Index Vakbarát Hírportál

200 000 orbánista vs 100 000 antiorbánista

2013. október 23., szerda 00:54 | aznap frissítve

Az idei október 23-án semmi sem úgy lesz, mint azt az elmúlt években megszokhattuk, pedig olyan figurák is előbukkannak, akiknek az arcát még a kilencvenes években szoktuk meg. Orbán Viktor Csurka István kedvenc terén szónokol, a Békemenet maratoninak ígérkezik, miközben a MIÉP a Kisgazdákkal fog össze, Bajnaiék pedig civilek helyett Bokros Lajost és Kuncze Gábort viszik a színpadra. Kiderül az is, sikerül-e az Együttnek és az MSZP-nek elrejtenie Gyurcsány Ferencet az ellenzéki törpepártok elnökei között, na és hogy a Jobbik traktorokkal felvezetett vonulásából lesz-e balhé. Összeszedtük a legfontosabb, legjobb, legérdekesebb megemlékezéseket – minden egy helyen térképpel, lineuppal, jóslatokkal!

9:00, Hősök tere: Zászlófelvonás

Résztvevők várható száma: 100-1000
Tömeg összetétele: vegyes, sok spanyol, olasz vagy japán turista
Várható témák: felhúznak egy zászlót és vigyázzba állva nézik
Lesz-e balhé?: nem valószínű
Akiknek ajánljuk: koránkelőknek; akik unják a politikát; akik szeretik a zászlókat

A zászlót ugyebár a Kossuth téren, a Parlament előtt kellene felvonni, ahogy azt 2011-ben törvénybe is írták. Hát, ez most nem fog összejönni, hiszen a tér átépítése miatt ott egyszerűen nincs mire, ezért az egész ünneplősdi átkerült a Hősök terére. Ez már augusztus 20-án is így volt, de holnap kifejezetten sajnálhatjuk. Hogy miért? Mert a Parlament feltúrt, szétvert, szóval valami egészen lehangoló látványt nyújtó környéke talán most emlékeztet a leginkább a szovjetek bevonulását követő időszakra.

11:00, V. kerület, Petőfi-szobor: MIÉP-Kisgazdapárt

Résztvevők várható száma: 50-100 (a MIÉP elnöke szerint)
Tömeg összetétele: idősebb nénik és bácsik, ünneplőbe öltözve
Várható témák: Ezek a mai fiatalok!; Most már tényleg lépjünk ki az EU-ból! 
Lesz-e balhé?: nem valószínű
Akiknek ajánljuk: intellektuális nemzeti radikálisoknak

Szerencsére az sem marad október 23-án program nélkül, aki bár nem kedveli azokat, akiket a néhai Csurka István sem kedvelt, de azért utálja az ostoba szkinhedeket is. Pont nekik találták ki a magát a Fidesz és a Jobbik közé belövő MIÉP családias hangulatú megemlékezését. A MIÉP manapság az „intellektuális nemzeti radikalizmust″ képviseli, Fenyvessy Zoltántól, a párt elnökétől pedig azt is megtudtam, milyen társaságra számíthat, aki ide megy el:

a szimpatizánsaink jellemzően az úgynevezett értelmiségi középréteg tagjai, tehát leginkább városi, nem csak budapesti, városi értelmiségiek, szakmunkások.

Rendezvények ínyenceknek

10:00, Széna tér: Láng Zsolt polgármester (Fidesz) és Varga Mihály gazdasági miniszter tart megemlékezést

10:00, Corvin köz: Kocsis Máté polgármester (Fidesz) tart megemlékezést, közreműködik Nemcsák Ferenc

13:00, Pollack Mihály tér: a JESZ (tudják, a volt MDF) tart megemlékezést

16:00, Szent István krt. - Szemere u. sarok: Forradalmi trafiktúrát rendez a 4K! - Negyedik Köztársaság Párt, egy régi Csepel teherautóval járják végig a nemzeti dohányboltokat. 

Vidékről nem fognak központilag szervezetten senkit sem felszállítani. Ennek egyszerű az oka: nincs rá pénze a pártnak, és a vidéki szimpatizánsok egyébként sem elég tehetősek ahhoz, hogy csak ezért Pestre utazzanak. Ezt is Fenyvessy mondta, meg azt is, hogy már augusztus 20-án közösen ünnepeltek a Kisgazdapárttal (ez valamelyik a sok közül), sőt jövőre együtt indulnak a választáson. A MIÉP-elnök beszédében az '56-os fiatalok és a maiak között fog párhuzamot vonni, mivel a pesti srácok áldozatot vállaltak, a maiak bezzeg százezerszám elhúznak az országból. Ez mondjuk legalább egy elég eredeti üzenet.

