„Anyám a szemem láttára halt meg egy gyógyíthatatlan betegségben, és tizenöt órát agonizált. Könyörgött, hogy segítsem át a túlvilágra. Nem mertem megtenni. Utólag nagyon sajnálom, és amiatt érzek lelkiismeret-furdalást, hogy nem tehettem meg” – írta egy orvos abban a felmérésben, mely azt vizsgálta, hogy vélekednek a magyar orvosok az eutanáziáról. A Magyar Orvosi Kamara a kezdetektől megpróbálta elfojtani a kezdeményezést, de több mint 200 orvos végül mégis kitöltötte a kérdőívet, melyet Vadász Gábor nyugdíjazott főorvos értékelt ki és hozott nyilvánosságra. „Nagyon örülök, hogy a kamara egyoldalú állásfoglalása mellett végre más hangok is megszólalnak, és minket is megkérdeznek” – írta egyikük.
Hogy mi az eutanázia vagy kegyes halál? A legjobban kollégánk történetéből érthetjük meg:
A nagyapám gyógyíthatatlan beteg volt, áttétes daganatokkal, nyolcvanhoz közel. Többször elmondta, a legnagyobb félelme az, hogy a végstádiumban elviselhetetlenül sokat kell majd szenvednie. Azt kérte, hogy amikor úgy ítéli a család, hogy eljött ez a pillanat, segítsük majd át a halálba, hogy ne kerüljön feleslegesen élete utolsó napjaiban méltatlan és megalázó helyzetbe.
Az utolsó hetekre hazavittük a lakásába, éjjel-nappal volt nála valaki. A családban szerencsére van orvos, így nem kerültünk abba a helyzetbe, hogy kívülálló személyt kellett volna beavatni.
Eljött az a pont, amikor a már egyáltalán nem tért magához a morfiumtól, de láthatóan erős fájdalmai voltak. A szűk család összegyűlt, és megbeszéltük, hogy erről a helyzetről beszélt: ha teljesíteni akarjuk a kérését, nincs már mire várnunk. Elmondva könnyűnek hangzik, de borzasztó nehéz volt kimondani.
Az orvos családtag egyedül maradt vele, beadott neki annyi morfiumot, amiről tudta, hogy átsegíti. Kijött, mindannyian bementünk, és ott is maradtunk, amíg el nem ment. Mind sírtunk, de kicsit meg is könnyebbültünk, mert már tényleg borzasztó állapotban volt: olyanban, amiben soha többé senkit nem szeretnék látni. Tizensok évvel később is nehéz erre gondolnom, de tudom, hogy jól döntöttünk.
A mostani felmérésben sok orvos betegei szenvedéseinek hatására vett részt: „Sok rákos beteget láttam személyesen saját bűzében elrohadni, borzalmas volt látni a tumor által okozott szétesést.” „Három évet dolgoztam utókezelő-krónikus osztályon, hosszan agonizáló, elevenen elrothadó, borzalmas fájdalmakkal küszködő, de ép elméjű betegek és évek óta önmagáról nem tudó, demens, vegetatív lényként létezők között... Aki bármilyen szinten is ellenzi az eutanáziát, azt kötelezném, hogy egy hónapot éljen, ügyeljen, dolgozzon ilyen helyen″ – írták.
A felmérés készítője, Vadász Gábor célja, hogy a kezelés visszautasításának lehetősége legyen egyszerűbben elérhető, mivel az aktív eutanázia bevezetésére biztosan nem érett meg az ország: „Amíg a hálapénz a mindennapi gyakorlat, addig egy ilyen sorsdöntő kérdés bizonytalan szabályozása miatt az orvoskar elvesztheti bizalmi tőkéjét Magyarországon. A jelenlegi társadalmi és anyagi körülmények között nem lehet az aktív eutanáziát engedélyezni” – mondta Vadász, aki szerint többéves vitával elért társadalmi konszenzusra, majd egy ezt megerősítő népszavazásra van szükség a bevezetés előtt.
Szakértők szerint a társadalmi vitát nagyban nehezíti, hogy nincs egységesen elfogadott definíciója az eutanáziának vagy kegyes halálnak. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy aktív eutanázia az, amikor az orvos valamilyen kezeléssel megrövidíti a betege életét, hogy szenvedéseit csökkentse, a passzív eutanázia pedig az, amikor a beteg nem kap meg valamit, amitől az élete meghosszabbodna. Magyarországon az életmentő vagy életben tartó kezelés visszautasítása egy drága és bürokratikus procedúrában elérhető egyes gyógyíthatatlan betegeknek (pszichiáteri szakvélemény és kétévente megújítandó közjegyzői nyilatkozat is kell hozzá). Az aktív eutanázia tilos, de szakemberek szerint ennek ellenére előfordul, hogy alkalmazzák a magyar egészségügyben.
