Index Vakbarát Hírportál

Trónfosztás: Papcsák lenyomta Gyurcsányt

2014. február 1., szombat 10:59

Ferencek keresnek a legjobban, Gyurcsány volt pénzügyminisztere a legtakarékosabb, a PM-es Szabó Rebeka pedig a Nemzet Templomának legszegényebb egere. Összeszedtük a 2013. évi képviselői vagyonbevallások legjeit.

2013 trendje: az ügyvédek lenyomják a vállalkozókat

2013-ban megtörtént a trónfosztás: a legjobban kereső képviselő Zugló polgármestere, a volt elszámoltatási kormánybiztos, Papcsák Ferenc a maga havi átlag 15,46 milliós jövedelmével - ez 2012-ben még csak havi 7 millió volt. Papcsák ügyvédi irodája ugyanis 2013-ban sokkal jobban teljesített, osztalékként és osztalékelőlegként összesen több mint 160 milliót vett fel innen. Ezen kívül kapott még 4 milliót pedig bérleti díjként, képviselői és polgármesteri fizetése pedig együtt meghaladja a havi 1 milliót.

Ferenc Ferencet taszította le a trónról. Az eddigi listavezető, Gyurcsány Ferenc a második helyen áll havi átlag 6,9 millióval, a 2012-es 7,7 millióról esett ide vissza. A jövedelméből évi 79 millió az Altustól kapott osztalék, ezt nem számítva csak havi 370 ezer forint jövedelme van. Idén is harmadik a listán a KDNP-s Seszták Miklós, ő csak kicsit teljesített jobban: a 2012-es havi átlag 3,5 millió után 2012-ban 3,8-at vitt haza. Nála is az ügyvédi tevékenység volt a legjövedelmezőbb. Következik Újpest polgármestere, Wintermantel Zsolt havi átlag 3,24 millióval, ő a G.M. Grémium Kft. tulajdonosaként 24 millió forint evázott jövedelemmel gyarapodott országgyűlési képviselői, fővárosi képviselői és polgármesteri fizetésén felül. Ötödiknek megint csak egy ügyvéd futott be, a fideszes Bohács Zsolt havi 3,18 millióval. Szakmájának köszönhetően tavaly összesen 21 millióval lett gazdagabb. Ügyvédek-vállalkozók: 3-2.

A legjobban kereső képviselők

  1. Papcsák Ferenc (Fidesz)
  2. Gyurcsány Ferenc (független, DK) 
  3. Seszták Miklós (KDNP)
  4. Wintermantel Zsolt (Fidesz)
  5. Bohács Zsolt (Fidesz)

Akiknek a legtöbb van a széfben

Senki sem tud úgy takarékoskodni, mint a Gyurcsány-kormány volt pénzügyminisztere: ahogy az elmúlt években, úgy most is Veres János pénzügyi vagyona a legnagyobb, 345 millió forint, ami viszont alig több, mint a 2012-es 342 millió. Tavaly még 434 milliónyi megtakarítása volt, amiből 91 milliós adósságát az utolsó forintig visszafizette. Ott lohol a nyakában Papcsák Ferenc a maga 254 milliójával, pedig 2012-ben még csak 116 milliója volt, a gyarapodás 138 millió. Ilyen tempóban 2014-ben jó eséllyel lehagyja Verest. A KDNP-s Seszták Miklós a harmadik helyre csúszott vissza, pedig 161 milliós vagyonát 190-re növelte tavaly, ám Papcsák ellen ez sem volt elég. A negyedik pozícióba szorult vissza az MSZP egykori pártpénztárnoka, Puch László a maga 138 milliójával, pedig 2012-ben még 159-e volt.

Papcsák duplán örülhet, hiszen a százmilliósok klubjából kiesett zuglói szocialista riválisa, a magát buszokon is hirdető Tóth Csaba, aki a 2012-es 133 millió után idén már csak 96-ot tud felmutatni. Szintén bezárult a klub ajtaja az MSZP-s Kovács László előtt, ő 17 milliót bukott és idén már csak 84 millió a pénzvagyona.

A legnagyobb pénzvagyonnal rendelkező képviselők

  1. Veres János (MSZP)
  2. Papcsák Ferenc (Fidesz)
  3. Seszták Miklós (KDNP)
  4. Puch László (MSZP)
  5. Tóth Csaba (MSZP)

A Nemzet Templomának egerei

A parlamentben 2013-ban egy kereszténydemokrata államtitkár keresett a legrosszabbul. Legalábbis a vagyonbevallása szerint, ugyanis Simicskó István a bevallásában a képviselői díján felül csak főiskolai tanári fizetését tüntette fel, eszerint összesen havi 392 ezerből éldegél. Egy éve könnyebben megbirkózott a formanyomtatvánnyal: akkor nem feledkezett meg a sportállamtitkári fizetéséről.

Simicskót leszámítva a független Szabó Rebeka keres a legkevesebbet, bruttó 500 ezer forintot. A második a fideszes Lipők Sándor 566, a harmadik a szintén fideszes Horváth István havi 579 ezer forinttal. A jobbikos Sneider Tamás bruttó 603, Brájer Éva (Fidesz) 626 ezer forintot visza haza havonta. A következő lépcsőfok a 631 ezer forint, ennyit viszont sokan keresnek: Burány Sándor (MSZP), Dorosz Dávid (LMP), Lendvai Ildikó, Szabó Gábor (Jobbik), Szilágyi Péter (LMP), Tóth Csaba (MSZP), Jávor Benedek (független), Kiss Péter (MSZP), valamint Pörzse Sándor és Schön Péter (Jobbik) is ennyiből él.

A legrosszabbul kereső képviselők

  1. Szabó Rebeka (független, PM), megosztva a feledékeny Simicskó Istvánnal (KDNP)
  2. Lipők Sándor (Fidesz)
  3. Horváth István (Fidesz)
  4. Sneider Tamás (Jobbik)
  5. Brájer Éva (Fidesz)

Haver, tudsz kölcsönadni?

A képviselők közül Gyurcsány Ferenc jár a legmélyebben a vörösben: feleségével közösen 2013-ban 64,7 milliót vettek fel egy kötcsei ház megvásárlására. Fülig el van adósodva Lázár János is, ő összesen 55,5 millióval tartozik. Ebből 19 millió családi kölcsön, a többi banki hitel. Lezsák Sándornak 47 millió forintot kell visszafizetnie, ebből 24,5-et magánszemélyeknek, a többi bankhitel – egy év alatt 13 millióval nőtt az adóssága.

Rogán Antal egy év alatt 1,2 millió forintot törlesztett a 18 milliós magánhiteléből, így összesen már csak 46,8 millióval tartozik. Érdekesség, hogy a banki hitele 2013 végén fillérre ugyanúgy 30 millió volt, mint egy éve: vagy pontosan annyi új hitelt vet fel, mint amennyit törlesztett, vagy ritka türelmes bankot talált, amihez ezúton is gratulálunk. Kósa Lajos bankoknak 20, magánszemélyeknek 19,9 millióval adósa, ami összesen szűk négymillióval kevesebb, mint egy éve.

A legeladósodottabb képviselők

  1. Gyurcsány Ferenc (független, DK)
  2. Lázár János (Fidesz)
  3. Lezsák Sándor (Fidesz)
  4. Rogán Antal (Fidesz)
  5. Kósa Lajos (Fidesz)

Rovatok