Fenyvessyn kívül beszédet mond még Horkovits-Kovács János, a Kisgazdapárt elnöke és Tari István, a vajdasági VMDK alelnöke is. Agárdi László színművész szaval, aki pedig nagyon unná az egészet, az addig aláírhat egy EU-val szembeni petíciót is. A Jobbikból a MIÉP-be visszatérő két országgyűlési képviselő, Rozgonyi Ernő és Endrésik Zsolt várhatóan nem lesz jelen.

13:00, Új Köztemető, 301-es parcella: LMP

Résztvevők várható száma: 40-50 
Tömeg összetétele: LMP-sek; újságírók; operatőrök; temetőbe járó nénik
Várható témák: Se Orbán, se Bajnai! 
Lesz-e balhé?: eléggé meg lennénk lepve
Akiknek ajánljuk: akik mindkét oldalt utálják; akik szeretnek temetőbe járni

Az LMP a lehető legkonzervatívabb megoldást választotta október 23-ára. Nem lesz semmi tüntetgetés, semmi demonstrálgatás valahol a város közepén, ahová legalább könnyű eljutni. Ehelyett elmennek Rákoskeresztúrra a 301-es parcellához, ahol rajtuk és a sajtón kívül jó eséllyel tényleg alig lesz valaki, aki viszont mégis, azoknak Schiffer András tart egy beszédet. Az LMP frakcióvezetője egy interjúban azt mondta, ők azzal keltenek október 23-án feltűnést, hogy nem keltenek feltűnést, nagyon ravasz, egyébként pedig 

teljes tévedés, hogy egy nemzeti ünnep arról kell, hogy szóljon, hogy ki hány embert képes mobilizálni. Ez egészen kifacsart gondolkodás. Párizsban például, ahol azért nem kis tömegeket visznek utcára a szakszervezetek, nem az ünnepeken akarnak erőt mutatni.

Schifferéket hívták a közös ellenzéki tüntetésre is, de persze nem mennek. Azért nem, mert úgy gondolják, groteszk azokkal demonstrálni Orbán Viktor ellen, akiknek a Fidesz kétharmados győzelme köszönhető. 

13.30, Vértanúk tere, 16:30, Deák tér: Jobbik

Résztvevők várható száma: 4000-6000 (az amerikai nagykövetség becslése)
Tömeg összetétele: nemzeti radikálisok, szélsőjobboldaliak, nácik, valamint a hitelkárosultak velük közös halmaza
Várható témák: Tönkretették az országot!; kik tették tönkre az országot és mit kellene csinálni velük; 2006. október 23.
Lesz-e balhé?: valószínű
Akiknek ajánljuk: lásd a tömeg összetételénél

A Jobbik nem szarozott, szakított a szokásos október 23-i koreográfiával, és megemlékezés helyett traktoros-vonulásos demonstráció-kombót szervezett, a végén pedig egy ingyenes Hungarica-koncerttel vezetik le a feszültséget. (Remélhetőleg csak ezzel, és mással nem.)

A nemzeti radikálisok fél kettőkor a Vidékfejlesztési Minisztérium előtt melegítenek be a Kormánykárosultak Nagygyűlésével, ahol az Anyaföldvédelmi Kerekasztaltól Hossó Andrea kezd, Léhmann György, a devizahitelesek ügyvédje folytatja, majd Tatár József, az Otthonvédelmi Tanács szóvivője és Stummer János, a Magyar Tavasz Mozgalom vezetője szónokol. Egy sajtótájékoztatón Vona Gábor arról beszélt, 

a Jobbik nem a párt nagygyűléseként tartja számon a rendezvényt, hanem várnak minden olyan magyar embert, akiket az elmúlt 24 év fideszes és szocialista kormányai tönkretettek.

A VM elől traktoros felvezetéssel aztán a tömeg átvonul a Deák térre, ahol maga az ünnepi Jobbik-program kezdődik Z. Kárpát Dániellel, Murányi Leventével és Vona Gáborral, őket pedig a lengyel szélsőjobbtól érkező Robert Winnicki, a Lengyel Nemzeti Mozgalom elnöke vezeti fel. A beszédekben szó lesz a földpályázatok körüli botrányokról, a devizahitelesek, lakáshitelesek gondjairól, valamint a közbiztonságról, na és persze arról, hogy kik szipolyozzák ki a magyarságot, meg terrorizálják büntetlenül a magyarokat. Vonáéknak viszont valami nagyon ütőset kellene mondaniuk vagy csinálniuk, hogy a több százezres békemenet és az összellenzéki demonstráció mellett ne csak egy mondattal intézzék el őket a híradók. Mivel nemrég lett öngyilkos a 2006. október 23-i rendőrattak egyik áldozata, lesz mivel felkorbácsolni (amúgy ebben az esetben teljesen jogosan) az indulatokat.

