Index Vakbarát Hírportál

Kirúgtak valakit a gyerekkínzás miatt

2014. január 17., péntek 13:27

Délutánra meglett az eredménye a reggel elrendelt rendkívüli fegyelmi vizsgálatnak a szigetszentmiklósi gyerekkínzási ügyben. A családgondozót azonnal kirúgták, a gyermekjóléti szolgálat vezetője ellen fegyelmi indul. Az eddigi vizsgálatok még azzal fejeződtek be, hogy nem kell felelősségre vonni senkit.

Egy ember kirúgásával és fegyelmi eljárás indításával végződött a Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter utasítására lefolytatott rendkívüli fegyelmi vizsgálat pénteken a szigetszentmiklósi ügyben, értesült az Index.

A Pest Megyei Kormányhivataltól negyed háromkor az alábbi tájékoztatást kaptuk:

Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott rendkívüli fegyelmi eljárást indít pénteken a szigetszentmiklósi gyermekbántalmazási üggyel kapcsolatban. Tarnai Richárd, a Pest Megyei Kormányhivatal vezetője pénteken saját hatáskörébe vonta, és rendkívüli jogkörével élve vizsgálta meg, hogy a szigetszentmiklósi gyermekbántalmazási ügyben a hivatalos eljárások során történt-e mulasztás. A Pest Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala korábban megállapította, hogy az eljárások során szakmai hibák és jogszabálysértések történtek.  Tarnai Richárd kormánymegbízott ezért a gyermekek helyzetét figyelemmel kísérő családgondozót azonnali hatállyal felmentette, és fegyelmi eljárást indít a Szigetszentmiklós-Tököl Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat intézményvezetőjével szemben.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium péntek reggel jelentette be, hogy Navracsics Tibor utasította a Pest Megyei Kormányhivatal vezetőjét: rendkívüli fegyelmi eljárás keretében a mai nap folyamán vizsgálja meg, történt-e mulasztás a szigetszentmiklósi gyermekbántalmazás ügyében a hivatalos eljárások során. A miniszter arra is utasította a kormánymegbízottat, hogy amennyiben megállapítható a felelősség, úgy azt fegyelmi hatáskörében bírálja el.

A Pest Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala korábban lefolytatott már egy vizsgálatot, ami azt derítette ki, hogy éveken keresztül se a védőnő, se a gyerekorvos, se az óvoda, se az iskola, se a gyerekjóléti szolgálat nem vette észre, hogy szüleik rendszeresen szexuálisan bántalmazzák a három szigetszentmiklósi kisgyereket, végül csak elhanyagoltságuk miatt kerültek el a szüleiktől, akiknek a láthatási joga egy darabig még azután is megmaradt. Fegyelmi eljárás megindítását ugyanakkor a hivatal ezután a vizsgálat után még nem javasolta. Hasonlóan – felelős azonosítása és fegyelmi nélkül – végződött a szigetszentmiklósi önkormányzat belső vizsgálata is.

A botrányt kirobbantó Blikk tavaly november 26-án írta meg, hogy egy szigetszentmiklósi házaspár éveken át kínozta, rendszeresen megerőszakolta és verte három kiskorú gyerekét, a vád szerint fekáliát és patkányt etettek velük. A bántalmazás a vádirat szerint azóta tartott, „mióta csak az eszüket tudták" a gyerekek, akik közül a legidősebb 2000-ben született, testvérei pedig 2002-es és 2003-as születésűek. 2012 januárjában kerültek el csak a kínzóiktól, ami azt jelenti, hogy a gyermekvédelmi rendszer egészen odáig képtelen volt őket megvédeni.

A botrány első napja azzal telt, hogy mindenki hárított, vizsgálatokat sem ígértek azonnal, csak a második naptól.

A most fegyelmi alá vont vezető elégedett volt

Kerekes László, a szigetszentmiklósi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője (aki ellen most fegyelmi eljárás indul) november 26-án az Indexnek először annyit mondott, hogy a Blikkben leírt esetet nem szeretné minősíteni, mert nem ismeri azt, majd később telefonált, hogy elolvasta a sajtóhíreket, utánanézett a rendszerükben, és nem talált ilyen, folyamatban lévő esetet náluk.

Ahogy korábban megírtuk, a szigetszentmiklósi önkormányzat képviselő-testülete tavaly tavasszal tárgyalta meg az "Átfogó értékelés Szigetszentmiklós város gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról" című dokumentumot, amely a helyi gyámhivatal, valamint a családsegítő-és gyermekjóléti szolgálat éves beszámolójára épült. A Kerekes László által készített beszámoló hangvétele alapvetően elégedett volt:

A jelzőrendszerrel való kapcsolatunk kölcsönösnek, erősnek és eredményesnek mondható. A gyermekek érdekében rendszeres, hatékony és eredményes az együttműködésünk azon szervekkel (oktatási-nevelési intézmények, orvosok, védőnők, rendőrség) amelyek vagy jogszabályi kötelezettségükből eredően, vagy munkájuk végzése során szereznek olyan információkat gyermek veszélyeztetettségéről, amelyek gyámhatósági intézkedést igényelnek.

Itt olvashat arról, milyen hibái vannak a gyermekvédelmi rendszernek, és a szigetszentmiklósi ügyben ki mit tehetett volna a gyerekekért.

Rovatok