Index Vakbarát Hírportál

Szili Katalin bemutatta új pártját

2013. október 17., csütörtök 16:42

„Ez az ország még nem látott igazi baloldali kormányzást!" − mondta a 20 évig MSZP-tag Szili Katalin új, hivatalosan még nem bejegyzett pártjának, a Közösség a Társadalmi Igazságosságért bemutatkozásán. A 2010 óta független képviselőnő egy Parlament-közeli galéria galériáján beszélt programszövetségük alapelveiről: a szociális elkötelezettségről, a nemzeti identitásról, a szociális elkötelezettségről, a nemzeti identitásról, a szociális elkötelezettségről és a nemzeti identitásról.

Közösség, nemzet, család

Nem kisebb feladatra vállalkozott Szili Katalin, volt házelnök, mint hogy a választásokon önállóan induló, 106 egyéni képviselőjelöltet állító pártot alapít. Most, amikor a parlamenten kívül nem létezik olyan párt, amit mérni tudnának a közvélemény-kutatók, amikor még az óriási lendülettel induló Bajnaiékat is 5% alatt mérik, amikor Gyurcsány Ferenc olyan mértékben aktivizálta magát, hogy nemhogy a kis pártok elől, de még a nagyobbak elől is kezdi elszívni a levegőt. 

De Szili Katalinnak kiforrott elképzelése van, hová pozicionálja pártját: Szerinte jelenleg a baloldali pártok demokratikusak ugyan, de nem eléggé nemzetiek, míg a jobboldali pártok nemzetiek, de nem eléggé demokratikusak.

Nincs éhező demokrácia, nincs gyűlölködő demokrácia, de van más politikai alternatíva: szociálisan elkötelezett, demokratikus és nemzeti alapon szerveződő politikára van szükség

− mondta Szili és hozzátette, hogy Magyarországon a rendszerváltás óta senki nem vállalta fel, hogy társadalmi igazságot mondjon ki, ezért ez a bemutatkozó sajtótájékoztató egy történelmi pillanat.

Júdea Népe Front, Júdeai Népfront

12 szervezet összefogásával és több támogatásával alakult a párt. Az alapítók között olyan húzónevek vannak, mint a Magyarország Jövője Párt, az Emberközpontú Országért Mozgalom, Európai Konzervatív Magyarok Egyesülete vagy a Magyar Autonóm Néppárt, a Szociális Unió Párt vagy a Magyar Szociális Fórum.

Szili elmondta, hogy van kidolgozott választási programjuk és képviselőjelöltből sincs hiány: 160 jelöltből tudnak válogatni, hogy mind a 106 helyre megfelelő embert tudjanak állítani. Hogy kik a biztos jelöltek, hogy kik a húzónevek a listán, azt egyelőre nem árulták el. A cél: esélyt adni azoknak, akik ma nem tudnak választani, illetve annak a 4 millió szegénynek, akivel senki nem törődik. Szili szerint egyébként átfogó bérreformra van szükség, mert az nem járja, ami most van, hogy Európához képest ilyen keveset keresünk.

Nem foglalkozom más problémáival

A fél mondatokat tökéletes időzítéssel bedobó, és amiatt az egész sajtót néhány naponta végigturnézó Gyurcsány Ferenc, hála a legnagyobb szekértolójának, a HírTv-nek, ide is befurakodott egy kérdés erejéig: Azt kérdezték Szili Katalintól, hogy ő mint az MSZP volt országos elnökhelyettese mit gondol és mit tud arról, hogy Gyurcsány szerint az MSZP "jobb ha nem is tudjuk honnan" kapott ellenőrizetlen pénzeket.

Nem tudtam róla, ha tudtam volna, szóltam volna

− válaszolta Szili, aki szerint neki ehhez semmi köze, számoljon el ezzel az, akinek feladata: „Nem foglalkozom már problémáival, oldják meg maguk." Hozzátette, hogy új pártjának a pártfinanszírozásról is határozott véleménye van. Szerinte lehetővé kell tenni, hogy az emberek adójuk újabb egy százalékával támogathassák kedvenc pártjukat, így a pártokat saját támogatóik tartanák el. 

„Mi nyitottak vagyunk, hozzánk lehet csatlakozni. Mi egyik pólushoz sem szeretnénk csatlakozni. Új politikai stílussal, egyedül indulunk” − zárta a sajtótájékoztatót Szili Katalin. 

Az önálló ösvény

A Nemzeti Összetartozás Bizottságának volt alelnöke, Szili „az MSZP-nek vége van″ Katalin, aki az MSZMP után az utódpárt tagja volt húsz éven át, különutas politikájának betetőzéseként a Szociális Unió pártjának megalakításával maga lépett ki az MSZP-ből. Ahogy Gyurcsány Ferenc mondta, a volt házelnök egy önálló ösvényt taposott magának az évek során.

2010-ben az MSZP országos listáján már nem szerepelt, ezzel tiltakozva az ellen, hogy Gyurcsány Ferencet a negyedik helyre tették, és hogy nem volt elég fiatal a listán. Ugyanebben az évben június 4-én pedig egyedüli szocialistaként vett részt a trianoni békeszerződés évfordulójára meghirdetett Nemzeti Összetartozás Napján. Az önálló ösvény végül olyannyira eltávolodott az MSZP-től, hogy függetlenné válása után 2010 végétől arcát és nevét adta a Fidesz alkotmányozásához, és az új alkotmány fontosságáról beszélve végighaknizta velük az országot.

Szili független képviselőként is rendkívül aktív: egyik módosító indítványában például az erdei lovaglást szigorítaná oly módon, hogy éjszaka már ne lehessen lovagolni, mivel azt túl veszélyesnek tartja. Önálló indítványaiban legtöbbször a szociális problémákra és a határon túli magyarok problémáira hívja fel a figyelmet.

Rovatok