Eutanáziával kapcsolatos történetét a tema+eutanazia@mail.index.hu címen írhatja meg nekünk. A történeteket természetesen név nélkül közöljük.
Hegedűs Katalin, a Semmelweis Egyetem docense és a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület alapítója szerint a Benelux államokban, ahol engedélyezett az eutanázia, egyre inkább az „élő végrendelet”, azaz az életmentő vagy életfenntartó kezelések visszautasításáról szóló előzetes rendelkezés és a terminális szedálás (az élet végén alkalmazott, folyamatos altatás) kerül a figyelem középpontjába, mint alternatív megoldások. Hegedűs nagy fejlődésnek tartja, hogy tavaly óta minden magyar rezidens kötelezően részt vesz palliatív terápiás (tünetkezelési) tréningen, ahol a fájdalomcsillapítás és a szenvedés enyhítésének modern módszereivel ismerkednek meg.
Az Indexnek több egészségügyi szakember is megerősítette: Magyarországon mindennapi gyakorlat az eutanázia. A kérdés ellentmondásosságát jelzi, hogy senki nem volt hajlandó erről névvel nyilatkozni (volt, aki konkrét esetekről tudott, amikor az erről nyíltan beszélő orvosokat bevitték a rendőrségre vallomást tenni).
Egy korábbi felmérés szerint a magyarok több mint fele eutanáziapárti (55 százalék támogatja a kegyes halál lehetőségének megadását haldoklóknak). Ezen belül a támogatók több mint fele támogatja az aktív eutanáziát is.
Életkor szerint leginkább a 60 évnél idősebbek utasítják el az eutanáziát, ez a Medián szerint összefüggésben áll azzal, hogy a legidősebbek között van a legtöbb vallásos ember.
Az is kiderült, hogy minél képzettebb valaki, annál inkább támogatja az eutanáziát: a legfeljebb szakmunkásképzőt végzettek körében 52, a diplomások között 66 százalékos a támogatása.
Bence Rita, a TASZ betegjogi programjának vezetője szerint Magyarországon az életmentő vagy életben tartó kezelés visszautasítása körülményes, költséges és bonyolult folyamat, amiben egy háromfős szakorvosi bizottság próbálja lebeszélni a beteget a döntéséről, melyről többször is nyilatkoznia kell. A lehetőség csak azoknak a gyógyíthatatlan betegeknek adott, akik az orvostudomány állása szerint rövid időn belül egyébként is meghalnának. Az aktív eutanázia Magyarországon tilos.
A már nyugdíjas Vadász Gábor a magyar orvosok véleményére volt kíváncsi – főorvosként rengeteg haldoklóval találkozott, így mindig is foglalkoztatta a témakör. Az 1997-es egészségügyi törvény, ami lehetővé tette az életben tartó kezelés visszautasítását, szerinte szellemiségében korszerű volt, de a gyakorlatban máig csak egy nehézkes folyamat után élhetnek ezzel a jogukkal a betegek (lásd keretes írásunkat).
Vadász 2010-ben az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy elérje a folyamat leegyszerűsítését. Az ügyet a testület 2011-es átalakulása után újra beadta, másfél éve újra befogadták, azóta vár. Vadász elhamarkodottnak tartotta a múlt nyári (tőle független) aktív eutanáziapárti népi kezdeményezést, amit a választási bizottság elfogadott, majd szeptemberben a Kúria elkaszált – ezután döntött úgy, hogy elindítja a felmérést. Az orvosi kamara egyébként ezt a kezdeményezést is a kezdetektől fúrta, ahogy Vadászét is (erről bővebben cikkünk végén olvashat).
A felmérésben 227 orvos nyilatkozott név nélkül. A felhívás orvosi portálokon jelent meg, miután nyomtatott szaklapok visszautasították megjelentetését. Bár a felmérés nem reprezentatív, alkalmas arra, hogy bemutassa: a gyakorlatban az orvosok véleménye sokkal összetettebb az eutanáziáról, mint az orvosi kamara egyértelműen elutasító álláspontja.
