Index Vakbarát Hírportál

Elvették Meggyes Tamás mentelmi jogát

2013. november 18., hétfő 20:31 | aznap frissítve

Az Országgyűlés felfüggesztette a fideszes Meggyes Tamás mentelmi jogát hétfőn - írja az MTI. A képviselők erről 298 igen szavazattal, egy nem ellenében és négy tartózkodás mellett döntöttek. Polt Péter legfőbb ügyész jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte a korábbi esztergomi polgármester mentelmi jogának felfüggesztését.

Előzmény

Az esztergomi önkormányzat 2003-ban életbiztosítási szerződéseket kötött a polgármester és az alpolgármester részére. A befektetési életbiztosítások kedvezményezettje a szerződésben rögzített határidő elérése esetén az önkormányzat volt, ezt azonban 2007-ben módosították, és a másik alpolgármesterre is szerződést kötve a határidő elérése esetén a kedvezményezettek ők maguk lettek.

A gyanú szerint az önkormányzat vagyoni hátránya 13,5 millió forint volt, ennyit fizetett ki a biztosító az életbiztosításokra 2010-ben: a két alpolgármester részére a magánszámlájukra, a polgármester esetében azonban az önkormányzat számlájára. Később a két alpolgármester a díjakat befizette az önkormányzatnak, így a vagyoni kár megtérült.

Az ügyészség szerint szabálytalanul és jogszerűtlenül döntött az önkormányzat közbeszerzési és ügyrendi bizottsága, mert a városvezetők illetményéről csak a képviselő-testület dönthetett volna.

Rovatok