14:00, Műegyetem rakpart: Együtt-PM, MSZP, DK, Liberálisok, SzEMA, MoMa, SzPE

Résztvevők várható száma: 100 ezer a cél (Juhász Péter), több tízezer (Török Zsolt), 30-50 ezer (amerikai nagykövetség)
Tömeg összetétele: vegyes, felülreprezentált DK-szimpatizánsokkal
Várható témák: Orbánnak mennie kell! (mindenki); Össze kell fognunk! (mindenki); Adjatok át nekünk is egyéni és listás helyeket! (az E14-en és a MSZP-n kívül mindenki)
Lesz-e balhé?: széljobbos provokátorok valószínűleg, Bajnai-ellenes provokátorok talán
Akiknek ajánljuk: az Együtt – a Korszakváltók Pártja, a Magyar Szocialista Párt és a Demokratikus Koalíció szavazóinak, a Liberálisok, a Szabad Emberek Magyarországért Liberális Párt, a Modern Magyarország Mozgalom és a Szabadelvű Polgári Egyesület politikusainak és az ő rokonaiknak; a Vissza a '90-es évekbe Facebook-csoport lájkolóinak

Biztosan tudom, sokan vannak itt olyanok, akik már 2010 áprilisában is a változásra voksoltak. Jó okuk volt rá. Alapos okuk, mert azt akarták, hogy egyszer s mindenkorra vége legyen a korrupciónak; mert, meg akartak szabadulni a rossz kompromisszumoktól, a kapkodó és félbemaradt reformoktól, a beteljesületlen ígéretektől. És mindenekelőtt meg akartak szabadulni az előző 10 év állandósult politikai háborújától, amely minden kérdésben megosztott és szembefordított minket, magyarokat."

– ezt nem más, mint Bajnai Gordon mondta tavaly október 23-án a Milla tüntetésén. Azóta kiderült, elég rosszul tudta és baromira hibásan mérte fel a tömeg vágyait, mert az bizony csőbaloldali volt. Így idén már a 2010 előtti politikai háború veteránjaival, sőt pár hadirokkantjával áll színpadra: ott lesz például Bokros Lajos, Kuncze Gábor és Fodor Gábor, akik mindhárman szolgáltak miniszterként már a Horn-kormányban is. A fő üzenet az összefogás, ezért szónkol majd rengeteg törpepárt elnöke, na meg állítólag azért, hogy Gyurcsány Ferencet valahogy el tudják rejteni közöttük. A lineup szerint ez sikerült is: a házigazda-szervező, Juhász Péter megnyitója után Bajnai következik, az utolsó beszéd pedig Mesterházy Attiláé; Gyurcsány csak a hatodik, valahol két egykori SZDSZ-elnök között.

(A fenti térképen megtalálja a cikkben szereplő megemlékezések helyszíneit.)

A millás Juhász Pétert megkérdeztem arról, miért nincsenek most civilek, mikor tavaly még csak azok voltak, és hogy miért az lett a felszólalók sorrendje, ami. Ezt válaszolta:

Ez most egy párttüntetés lesz, nem a Milla szervezi, hanem a párt, sőt azt mondanám, a nyolc párt együtt, a felszólalók is mind pártelnökök.

A sorrend pedig így állt össze:

Volt egy olyan alap, hogy legyen az övék [Bajnai és Mesterházyé – a szerk.] az első és utolsó hely, a többi teljesen ad hoc. Abban állapodott meg a pártok közössége, hogy mindenki öt percet beszél, van egy perc lauf, szóval senkit nem lökünk le a színpadról.

Juhász azt is elmondta, hogy a szónokok nem egyeztették vele előre, hogy miről fognak beszélni, így a fellépők sem tudják, ki mit fog előtte-utána a rá eső öt percben előadni. Ez azért elég izgalmas így. Török Zsoltot is felhívtam, szerinte természetes, hogy a házigazda, a Milla kezdei a rendezvényt, meg hogy Bajnai és Mesterházy keretezik a lineup-ot, de hogy a többiek hogyan következnek egymás után, nem tudta megmondani. Arra tippelt, esetleg a pártok abc-sorrendjében. (A tipp nem jött be.) Amúgy meg teljesen lényegtelen, szóval a sorrend:

  1. Megnyitó: Juhász Péter (Együtt-PM Szövetség)
  2. Bajnai Gordon (Együtt-PM Szövetség)
  3. Ungár Klára (Szabad Emberek Magyarországért Liberális Párt)
  4. Bokros Lajos (Modern Magyarország Mozgalom)
  5. Kuncze Gábor (Szabadelvű Polgári Egyesület)
  6. Gyurcsány Ferenc (Demokratikus Koalíció)
  7. Fodor Gábor (Liberálisok)
  8. Szabó Tímea (Együtt-PM Szövetség)
  9. Mesterházy Attila (Magyar Szocialista Párt)

(Közben azt is mondja valaki, hogy eredetileg Gyurcsányé lett volna a középső beszéd, csak Schmuck Andorék visszamondták a részvételt, így rövidebb lett az egész program.)

