Index Vakbarát Hírportál

Szénné égve találtak rá a nagyvállalkozóra

2013. szeptember 11., szerda 10:33

Egy kiégett autót találtak Mozsgó határában, benne egy elszenesedett holtesttel. Az autó és holttest Kuba Károly szigetvári vállalkozóé, almáskeresztúri polgármesteré volt – írja a Bama.hu.

Az 59 éves szigetvári nagyvállalkozó ismert ember a környéken, Almáskeresztúr polgármestere volt. A  2010-es választásokon függetlenként indult és a szavazatok 64 százalékát szerezte meg. A térség egyik legjelentősebb cégét irányította, a Hőszig Kft. ügyvezetője volt. Több sport- és kulturális eseményt támogatott, a helyi birkózó szakosztály legnagyobb szponzora és a pécsi Zsolnay-szobor helyreállításának egyik támogatója volt - írja a lap.

A környékbeliek között több szóbeszéd is terjed, többek között arról is beszélnek, hogy a férfi öngyilkos lett. A lap úgy tudja, a rendőrség egyelőre utóbbi verziót valószínűsíti, de még nem nyilatkoznak a sajtónak. A Dunántúli Napló információi szerint a vállalkozó fia a cég dolgozóinak reggel bejelentette apja halálhírét. Később közleményben tudatta, hogy a társaságot ezentúl ő irányítja elhunyt édesapja helyett. "Hosszú ideje aktívan veszek részt a vállalkozás vezetési és döntési kérdéseiben, így a szervezet hatékony irányítása, valamint folyamatos működése biztosított" - írta közleményében.

A Pécs Ma információja szerint a rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja az ügyet, mert a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint bűncselekmény nem történt. A hatályos jogi szabályozás alapján a rendőrség közigazgatási eljárásról felvilágosítást nem adhat - írja a lap.

Rovatok