Index Vakbarát Hírportál

Egy nap, két különböző ítélet Fót ügyében

2013. december 3., kedd 15:18

Egyetlen nap alatt két különböző ítéletet hozott a Budapest Környéki Törvényszék bírói tanácsa a fóti időközi választással kapcsolatban: az elsőben csak a polgármester-választás szavazásának megismétlését írta elő, a másikban viszont a polgármester- és az önkormányzati képviselőválasztás teljes választási eljárásának újbóli lefolytatására kötelezte a fótiakat. A Budapest Környéki Törvényszék szerint lehet, hogy ez elsőre nem tűnik racionálisnak, de teljesen jogszerű, és a több tartalmazza a kevesebbet elv alapján értelmezhető.

Fóton sokáig nem értették meg, hogy milyen ítélet született az egy hete lezajlott időközi választás ügyében vasárnap a Budapest Környéki Törvényszéken.

Az Index beszámolt arról, hogy hétfőn az önkormányzattól kétszer is felhívták Horváth Zsoltot, a Fót ügyével foglalkozó bírói tanács elnökét, hogy magyarázza meg, mit értettek azon, hogy „a választási eljárást megsemmisíti, és annak megismétlését rendeli el″. A fóti választási bizottság hétfői ülésén végül nem is tudtak dűlőre jutni, hogy mire kötelezte őket a bíróság, mert kiderült, hogy nem egy, hanem két döntés is született, de azok nem egyformák voltak.

24
Az első vasárnapi végzés

Az időrendben első vasárnapi végzés, felülbírálva a területi választási bizottság korábbi döntését, a polgármester-választás szavazásának megismétlését írta elő, a másikban viszont a polgármester- és az önkormányzati képviselőválasztás teljes választási eljárásának újbóli lefolytatására kötelezte a fótiakat, azaz hogy a jelölési folyamattól kezdve mindent újra kell bonyolítani.

A fóti választási bizottságot az zavarta meg, hogy mindkét ítéletet ugyanarra a kampánycsendsértésre alapozta a bírói tanács.

Az Index is megkereste a Budapest Környéki Törvényszéket, hogy megtudja, miért hozhat ugyanaz a bírói testület ugyanazon a napon ugyanarra a tényállásra alapozva két eltérő súlyosságú ítélet.

A törvényszék sajtószóvivője szerint ez nem mond ellent a jogszerűségnek, a bíróságnak ugyanis „akkor is döntenie kell egy-egy kérelmező ügyében, ha egy másik kérelmező esetében az ügyet érintően már hozott egy ítéletet”.

Koszta János sajtószóvivő szerint lehet, hogy ez furcsa a kívülálló szemében, de a bíróság nem tehetett mást a fóti választással kapcsolatos beadványok esetében sem. A sajtószóvivő hangsúlyozta, hogy a második döntés azért súlyosabb, mert ebben az eljárásban a bíróság észrevételezte, hogy problémák voltak a kopogtatócédulákkal.

Mint arról beszámoltunk, a múlt vasárnapi választás után egy magánszemély azzal fordult a helyi választási bizottsághoz, hogy a szavazóhelyiségtől nagyobb távolságra lévő Sikátorpusztán ismeretlenek kifüggesztették: a választás napján kétszer „ingyenes buszjáratot indítanak (pártoktól függetlenül)″. A kisbusz útjáról egy videó is készült. A magánszemély a szavazás eredményének megsemmisítését kérte, mert szerinte a buszon hat személyt szállítottak a szavazóhelyiséghez.

A helyi választási bizottság döntése szerint a kisbuszos szállítás kampánycsendsértés volt, de azt nem tudta megállapítani, hogy melyik párt követte el a törvénysértést, mert a videóbizonyíték erre nem volt alkalmas. Fellebbezés után a területi választóbizottság is fogalakozott az üggyel. Ott azt mondták ki, hogy a videofelvételből nem tudható meg, hogy egyáltalán szervezett szállítás történt-e, és a mikrobusz útvonala, valamint a szállított személyek száma sem bizonyítható, így a kampánycsendsértés sem megalapozott.

A bíróság szerint viszont a helyi választási bizottság döntése, amely kimondta a kampánycsendsértést, jogerőssé vált, ezért a területi választási bizottságnak nem volt joga ezt kétségbe vonni. Az ítélet megfogalmazása szerint „kampánycsendsértés okán nem vizsgálandó, hogy felróható cselekmény történt-e. Elegendő a kampánycsendsértés tényének megvalósulása, ennek megállapítását követően szükséges ennek ténybeli jogkövetkezményeit is levonni.″

A szavazás ismétlést a bírósági szóvivő tájékoztatása szerint mindkét esetben a kampánycsendsértés miatt rendelte el a bírói tanács. A második esetben viszont – annak ellenére, hogy nem találta megalapozottnak a kopogtatócédulákkal kapcsolatos panaszt – a kopogtatócédulák miatt a teljes eljárás megismétlése mellett döntött.

A választás után egy kérelmező azt kifogásolta, hogy az ajánlószelvényeken Takács István, az MSZP–Együtt-PM–DK közös jelöltjének neve mellett rossz formátumban tüntették fel a Együtt-PM megnevezését. A polgármester-választáson a legtöbb szavazatot gyűjtő Takács mellett Együtt 2014 szerepelt, holott ezt a nevet időközben Tiner György megszerezte Bajnai Gordon pártja elől.

A bíróság ezt a kifogást nem fogadta el, de mégis figyelembe vette a pártnevek körüli zavart – mondta a sajtószóvivő, aki szerint a több tartalmazza a kevesebbet elv alapján egyértelmű, hogy a teljes választási eljárás megismétlése az irányadó döntés.

Rovatok