Index Vakbarát Hírportál

Olga, engedd haza, mert ez már fáj

2013. december 1., vasárnap 00:32

Kálmán Olga, az Egyenes Beszéd műsorvezetője szerint látványos, amikor egy politikus nem mond igazat, és ezt a nézők is dekódolják. De van, hogy úgy érzi, jobb egy kicsit kekeckedni: "ilyenkor még rá kell tenni egy lapáttal, hogy a néző is értse, hogy itt van egy ordas nagy hazugság." Hajós András beszélgetett Kálmán Olgával, a műsorvezető most megjelent könyvének bemutatóján, a Budapest Jazz Clubban. A könyv címét nem fogják kitalálni: Egyenes Beszéd.

A könyvbemutatón megjelent Kuncze Gábor, a könyvbemutatók elengedhetetlen kelléke, Karácsony Gergely, Hiller István, politikusok, Bánó András, műsorvezető, Hahn Endre a Medián igazgatója, Farkasházy Tivadar, illetve Kálmán Olga szerkesztői, barátai, férje, fia és édesapja is. Kormánypárti politikust nem láttunk, bár egy Fideszes politikus üzent felvételről, de erről majd később.

Kálmán Olga a Magyar Televízió egyik regionális stúdiójában, klasszikus híradósként kezdett dolgozni a kilencvenes években Szombathelyen. Később az M1 esti híradójának bemondója lett, majd a Szabadság tér című reggeli műsort vezette. Ez a műsor váltotta a Napkeltét a Fidesz 1998-as választási győzelme után. Aztán jött az Inforádió, majd megkereste az ATV. Az eredetileg hat, váltakozó műsorvezetőből ő maradt, ő volt a legnépszerűbb. Még Friderikusz Sándort is lekörözte, most megjelenő könyvében erről is ír. Az Egyenes Beszéd 2009-es kezdete óta pedig a műsor folyamatosan növelni tudta a nézőszámot. 

A műsorának sok emlékezetes pillanata volt: Pokorni Zoltán sértődötten rohant ki a stúdióból, de Tarlós István is megbízhatóan hozza a show-t; utalt ő már a műsorvezető fáradtságából adódóan alacsony IQ-jára, de virágcsokorral is érkezett a stúdióba. Legutóbb pedig Schmuck Andor küldött neki fehérneműt, aminek az ott forgató 444.hu stábja is tanúja volt. Szombat esti beszélgetésből szemezgettünk, a teljesség igénye nélkül.

Olyan Isten nincs, hogy valaki megoldja helyettünk

Kálmán Olga elmondta, hogy már a könyv írása közben látta egy-két mondatnál, hogy fel fogják majd kapni, hogy bizonyos magazinok főcímben hozzák majd. Hogy belekapaszkodnak majd egy-egy mondatba, de ezzel nem tud mit kezdeni. Hajós András kérdésére, hogy ez a határozottság, fegyelem, ami a műsorain keresztül sugárzik belőle lényeges eleme-e az életének, azt válaszolta: „Ez mindennek a gerincoszlopa. Amikor aláírtuk a szerződést a könyvkiadóval, a leadási dátum nekem az adott szó volt. Ha egy napot is csúszok, megőrültem volna". És ugyanezt a munkával szembeni alázatot várja el a munkatársaitól is.

Arról is beszélt, hogy milyen mértékben hírfüggő. „Megőrülnék, ha egy napot kihagynék, hogy nem tudom, hogy mi történt. Mindent elolvasok." - mondta és a kérdésre, hogy van-e valami technikája arra, hogy ebből kiszakítsa magát, azt válaszolta: „Miért kellene kiszakítanom magam? Még negyed kettőkor, a telefonnal a takaró alá bújva sem kérdezem meg magamtól, hogy ez a hír mennyiben érint engem."

Hajós kérdésére, hogy dolgozott-e azon, hogy milyen legyen a stílusa Kálmán elmondta, hogy bár kétségtelenül kell némi ösztön is hozzá, de sokat dolgoztak rajta. „Ez a férjemnek köszönhető, ő volt aki elkezdte ezt a trenírozást, ő volt a rendezőm évekig az ATV-ben. Sokat alakított a stílusomon”. Azt észrevette már, hogy ha egy barát közelsége hatással van a szóhasználatra, „de a hiba az a világ legtermészetesebb dolga”. A bakinak helye van egy élő műsorban.

A beszélgetésből kiderült, hogy bár a szakmában még soha nem hagyta cserben a „beszélőkéje", de a magánéletben többször is: „Amikor valami nagyon bánt, vagy fáj, nem tudok megszólalni. A csendben maradás az akkor van, ha valami tényleg nagyon fáj. Nem tudok viszavágni, veszekedni, perlekedni”.

Kiderült, hogy Kálmán Olga nagyon odafigyel a beszélőpartnere testbeszédére. „A testbeszéd nem egyenrangú információ a beszéddel, hanem több annál. Erre nagyon figyelek. Mondja a politikus, amit mond, aztán a testbeszédéből lehet látni, hogy meggyőződésből mondja, vagy csak ezt a feladatot kapta, hogy ez a kabát nagy rá stb.”

