Index Vakbarát Hírportál

Megvan a tízezer aláírás Iványi Gáboréknak

2013. október 1., kedd 10:14

„Bőven összegyűlt” az a tízezer aláírás, ami ahhoz szükséges, hogy az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség újra egyházként működhessen. Jelenleg közjegyző hitelesíti az aláírásokat, ezt követően a vallási közösség beadhatja kérelmét az Emberi Erőforrások Minisztériumához – írja a Népszabadság.

A közösséget még 2011-ben fosztották meg egyházi státuszától, amely lépés alkotmányellenességét az Alkotmánybíróság az idén állapította meg.

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek szeptember 30-ig kell igazolnia az Emberi Erőforrások Minisztériuma felé, hogy legalább tízezer taggal rendelkezik, az új egyházügyi törvény szerint ugyanis ez az egyházi státusz birtoklásának előfeltétele. A hatályos jogszabály értelmében az Országgyűlés akkor sem köteles elismerni az adott vallási közösséget egyházként, ha rendelkezik 10 ezer fős taglétszámmal.

Rovatok