Index Vakbarát Hírportál

Nem egyszerű Gyurcsányt a listára tenni

2014. január 10., péntek 18:15 | aznap frissítve

Bár egyenesen a volt miniszterelnök listás harmadik helyéről jelentek meg találgatások a Népszava és a Heti Válasz oldalán, és akár ez is lehet az egyezkedés vége, egyelőre azért az ellenzéki tárgyalások nincsenek abban a fázisban, hogy döntés születhetett volna.

Az MSZP-nek már nincs baja Gyurcsánnyal

A különböző pártokból származó információink alapján a felek álláspontjáról ennyit tudhatunk:

A tárgyalások zavartalansága miatt egyik pártból sem akarták névvel és érdemben kommentálni az értesüléseket. Szigetvári Viktor E14-társelnök például azt mondta, a tárgyalások lezárulta után adnak tájékoztatást, a megbeszélések során pedig tekintettel vannak az összes olyan szempontra, mely a győzelemhez fontos.

Indul az újraosztás

Felmerült egy olyan pletyka is, hogy Gyurcsányt egy biztos befutó egyéni körzettel kompenzálnák, ezt azonban szocialista forrásaink határozottan tagadták és Gyurcsány egyértelmű listás igényére hivatkoztak.

Ilyen körzet lehetne egyébként a XIII. kerület, vagyis a 7-es evk, ahol az MSZP színeiben Tóth József polgármester helyettese, Hiszékeny Dezső a jelölt. A körzetben a DK egyéni jelöltje az országosan jóval ismertebb Vadai Ágnes, szocialista forrásunk viszont tagadta azt az E14-körüli forrásból származó információt is, hogy akár neki átadnák azt. A hagyományos szocialista bástyák közül már Csepelről is lemondott az MSZP a Szolidaritás jelöltje javára, ezért várhatóan ragaszkodni fognak az utolsó baloldali fellegvárhoz.

Mivel legnagyobb arányban a fővárosban engedtek át körzeteket a szocialisták a szövetségeseiknek, ezért a DK bevonásával járó újraosztás során most inkább vidéki evk-k átengedésében gondolkoznak. 

Rovatok