A tömeg méretéről szóló becslések fent olvashatóak: Török Zsolt több tízezres közönségre számít, Juhász azt mondja, a százezret tűzték ki célul. Az MSZP nem fog vidékről központilag buszoztatni, hiszen ez a választások előtti utolsó október 23-a, így a politikusaik és a pártszervezetek helyben emlékeznek meg. Az Együtt-PM is csak pártaktivistákat fog szervezetten felhozni, de nem túl sokat. Leginkább azoknak segítenek, akiknek nincs pénzük feljönni. A DK-nál sincs központi buszoztatás, mert annyira azért ők sincsenek jól eleresztve. Gyurcsányék körlevelekben és Facebook-üzenetekben buzdítottak a részvételre, de a DK-szimpatizánsok fanatizmusát ismerve maguktól is baromi sokan jönnek majd. A három SZDSZ-es sejtet a vidéki buszoztatásról pedig inkább meg sem kérdeztem.

14:00, Bem tér, 16:00, Hősök Tere: Békemenet és Fidesz

Résztvevők várható száma: 200 ezer (amerikai nagykövetség)
Tömeg összetétele: vegyes, idősebb bácsik és nénik Szeretünk, Viktor!-táblákkal 
Várható témák: Nagy Imre-újratemetés és rendszerváltás; baloldal=komcsik; EU=SZU
Lesz-e balhé?: nem valószínű
Akiknek ajánljuk: aki szeretne vidékről ingyen feljönni Budapestre várost nézni

Nagyon kell figyelnie a vidékről felbuszoztatott fideszes civileknek, nehogy rossz irányba kanyarodjanak, hiszen Orbán Viktor beszédéért idén egy kicsit jobban meg kell szenvedniük: a végállomás nem a Kossuth tér, hanem a Hősök tere. A Kossuth tér átépítésével tehát a békemeneteseket is jól megszívatta a kormány, le fogják gyalogolni a lábukat. Viszont legalább sokan lesznek, Bencsik András szerint több százezren, és az amerikai nagykövetség is 200 ezer résztvevőre számít. Szóval lefutott meccs, a tüntetés-számháborút a kormányoldal nyeri, ez van. 

A békemenetelők a Bem téren gyülekeznek kettőkor, majd négyre átvonulnak a Hősök terére, ahol emblematikus politikai demonstrációt leginkább Csurka István tartott a '90-es, 2000-es években, az utóbbi időben pedig a Magyar Gárda a gárdaavatóit. 16 órakor ott kezdődik ugyanis A Szabadság Tere elnevezésű Fidesz-nagygyűlés, és bár a Fidesznek nem hagyományos terepe a hely, viszont ugyebár Orbán Viktor ott mondta leghíresebb, és egész politikai karrierjét megalapozó beszédét. Igen, az 1989-es a Nagy Imre-újratemetésről van szó, és persze a mostani szónokolatában azt fogja felidézni. Igazából egyetlen izgalmas kérdés marad, hogy vajon Orbán visszautal-e saját szobrának ledöntésére is, ha már egyszer az egész békemenetesdit azzal indokolja a CÖF. Az legalább vicces lenne, bár a Békemenet egyik fő arcának, Bencsik Andrásnak a szörnyülködésénél nem lehet viccesebb:

Valamelyik nap azon gondolkodtam, hogy mi lett volna, ha nem Orbán Viktor „szobrával” csinálják ezt,hanem mondjuk egy olyan bábuval, mely engem jelképez. Hogyan viselném azt el, hogy egy engem jelképező bábut meggyaláznak, megtaposnak, letépik a fejét és belerugdosnak? Iszonyúan rossz érzés fogott el. Szerintem ezt érzi mindenki a maga módján. Olyan dolog történt, aminek nem lenne szabad. Az embereket sokkolta a kegyetlenségnek ez a fajta megnyilvánulása. Szerintem az a legfontosabb, hogy ami történt, az emberileg elfogadhatatlan, egyszerűen belegondolni is szörnyű. Nyilvánvaló, hogy '56-ra is emlékezünk, ahogy a demokrácia mellett is kiállunk. Ez mind igaz, de a legfőbb motiváció, hogy milyen iszonyúan kegyetlen dolog történt, az emberek gyomra is összerándult. Ezt nem lehet elviselni, de nem lehet azzal sem válaszolni, hogy visszaütünk vagy visszarúgunk. Nekünk nem ez a fegyverünk, mi a szeretet méltóságos menetével válaszolunk.

Rovatok