Index Vakbarát Hírportál

Ez az igazi Független Kisgazdapárt

2013. november 17., vasárnap 18:15

„Parasztáruló” – magyarázzák nekünk, hogyan is hívják az ős-FKGP-sek Turi-Kovács Bélát, akit Torgyán József emelt fel, aztán őt és az egész pártot elárulva a Fidesz „díszkisgazdája” lett: „Ez az igazi kisgazdapárt, nem az amit a Fidesz magába szívott!” A 105 éves Független Kisgazdapárt programadó nagygyűlésén jártunk a Syma csarnokban vasárnap délelőtt, de őszinte leszek: egyáltalán nem értem mi történt ott.

Annyit értettem, hogy 2014-re a harmadik legnagyobb parlamenti erő szeretnének lenni, azt is, hogy Isten, Haza, Család, azt is, hogy Orbán a kisgazdáktól fél a legjobban, azért hallgatják el őket a médiában, de innentől elveszítettem a fonalat. Talán önöknek összeáll.

Körülbelül 400 ember gyűlhetett össze a csarnokban, a vendégek névre szóló meghívót kaptak, csak úgy mehettek be, ha egy – egyébként 1500 nevet tartalmazó – listán ellenőrizték, rajta vannak-e. Elvileg mi sem mehettünk volna be, ha a párt elnöke, Hegedűs Péter nem engedi meg. Beszédében − amikor a párt köré vont médiavasfüggönyről beszélt −, hozzá is tette: azért, az Index.hu ír róluk.

Meglepő módon a gyűlés kínai nyelven kezdődött: Hegedűs anyanyelvükön köszöntötte a körülbelül 20 kínai vendéget, akik ezután egy szót sem értettek az egész rendezvényből, kivéve a színpad előtti, huszárruhába öltözött fúvószenekar indulóit: azokat kifelé menet is fütyülték, dúdolták. A köszöntő után kivetítőn lement egy kisfilm búzamezőkkel, magyar szalaggal átkötött kenyérrel, néptánccal, aratással, székely autonómiával, koronaékszerekkel. Majd Csurka László szavalt el részleteket Dsida Jenő Psalmus Hungaricus című verséből.

És mielőtt Elszaszer Tibor Csörsz, a Szabad Nemzet Egyesület – az FKGP szövetségese – elnöke elmondta volna gyújtóhangú beszédét, Mikóczy Zoltán, Overdose, a magyar csodaló előző tulajdonosa biztosított minden jelenlévőt a felvidéki magyarok nevében, hogy az egész szlovákiai magyarság szorítani fog az FKGP-nek a választásokon. Elszaszer Tibor Csörsz a következő pozitív gondolatokat fogalmazta meg az őszinte, toporzékoló fiatalság nevében, bele-belegabalyodva saját szavaiba:

Csörsz élete egyébként sem unalmas: van benne Jobbik-jelöltség, Kubatov-csapat-tagság, Bajnai-libázás, Matula magazinnak írogatás. Látszik, hogy nem fér a bőrébe, na! Egyesületének jelmondatát mindenkinek érdemes megismerni:

Harcolni fogunk mindazért, amit szeretünk, mert szeretjük mindazt, amiért harcolunk.

Ezután ízelítőt kaptunk a párt programjából. A végleges programot januárra ígérték, de addig is néhány érdekesség:

És végre jött az elnök, akinek beszéde előtt már csak egy részletet kellett kivárni Verdi Nabucco című operájából, aminél külön felhívták mindenki figyelmét, mire figyeljen: az ének közben felcsendülő tapsra. Az opera olaszul ment, olasz felirattal. Én itt már éreztem némi feszültséget a mögöttem ülő, Borsodi Aprót lapozgató idős társaság soraiban, de nem is sejtettük még mi jön ezután.

Egy eredeti olasz szöveget, a tükörfordítással és egy korábbi, hivatalos magyar fordítással összehasonlító ábrán próbálta megmutatni Hegedűs, milyen hamisan fordították azt, nehogy érezhessék belőle a magyarok a nemzeti büszkeség erejét: „De jól hallható a felvételen, hogy az olaszoknál hol csendül föl az ösztönös, büszke taps.” Ezt a magyarázatot azonban olyan kavarodásban, három PowerPoint-ábra közt elveszve tette, hogy legszívesebben csak belekiabáltam volna a Syma csarnok zavart csendjébe: Tegye fel a kezét, aki érti!

Ön szerint Isten, Haza vagy Család?

  • 1538
    Család
  • 456
    Isten
  • 231
    Haza

Majd folytatódott az erősen látomásos beszéd. Mikor kezdett a hangulat leülni, mikor a hallgatóság kezdte elveszíteni a fonalat egy „Tegnap előtt volt 400 éves Bethlen... vagyis csak lett volna... szóval 400 éve született" és egy „1945-ben szakadt meg az Isten–Haza–Család-áramkör" mondat között, olyankor mindig elkiáltotta magát, hogy „Nem leszünk gyarmat" vagy „rendszerváltás=szélhámosság" vagy „A magyar föld nem eladó". Ezek általában működtek is.

A következőkről beszélt még:

Végül elmondott egy történetet: Stradivarihoz, a híres hangszerkészítőhöz beállított egy németalföldi fiatalember, hogy hadd tanuljon. Egyik este arra lett figyelmes a mester, hogy a műhelyben a fiú egy hegedűt szed szét. Megkérdezte tőle, hogy miért csinálja ezt, mire a fiú azt mondta: „Én ennek a hangszernek a lelkét keresem.” A mester azt válaszolta: „Fiam, az, amit a kezedben tartasz csak fa, lószőr és gyanta. Amikor ez megszólal, a lelke én vagyok, meg a zeneszerző meg a zenész. Így együtt a jóisten akaratából produkáljuk a csodát.”

„Hát ilyen csodára van szüksége a kisgazdamozgalomnak is!" − zárta Hegedűs a beszédét és egyben az egész gyűlést. A kifelé induló embereknek még elmondták, hogy a harmadik emeleten véradás van, szóval akinek van igazolványa, és úgy gondolja, menjen, és mentsen meg három emberéletet.

Rovatok