Index Vakbarát Hírportál

Zöld dossziékkal tüntettek Horváth András mellett

2013. december 28., szombat 16:22 | aznap frissítve

Egy-kétezren tüntettek szombat délután Budapesten az adócsaló hálózatok leleplezésén dolgozó Horváth András mellett, illetve az ügyet elkenő adóhatóság és politikusok ellen. A tüntetők zöld dossziékat lobogtatva a NAV-székház elöl a Parlament elé vonultak, az országház előtt Horváth András is beszélt.

A három órakor kezdődött demonstrációt a HaHa, a TASZ, a Védegylet és más civil csoportok szervezték. A résztvevők a Széchenyi utcai NAV-székháznál azt követelték, hogy Horváth András helyett az adóhatóságnál tartsanak házkutatást. „Országosan megy a rablás, veled vagyunk Horváth András” - szólt a csasztuska az útbaeső Belügyminisztérium épülete előtt. „Maffiaállam, hajrá Fidesz” – volt olvasható az egyik transzparensen.

A NAV-botrány mellett a botrányos földbérletekről és a trafikmutyiról skandáltak a tüntetők, „a politikusok verik a feleségüket, és a miniszterelnök nem mond semmit” – lehetett hallani.

A tüntetésre hívó Facebook oldal azt kérte, minél többen mutassák meg, hogy Horváth András „nem egyedül vívja harcát a korrupció ellen”. Azt követelik, hogy a pártok ne akadályozzák a parlamenti vizsgálóbizottság működését, az Állami Számvevőszék pedig folytasson eljárást az ügyben. „Üzennünk kell az Adóhivatal többi megfélemlített dolgozójának, hogy mindannyian velük vagyunk. Arra van szükség, hogy egyre többen álljanak fel, és mondják: Nekem is van Zöld Dossziém!” 

Már december 19-én is volt egy civil tüntetés Horváth András mellett, azon végül elég kevesen vettek részt. A rendőrök ugyanazon a napon házkutatást tartottak Horváth Andrásnál. Horváth később azt mondta az Indexnek, hogy a rendőrök elvitték az elhíresült zöld dossziét és azokat a dokumentumokat, amelyek szerinte bizonyították volna az általa emlegetett kiterjedt áfacsalást.

Rovatok