Index Vakbarát Hírportál

A Fidesz alpolgármestereket zárt ki a pártból

2013. november 29., péntek 12:13

Két XV. kerületi alpolgármesternőt és három helyi önkormányzati képviselőt zárt ki a Fidesz. A kerületben már évek óta állóháború zajlott a parlamenti mandátummal is rendelkező polgármester és két helyettese között, eddig azonban a pártközpont nem támogatta László Tamás drasztikus megoldási törekvéseit.

Az Index információi szerint a napokban öt párttag kizárásáról döntött a Fidesz országos etikai bizottsága. A testület közösségellenes tevékenységükre hivatkozva megszüntette Vizér Klára és Novák Ágnes XV. kerületi alpolgármesterek, valamint három helyi önkormányzati képviselő párttagsági viszonyát.

A kirúgásokat egy hosszú helyi háborúskodás előzte meg. A két alpolgármesternőnek és a XV. kerületi Fidesz-frakció több tagjának már évekkel ezelőtt megromlott a viszonya László Tamás polgármesterrel.

Az Index októberben számolt be arról, hogy László Tamás, aki egyben a kerület fideszes választókerületi elnöke is, több olyan jelentést küldött a Fidesz felső vezetésének, amelyben a párt érdekeinek elárulásával vádolta meg a Vizér Klára és Novák Ágnes alpolgármesterek nevével fémjelzett ötfős képviselői csoportot.

A polgármester már akkor indítványozta pártbeli ellenfelei letávolítását. Az etikai bizottság a beterjesztett hosszú vádlista ellenére akkor nem adott helyt a kizárási javaslatnak, így továbbra is maradt a 9-5 arányú megosztottság a Fidesz kerületi képviselőcsoportjában. A polgármester a jelek szerint azonban nem tartotta kielégítőnek a döntést, és újra a testület elé vitte az ügyet.

A kizárás tényét az egyik érintett is megerősítette, bár a döntésről még nem kaptak írásos értesítést. László Tamást egyelőre nem sikerült elérnünk.

Rovatok