Index Vakbarát Hírportál

Elutasították az MSZP-Együtt bajai fellebbezését

2013. szeptember 25., szerda 20:29

A Bács-Kiskun megyei területi választási bizottság szerdán másodfokon helybenhagyta a bajai választási bizottság korábbi döntéseit, vagyis elutasította a voksolás végeredményét megkérdőjelező beadványokhoz kapcsolódó fellebbezéseket.

A másodfokú döntéssel szemben a Kecskeméti Törvényszéken lehet bírósági felülvizsgálatot kérni pénteken 16 óráig.

Az MSZP és az Együtt-PM kedden nyújtott be fellebbezést, miután a helyi választási bizottság elutasította azt a panaszt, amelyet választási csalás gyanúja miatt tettek a bajai ötös számú szavazókörben történtek miatt.

Az ellenzéki pártok bizonyítékai közé tartozott az az interneten is látható felvétel, amelyen egy férfi "kifejezetten elismeri, hogy szervezetten szállít szavazókat a szavazókörbe.” A fellebbezésükhöz csatolták egy szemtanú magánokiratba foglalt nyilatkozatát is, amelyik szerint a felvételen látható eset nem egyszeri volt, hanem egész nap zajlottak "ezek a szállítások". Beadták a szavazatszámláló bizottság egyik tagjának a nyilatkozatát is. Eszerint a Lungo Drom által a bizottságba delegált tag a szavazás menete során folyamatosan sms-üzeneteket küldött, amelyek - véleményük szerint - alkalmasak lehettek arra, hogy kiderüljön, még kik nem adták le a voksukat.

A Fidesz egyel többször jelentett fel

Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője hétfőn arról számolt be, hogy míg a baloldal két beadvánnyal fordult a helyi választási bizottsághoz a bajai választás után, addig a kormánypárt három bejelentést is tett: kettőt kampánycsendsértés, egyet pedig a választók törvénytelen utaztatása miatt, amit felvételekkel tudnak bizonyítani.

Baján vasárnap tartottak időközi önkormányzati választást. A Fidesz jelöltjére, Kovács Csabára 467-en szavaztak. Második helyen Teket Melinda, az MSZP, az Együtt - A Korszakváltók Pártja és a Demokratikus Koalíció (DK) közös jelöltje végzett, 406 szavazattal. A Jobbik jelöltje, Markó György a szavazatok 8 százalékával harmadik lett, míg a negyedik induló, az LMP jelöltje, Ikotity István 4 százalékot ért el.

Az MSZP és az Együtt-PM nem nyugszik bele, hogy a helyi választási bizottság elutasította azt a panaszt, amelyet a bajai ötös számú szavazókörben történt, választási csalás gyanúja miatt tettek

Rovatok