Index Vakbarát Hírportál

Orbán most nem viccelt

2013. október 23., szerda 17:14

A hagyományoktól eltérő, vicceskedések, anekdoták, közmondások nélküli beszédet tartott Orbán Viktor miniszterelnök október 23-án a Hősök terén, Budapesten. A kötelező körökön (megemlékezés, tisztelgés a hősök előtt, történelemidézés) kívül a beszéd a jövő évi választásokra és a felkészülésre volt felépítve s kihegyezve.

Orbán most nem viccelt

De nézzük sorjában, mikről beszélt: 

Először arról, hogy 56-ban mi történt. "Van úgy egy nemzet éltében, hogy nem lehet tovább tűrni, 56 októberében Magyarországon pedig nem lehetett tovább tűrni, mert akkor nem maradt volna semmi, ami a miénk" - mondta.

Azt mondta, háromszor ráztuk le a kommunista önkényt, 19-ben, 56-ban és 89-ben, amikor megdöntötték a gulyákommunizmust. Egy év alatt felszámolták a kommunistákat és a döntő csapás épp a Hősök terén mérték az elnyomásra, ott egyesítették az áldozatok igazságát az életerővel és elszántsággal, beütötték a kommunizmus koporsójába az utolsó szöget.

Kicsit beszélt arról, hogy hiába győzték le a kommunizmust, a szabadságnak árulói is voltak, akik eladósították a nemzetet, Magyarországot átadták a gyarmatosítóknak, átjátszották a lehetőséget, hogy magunkról döntsünk.

Ekkor jött 2010, amikor olyan döntéseket hoztak, amikre senkitől nem kértek véleményt, jóváhagyást, sőt, "a fél világot magunkra haragítottuk". "Vitákat vállaltunk, sorra megnyertük azokat, közeledünk a valódi szabadság felé" - sorolta.

Aztán rátért arra, hogy most mit akarnak.

Azt, hogy mindezt ne lehessen elvenni a magyaroktól, ne tehessék megint tönkre együtt Magyarországot. "Látjuk, hogy megint szervezkednek, hamisítanak, idegenekkel szövetkeznek. Le fogjuk leplezni a hamisítást, a trükkök százait, nem fogjuk tétlenül nézni a szervezkedésüket" - üzent.

A végén jött a feltüzelés, miszerint, "ha meg akarjuk védeni az alkotmányt, a rezsicsökkentést, személyesen kell részt venni a küzdelemben. Szerveződjetek, csatlakozzatok!" - mondta a tömegnek.

"Nincs okunk kapkodni, de lassan és biztosan hadrendbe kell állítani csapatainkat. Készülődjetek, most befejezhetjük azt, amit 56-ban elkezdünk. Mindenkire szükség lesz. Nincs középút, agy felszabadítjuk magunkat, vagy nem leszünk szabadok" – fejezte be a beszédét.

Rovatok