Index Vakbarát Hírportál

Ipsos: Nem jut egyről kettőre az ellenzék

2013. szeptember 17., kedd 12:16 | aznap frissítve

Az Ipsos minimális változásokat mért a pártok támogatottságában az előző hónaphoz képest az ellenzéki tárgyalások alatt és után végzett közvélemény-kutatása során. A cég foglalkozott az együttműködési egyezséget kötött MSZP és Együtt-PM táborával, és úgy értékeli, hogy a két párt szavazói több fontos kérdésben gondolkodnak szinte azonosan.

Az Ipsos összegzése szerint a Fidesz mögé a lakosság 27 százaléka sorakozik fel, az MSZP 14 százalékos eredménnyel a második. A kormánypárt 1 százalékpontos emelkedést, a szocialisták ugyanilyen mértékű csökkenést könyvelhettek el, ami statisztikailag nem számottevő. A Jobbikot augusztusban 8 százalék támogatta, most 6 százalékon áll. Az Együtt-PM a múltkor 4 százalékot ért el, most 3 százaléknyian támogatják. Az LMP ezúttal is 2 százalékon áll, ahogyan korábban is. A Demokratikus Koalíciót az idén mindvégig 1 százaléknyian támogatták, most a választópolgárok 2 százalékának favoritja.

A pártoktól távolságot tartók csoportja 44 százalékot tesz ki ebben a hónapban. Közülük 8 százalékra a pártpreferencia eltitkolása jellemző, 6 százaléknyian pedig aktívak, de bizonytalanok abban, hogy mely pártra voksoljanak – állapította meg a szeptember első felében az ország felnőtt lakossága körében végzett kutatása alapján az Ipsos. A cég közlése szerint mindkét csoportnak nagyjából a fele kormányváltást akar, egytizede a kabinet maradását.

A biztos pártválasztók csoportján belül a Fidesz 50 százalékos, az MSZP-nek 25 százaléka van. Az aktív szavazói körön belül a Jobbiknak 11, az Együtt-PM-nek 5 százaléka van. Az LMP ezúttal 4 százalékot kapna, a DK pedig 3-at.

Mondja el a véleményét az Index Facebook-olalán!

Sok a közös vonás

Az Ipsos elemzése szerint az MSZP és az Együtt-PM táborát sok minden összeköti, a választási kampányban való részben összehangolt fellépés alapjai megtalálhatóak szavazóik gondolkodásában. Számos kérdésben a DK hívei is azonos nézeteket vallanak a másik két párt támogatóival.

A legerősebb közös platform a kormányváltás iránti erőteljes igény. Ebben a hónapban a szocialista párt és az Együtt-PM szavazóinak 96-96 százaléka nyilvánította ki ezt a kívánságát. A DK-sok körében 92 százalékos az Orbán-kabinet távozását óhajtók aránya. Ez a kérdéskör egyébként jelentősen megosztja a társadalmat, hiszen a Fidesz híveinek 93 százaléka azt szeretné, ha maradna a kormány.

A cég szerint a rejtőzködő választópolgárok 52 százaléka a mostani kormány menesztését kívánja, 11 százaléka maradását. A részvételüket biztosra ígérő, de pártot jelenleg választani nem tudó, úgynevezett aktív bizonytalanok körében 47 százalék a kormányváltást támogatók aránya, és 10 százalékuk konzerválná a mostani hatalmi viszonyokat.

A DK-sok nagyon lepontozták Orbánt

Az ellenzéki oldalon további összekovácsoló tényező az Ipsos szerint a miniszterelnök negatív megítélése: szeptemberben a szocialistáktól – egy 100 fokú, a rokon- és ellenszenvet kifejező skálán – 10 pontot, az Együtt-PM támogatóitól 12 pontot kapott. A DK-sok 8 pontot adnak Orbán Viktornak. A titkolózó és aktív bizonytalan választók körében az előbbieknél magasabb, de az átlagos (a lakosság egészében 37 pont) alatti a miniszterelnök népszerűségi mutatója: 25, illetve 31 pont. A másik oldalon 79 pontos népszerűségi mutatóval fejezik ki a miniszterelnök mellett való kiállásukat.

Gyurcsánynál csak Jézust gyalázták többet

A baloldali-liberális pártok társadalmi beágyazottsága eléggé eltérő. Az MSZP nemcsak a szavazótábor méretével jár elöl a sorban, hanem azzal is, hogy széles az általa befogott választói kör, ha az iskolázottságot és a településtípust vesszük alapul. Amely rétegekben a szocialisták támogatottsága alatta marad a 14 százalékos átlagának, ott is csak 2-3 százalékponttal kisebb a tábora. Ilyen például a szakmunkások és a községben lakók csoportja, ezekben 11-12 százalékon áll.

Kölcsönösen nyitottak

Az Együtt-PM szavazói közössége az Ipsos szerint karakteresebb, a diplomásoknál és a fővárosban 6 százalékot, azaz dupláját hozzák az átlagos támogatottságuknak.

A DK szavazói körében is különösen a fővárosiak, valamint a közép- és felsőfokú végzettségűek aránya emelkedik ki, e csoportokban kétszer annyi híve van a pártnak, mint más társadalmi rétegekben.

Az együttműködési megállapodást kötött MSZP és az Együtt-PM szavazói kölcsönösen nyitottak egymás irányába, aminek három fontos összetevőjét láthatjuk. Az egyik az, hogy semmilyen elutasító választói magatartásnak nincsen nyoma.

Ennél többet jelent az, hogy a másodikként választandó pártok rangsorában az MSZP-seknek az Együtt-PM, utóbbiaknak a szocialisták jelentik az első számú tartalékot. Emellett mindkét táborban a saját vezetőjüket követően a másik párt frontembere a legnépszerűbb politikus.

Az Együtt-PM táborában szeptemberben Bajnai Gordon 75-ös népszerűségi mutatóval rendelkezik, őt Mesterházy Attila követi 58 ponttal. Az MSZP hívei elnöküknek 76 pontot adnak, a második helyezett Bajnai Gordonnak 61-et.

Rovatok