A válaszadó orvosok több mint egyharmadát, 36,6 százalékot kértek már arra, hogy alkalmazzon eutanáziát. Az eutanáziát kérők háromötöde a beteg volt (harmaduk a családjával együtt), az esetek negyedében csak a beteg családja kérte az orvost. A válaszadók több mint kétötödében felmerült már az orvos által kezdeményezett eutanázia szükségessége. Ezzel együtt az orvosok többsége (55 százaléka) úgy gondolja, hogy most nem időszerű az aktív eutanázia bevezetésére vonatkozó szabályrendszer kidolgozása.
Szükségesnek tartja-e a beteg kezdeményezte kezelés visszautasítása jelenlegi szabályozásának egyszerűsítését? (százalék)
Szükségesnek tartja-e az aktív eutanázia közeljövőben történő bevezetését és alkalmazását szolgáló szabályrendszer kidolgozását? (százalék)
Ha teljesítette a kezelés visszautasításának kérését, miért teljesítette a beteg kívánságát?
„Miután nem aktív eutanáziáról volt szó, a beteg életkora, családi állapota indokolta, hogy kérését teljesítsem.″ „90 éves, harmadik reanimáció után kérte, hogy negyedszer ne...″ „Mert orvosilag és emberileg is feleslegesnek tartottam, hogy újabb kezelésekkel csak a szenvedését hosszabbítsam, segíteni pedig nem tudok a beteg állapotán.″ „Művileg elnyújtani a beteg haldoklását, amikor az számára már csak szenvedést okoz és esély sincs a javulásra, és a beteg sem akarja, akkor minek? Az értelmetlen kínzás, terápiás túlbuzgóság. A határainkat belátni, így a tudományét is, meg az emberi életét is, bölcs dolog.″
Forrás: A kérdőívek összesítése és kiértékelése. A teljes összesítés itt elérhető.
Az Elutasítja az aktív eutanáziát? kérdésre 56,8 százalék válaszolt igennel, 43,2 százalék nemmel. Az elutasítók aránya a válaszadók életkorával együtt nőtt (az idősek között több mint kétszer annyian ellenezték, mint a fiatalok közt). Az orvos vezetők között az aktív eutanázia elutasításának aránya jóval nagyobb, 71,4 százalék. Az elutasítók a legtöbbször az orvosi esküvel, illetve vallási-erkölcsi meggyőződésükkel érvelnek, míg a támogatók többnyire azt emelték ki, hogy éppen az mond ellent az emberiességnek, ha valakinek feleslegesen elnyújtják a szenvedéseit.
„Abban hiszek, hogy az életet Isten adja és Ő is veheti el. A jog akár másnak, akár magamnak történő biztosításával, bármennyire hihetetlen, esélyt veszek el, talán olyan esélyt, amit ember nem láthat.″ „Tragikus, hogy a szabadon engedett balliberális eszmék ide vezethetnek! Több keresztény konzervativizmus szükségeltetik a világban!″ – írták hívő orvosok, és erkölcsi meggyőződésükre is sokan hivatkoztak: „Ha kinyílik egy ilyen kapu, akkor az biztos erkölcsi zuhanásba dönti a társadalmat.″ Olyan orvos is van, aki szerint meg kell adni haldoklóknak, hogy szenvedésük alatt belül újraélhessék életüket:
Nem vagyunk Istenek! Akkor, amikor a beteg az agónia állapotában, mi szerintünk szenved, mert félrebeszél vagy nem kommunikál, akkor a létformájának a legfontosabb szakaszát éli át: ismét átéli a lezajlott életét, és van lehetősége arra, hogy az elkövetett hibáit megbocsájthassa magának és az ellene vétőknek. Ezt az emberi jogot mi nem vehetjük el.
„A legegyszerűbb pökhendien a magasban emelni a fejünket, és közölni, hogy az aktív eutanázia az orvosi esküvel összeegyeztethetetlen″ – mondja ezzel szemben több támogató. Sokak szerint „a reménytelen szenvedés meghosszabbítása″ árt a betegeknek, így esküje értelmében az orvosnak nem ez a feladata: „Az eskü biztosan nem arról szól, hogy akarata ellenére hozzájárulunk valaki szenvedéséhez, és nem akadályozhatjuk meg azt saját kívánságára.″ „Elég naiv, aki azt hiszi, hogy a passzív eutanázia nem mindennapos dolog.″ Többen leszögezték, hogy aki nem dolgozott szenvedő haldoklókkal, fogalma sincs, miről szól ez a vita:
Csak azt engedném erről vitázni, aki hónapokat tölt el olyan osztályon, ahol végstádiumú, életkilátásokkal nem rendelkező betegeket kezelnek. Ez nem egy elméleti vita!
