Index Vakbarát Hírportál

Jön, jön, jön: a nemzet művésze!

2013. november 8., péntek 21:18

A parlament honlapján pénteken megjelent Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a Magyar Művészeti Akadémiáról (MMA) szóló törvényt módosító törvényjavaslata.

A törvény számos pontban módosítja a Fekete György vezette, az elmúlt években a Vigadó és a Műcsarnok épületét is megkapó köztestület működését.

Újdonság, hogy a testületnek művészek mellett művészetelméleti szakemberek is a tagjai lehetnek. Sőt, a "társadalmiasítás" jegyében létrehoznak egy nem akadémikus tagsági kategóriát is.

Az igazi kultúrpolitikai csemege azonban a Nemzet Művésze Díj alapítása, mely a Nemzet Sportolója és a Nemzet Színésze díjakhoz hasonlóan életjáradékkal jár.

A díjazottak maximum 70 fős mezőnyét 2015. november 5-éig lehet feltölteni. Egyidejűleg 11 színházi művész, 12 irodalmár, 10-10 zenész és képzőművész, 6-6 filmművész és építész, 3-3 tánc- és népművész, 7 iparművész és két fotós lehet a díjazottak között.

 Az előterjesztő az esetleges díjhalmozásokra is gondolt: aki már a Nemzet Színésze, a Magyar Mozgókép Mestere vagy a  Magyar Állami Operaház Mesterművésze, lehet a Nemzet Művésze, de "a központi költségvetés terhére havi juttatásban, életjáradékban vagy egyéb jutalomban nem részesíthető". Örömhír lehet az esetleges érintetteknek, hogy a járadékhalmozás tilalma a Nemzet Sportolóira nem vonatkozik.

A díjat nem kaphatják meg az alábbi tisztségek betöltői: a köztársasági elnök, az országgyűlési képviselő, az európai parlamenti képviselő, az Alkotmánybíróság tagja, a Kúria elnöke és elnökhelyettese, a legfőbb ügyész és helyettese, az Állami Számvevőszék elnöke és alelnöke, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és alelnöke, az alapvető jogok biztosa és helyettesei, valamint az állami vezetők.

De ki lesz a nemzet első művésze?

  • 868
    Fekete György *
  • 629
    Ákos***
  • 535
    Balázs Péter
  • 442
    Markó Iván**

* Az MMA vezetőire szerencsére nem vonatkozik az összeférhetetlenségi klauzula.

** Ha Markó Iván nem töltötte volna be két éve a 65-öt, akkor is megkaphatná a díjat, mert a táncművészeknek 50 év a korhatár.

*** (Kovács) Ákosnak még pont húsz évet kell várnia, hogy a Nemzet Művésze lehessen. Igaz, ha időközben sikeres táncprodukcióval rukkol elő, akkor csak ötöt.

Rovatok