Szerinte az egy dolog hogy ő „ezzel operál”, de ezt (a hazugságot) más is látja. A néző is érzi. Ösztönös mozdulatok ezek amiket a nézők is észrevesznek. Bár szerinte a politika ebből a szempontból kicsit más: „Mert vannak elvakult, politikailag elvakult szavazók, hívők, akik a saját szemüknek sem akarnak hinni. Van, hogy ugyanazon beszélgetés után kapok egy olyan levelet, hogy »Soha nem fogom nézni mert csúnyán beszélt a Gyurcsánnyal« és egy olyat, hogy »Mindig is tudtuk, hogy nagy DK-rajongó«. A hívők sokszor a testbeszédet sem fedezik fel.”

Elmondta, hogy a kekeckedését néha a szerkesztői érzik már soknak: „Műsor közben a fülembe mondják: Engedd haza, mert ez már fáj! Ez már fáj nekünk!” Alapvetően abban hisz, hogy egy-egy jól irányzott kérdéssel derüljön ki az igazság, amit a néző majd dekódol, de van amikor szerinte inkább a kekeckedős a jobb módszer: „Akkor úgy érzem, hogy még rá kell tenni egy lapáttal, hogy a néző is értse, hogy itt van egy ordas nagy hazugság.”

Hajós megkérdezte, hogy nem érzi-e, hogy a népszerűsége többek között abból fakad, hogy a hozzáállása egyfajta erőt mutat az interjúalanyai felé, ami miatt tíz interjú után is inkább rá, a kekecre fognak emlékezni. „Különben miért küldenék oda az államtitkárt, mikor lehetne lezárni a kaput is" - kérdezte. Kálmán szerint az a baj, hogy egyáltalán erről beszélgetnek. „Én munkáltatója is vagyok annak a politikusnak, mint választópolgár. Nem kegyet gyakorol, hanem ez a munkaköri kötelessége. A jó politikus felméri, hogy egy kekec kérdésre adott jó válasszal sokat érhet el” - válaszolta.

Engedem, hogy ott legyen az arcomon, amit gondolok

Felvételről lejátszottak hat politikustól kérdéseket, melyeket Kálmán Olga egyenként megválaszolt. Kuncze Gábor, volt SZDSZ-es politikus arra volt kíváncsi, hogy az interjú közben szándékosan mutatja ki sokszor az érzelmeit, használja ezeket, vagy nem nem tud magán uralkodni. Kálmán szerint egy fapofa nem lehet tévés: „Engedem, hogy ott legyen az arcomon, amit gondolok" - válaszolta.

Bajnai Gordon az Együtt elnöke arról beszélt, hogy nagyjából egyidős gyerekeik vannak Kálmán Olgával, és ő gyakran szenved azzal hogy megmagyarázza, hogy mit csinál, mivel foglalkozik. Így azt kérdezte , hogy Kálmán hogy magyarázza el gyermekének ugyanezt. Majd azt mondta: „Látok minisztereket, miniszterelnököket, nagy vállalatvezetőket, hogy izzasztja meg őket. De gondolt-e már arra, hogy milyen lenne, ha ön ülne ott helyettük. Mi lenne legszívesebben, ha nem ezt csinálná?"

„Miniszterelnök. Bajnai Gordonnak mit válaszoljak?" - válaszolta Kálmán és hozzátette „gondolom a Bajnai gyerekek is ilyen hátrányos helyzetűek mint a Hoffmann gyerekek. Például én csak hétvégén fürdetem és altatom Marcit, de annak a gyereke is felnő, aki űrhajós." Majd az est egyik legjobb párbeszéde zajlott Kálmán Olga és fia, Marci között:

K.O.: Marci, jó az, hogy Anya tévés?
Marci: Nem.
K.O.: És azt szereted, ha anya a tévében van?
Marci: Nem.
K.O.: És hol legyen?
Marci: Nem.
K.O.: Hoffmann Mártont hallották.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnökének elég volt a kivetítőn feltűnnie, hogy nagy derültséget okozzon a nézők között. Majd kérdésével csak fokozta ezt: „Olga, mit tennél, ha az ATV és a HírTV összefogásának te lennél a legnagyobb akadálya?"

„Sok csörténk volt már. Egymásra szoktunk akadni, volt már parázs vitánk jónéhány" - mondta Kálmán és hozzátette, hogy a kérdésére, hogy ha ő lenne valami összefogás akadálya mit tenne, nem tud válaszolni, de Gyurcsány esetében döntsenek a nézők, ő csak bemutatja a helyzetet és a szereplőket. „Az pedig, hogy csapkodta-e a földhöz a stúdióban Gyurcsány Ferenc a zakóját, a könyvből kiderül" - tette hozzá Hajós András.

L. Simon László, a volt kultúráért felelős államtitkár (az egyetlen fideszes!) pedig azt kérdezte Kálmán Olgától, hogy megtanulta-e kívülről „megkérdőjelezhető erejű verseit", illetve, hogy „az életmű és az újságírói krédó összefoglalója után, mikor jelennek meg a titkos erotomán versei"? L. Simon ezzel emlékezetes beszélgetésükre utalt, ahol az akkor aktuális Nemzeti Színház igazgatóváltás után saját szabadszájú verseiről is beszélt, hogy azok szakmailag elismertek és nem szégyeli őket. Bár felolvasni nem szerette volna.

„Erotomán verset kettőnk közül el lehet dönteni, hogy ki írt. Nem én. Hogy felolvasni nem szereti a verseit, az kiderül az adásból is, a könyvből is" - válaszolta Kálmán és hozzátette, hogy nem úgy búcsúztak el, hogy megtanulja L. Simon verseit, sőt: „úgy váltunk el, hogy ő írna nekem ilyen verset, ha a pszicho-terrort nem alkalmaztam volna vele szemben".

Rovatok