– írta egy orvos.
Arra is sokan utaltak, hogy az orvosi kamara a kezdetektől próbálta elfojtani a kezdeményezést. „Elképesztő az emberi méltóság ellen folytatott hadjárat″ – írta egy orvos, egy másik válaszadó szerint a kamara hozzáállása „álszent, minden emberséget figyelmen kívül hagyó, szakmai felelősséget felvállalni nem merő és akaró″.
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) – saját értelmezése szerint az összes magyar orvos nevében – egyértelműen elítéli az eutanáziát: „Az orvos nem segédkezhet öngyilkosságban és nem segítheti betegét a halálba, ennek megszegése kirívóan súlyos etikai vétség″ – írják etikai kódexükben, etikai kollégiumuk októberi határozatában Vadász kezdeményezését is elítélték:
A dr. Vadász Gábor által szerkesztett kérdőív kapcsán a MOK EK 2013. október 3-án tartott ülésén a következő egyhangú határozat született:
Aggályosnak tartjuk a kérdéses kérdőív terjesztését és kitöltését, mivel az feleslegesen megzavarhatja egyes kollégák fogalomrendszerét. Az anonim és elektronikus úton történő kitöltés és értékelés számos visszaélésre is alkalmat adhat. Felmerül a kérdés, hogy a kérdőív szerkesztője rendelkezik-e kutatásetikai engedéllyel. Ismételten leszögezzük, hogy az orvos avatásunk előtt a betegek gyógyítására, fájdalmuk és szenvedésük enyhítésére és nem életük kioltására tettünk esküt. Orvos részéről indított mindennemű, az eutanáziával kapcsolatos támogatást sugalló mozgalom etikai vétség. (kiemelés: Index)
„Felháborított, hogy az Éger a nevemben nyilatkozott” – kommentálta több orvos a kamara álláspontját, és a TASZ szerint is megkérdőjelezhető, hogy a kamara elnöke az összes orvos nevében beszél (Éger azt is kijelentette, hogy az eutanáziát az egész magyar orvostársadalom elítéli), miközben ebből a felmérésből az derül ki, hogy az orvosok véleménye ennél jóval megosztottabb.
Vadász maga kérte az orvosi kamara etikai kollégiumát, hogy az ő álláspontját is tegyék közzé, de Éger István MOK-elnök válaszlevelében azzal érvelt, hogy ők csak általánosságban foglalkoztak a kérdéssel, nem konkrétan Vadász felvetésével (ami azért érdekes, mert a határozat Vadászt nevesítve konkrétan utal a kérdőívre). Vadász szerint mára a kamara hitelét vesztette, többek közt azért, mert egy belsős beszámoló szerint „a mai vezetőséget egy olyan küldöttgyűlés erősítette meg pozíciójában, melyen a magyar orvosoknak csupán három százaléka vett részt″.
A kamara hitelvesztéséhez zavaros pénzügyei is hozzájárultak:
A november 30-ai MOK-közgyűlés után arról írtunk, hogy a tiszteletdíjak az egekbe szöktek, Éger István elnök egymaga vállalta be a jutalomkeret oroszlánrészét, a keret 40-50 százalékát söpörte be az utóbbi években. Az elnök, az alelnök és a titkár 2,9 millió forintot fordított benzinre útnyilvántartás nélkül, még a parkolási, gyorshajtási bírságot és a magánhasználatot is a kamara fizette, mindeközben két jogászának is évi 26 milliót fizetett a MOK, egyes dolgozók pedig devizahiteleik forintra váltására kaptak pénzt – olyan ingatlanra is, melyben nem laktak. Ezalatt a kamara egyik alapfeladatára, a tagok javára végzett szolgáltatásokra egyre kevesebbet költöttek: 2011-ben még 100, 2012-ben 53 millió forintot, 2013-ban már csak 40 milliót. A részletekről és a kiszivárgott hangfelvételről korábbi cikkünkben olvashat.
A kérdésről megkérdeztük a kamarát is, megkeresésünkre egyelőre nem válaszoltak.