Ki ijeszti meg úgy a gyerekeket iskolába menet, hogy bepisilnek utána? Miért dolgozik segédmunkásként egy több szakmát is kitanult negyvenes férfi? Lehet-e büntetlenül horogkeresztet pisilni a cigánysor felé? A TASZ új romaügyi filmjében, az Esélytelenül-ben az érintettek mondják el, hogy élik meg a kirekesztést, de szkinhedek és politikusok is megszólalnak. A teljes film most az IndaFilmen debütál.
– Hová rejti a cigány a pénzt a felesége elől?
– A szappan alá.– Hogy kezdődik a cigány szakácskönyv?
– Lopj két tojást.– Mit csinál egy szkinhed, ha elalszik mellette egy cigány?
– Meggyújtja még egyszer.
A cigányok büdösek, lopnak, gyilkolni őket pedig nem bűn, hanem érdem – a róluk szóló viccek alapján ezt gondolhatnánk róluk. Gondolják is sokan, úgy, ahogy a másokat szokás látni, mióta világ a világ: mind ugyanolyanok, történetesen rosszak, kivételek persze vannak, de csak erősítik a szabályt.
Vannak persze megértő hangok: „Hát ki lenne olyan degenerált, hogy inkább elmegy dolgozni szalag mellé 400-ért, ha azt a semmiért is megkapja? Tán ők tehetnek arról, hogy a mindenkori kormányok a segélyeztetésben látják a megoldást? A válasz nem. Megtanulták az évek során, hogy a rasszista kártya sokat hoz a konyhára, és eszük ágában sincs ezen változtatni” –írja például egy blogger.
Különben is, minek filmet forgatni a romákról? Látjuk őket minden nap a tévében: lopnak, gyilkolnak, biztos büdösek is, szerencsére nem érezni a képernyőn keresztül. Amikor valakinél elszakad a cérna, jót röhög rajta a kanapén fetrengve a fél ország, bele se gondolva, hogy milyen sokan vannak azok, akiknek esélyük sincs, hogy emberhez méltón élhessenek, eltartsák a családjukat, részei lehessenek a magyar társadalomnak. A nagy kérdés az, hogy mit gondolunk róluk: megérdemlik, hogy ott legyenek, ahol vannak, vagy járna nekik is az esély, mint nekünk, hogy megdolgozhassanak a saját szerencséjükért.
A Takács István Gábor és Surányi Ádám rendezte film alapján a TASZ válasza egyszerű:
A film célja az, hogy megmutassa a másik oldalt: azt a cigány férfit például, akit a gárdistává lett saját volt osztálytársai köptek le az utcán, vagy a gyerekeket, akik bepisilnek éjszaka félelmükben, miután megmondták nekik a nagy fehér emberek, hogy nem sokat ér az életük. Az Esélytelenülben az a jó, hogy a jogvédő mantra helyett hús-vér emberek beszélnek. Erős kontraszt, hogy a nyilatkozó romák és szkinhedek közé az ismert szélsőjobb paneleket is bevágták – nemcsak a Jobbik bűvköréből, hanem mainstream médiák tudósításaiból is.
Egész életek derengenek fel: vajon milyen érzés mellőzöttként azon aggódni, hogy a gyerekem is kapásból lefejeli-e majd a nem is olyan láthatatlan üvegplafont? Mi lesz velünk, ha nem leszek a polgármester spanja, kirúgnak a közmunkából és évekig segélyt sem kaphatok? Ha a szomszéd faluból brutálisan megölt valaki egy idős nőt, miért beszélnek rólam is úgy, mint egy könyörtelen rablógyilkosról? Milyen apaként azt olvasni egy kommentben, hogy a cigánypurdékat fel kell koncolni? Megélhetésre és szeretetre vágyik gyanakvás én munkanélküliség helyett? Máris árnyaltabban cseng a szkinhed fiatal szájából, hogy „Irtanám őket, egytől egyig mindet″.
A megszólaló jogászok keretet adnak a romákról szóló életképeknek, a film műfajából adódik, hogy a sokat ismételt pontokat is újra el kell mondani: csúcsra járatott bűnüldözés helyett munkahelyekre van szükség, és az is csalóka, hogy a börtönökben felölreprezentáltak a romák: érdemes megnézni, hogy a szegények nem felülreprezentáltak-e, és hogy a cigányok egyenlő bánásmódot, büntetést, elbírálást kapnak-e, vagy éppen háromszor gyakrabban igazoltatják-e őket az utcán, és ugyanazért a bűncselekményért sokszor nagyobb büntetést kapnak-e. A TASZ szerint igen.
A statisztikáknál látványosabb a félkatonai szervezetek karrierje: a film bemutatja a híres-hírhedt gyöngyöspatai tömegverekedés előzményét: a térfigyelő felvételén láthatjuk a horogkeresztet vizelő, szálasizó fiatalt, aki a társai felszólítása ellenére egyre erősebben provokál. Eljárás csak romák ellen indult. Devecseren is 8 hónapba telt, hogy közösség tagja elleni erőszaknak minősítsék azt a megmozdulást, ahol „Megdöglötök, cigányok″ felkiáltásokkal féltéglákat dobáltak egy magánház kertjébe.
A törvény tetszőleges alkalmazásával az a baj, hogy válogatás nélkül sújt mindenkit, akinek barna a bőre – ezt annak is érdemes megjegyezni, akinek a fejéhez nem tartottak baltát egyenruhások, vagy akinek nem mondták kamerába, hogy „ha le akarnánk lőni, már rég megdöglöttél volna″.
Nem szól a mentségünkre, de nem árt tudni, hogy nem magyar sajátosságról van szó: Amerikában például a közelmúlt legismertebb ügyében azért lett téma az igazságszolgáltatás rasszizmusa, mert önvédelemre hivatkozva lőhetett le egy olyan fekete fiatalt egy amerikai férfi, akit ő kezdett el követni a hatóság határozott felszólítása ellenére. Óriási különbség viszont az ország reakciója: Obama elnök hangsúlyozta ugyan függetlenségét, mégis megszólalt az ügyben, hírességek sora háborodott fel az ítéleten. Magyarországon egyelőre a jogvédőkön kívül más ritkán foglalkozik a kapcsolódó statisztikákkal.
A film körüljárja az iskolai szegregációt is, és megoldásként sem csodafegyvert ajánl: az integrált oktatásban látják a hosszú távú (tehát holnapra biztos nem megtérülő, ezért népszerűtlen) megoldást.
Váratlan lezárás a magyar himnusz cigányzenés átírása, de meglepően jól illik a szenvedéseket soroló szöveg a roma dalok világába, ezzel is az összetartozásunkat hangsúlyozva. A TASZ filmje világos állásfoglalás: a jog uralmának ellentmond, hogy vannak olyan csoportok, akiknek alig van jogérvényesítő képessége, tehát csak papíron illetik meg őket is azok a jogok, mint minket.
A film nem felmenteni próbál senkit, aki bűnöző, legyen cigány vagy nem cigány, de felhívja a figyelmet azokra az emberekre, akiket megbélyegzünk, akiknek a nehézségeit elhallgatjuk, és akiknek esélyt sem adunk a boldogulásra. Egy mondatban az üzenet az, hogy hiába lehet a lebutított magyarázattal nagy népszerűséget kaszálni, valójában a világ mégis összetett.