Index Vakbarát Hírportál

Pintér Sándornak egymilliárddal tartoznak

2014. február 1., szombat 01:22 | aznap frissítve

Közzétették péntek éjjel a parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatait, de beszámolt vagyonáról pénteken Áder János köztársasági elnök is. A külügyminiszter a belvárosban, Orbán Viktor Felcsúton vett ingatlant, Hende Csaba eladta szőlőjét, Pintér Sándor több mint egymilliárd forintra vár. Gyurcsány Ferenc elkezdett félretenni, Szijjártó Péter közgazdasági csodát művelt, bruttó 14 milliós fizetésből 16 milliót tett félre. Remek éve volt Papcsák Ferencnek, akinek már negyedmilliárd a tartaléka.

A törvényi előírásoknak megfelelően január 31-én éjszaka ismét közzétették a parlament honlapján a képviselői vagyonnyilatkozatokat. Az országgyűlésben 384 képviselő ül most – két egyéni képviselői mandátum, a Fejér megyei Dorkota Lajosé (Fidesz) és a nógrádi Nagy Andoré (KDNP) tavaly nyáron szűnt meg, helyükre már nem tartottak időközi választást –, közülük négyen tavaly kerültek be. Szintén nyilvánosak a kormánytagok vagyonnyilatkozatai is.

Áder János köztársasági elnök szintén pénteken vallott a vagyonáról. Az elnöki hivatal honlapjára feltöltött dokumentum szerint megtakarításai 8 millió forinttal csökkentek, tartozása és autója továbbra sincs. Részleteket ebben a cikkünkben olvashat.

Orbán Felcsúton vásárolt

 
Orbán Viktor
Jövedelem: miniszterelnöki (1 507 400) + képviselői (231 900), a Fidesz elnökit felfüggesztette
Megtakarítás: 1 345 000 Ft
Adósság: 9 365 000 Ft (feleségével közös jelzáloghitel fennmaradó része)
Pénzügyi vagyon: -8 020 000 Ft
Ingatlan: XII. kerületi 1544 négyzetméteres telek, és rajta 233 négyzetméteres lakóház 21 négyzetméter pincével, 2 ezer négyzetméteres telken felcsúti lakóház + 5 ezer négyzetméteres felcsúti telek 50 évre ingyen átengedve a felcsúti fociakadémájának.
Jármű: nincs
Megjegyzés:

Orbán bevallott megtakarításai mintegy 5 millió forinttal megcsappantak, de egyedül megvett egy 2000 négyzetméteres telket lakóházzal Felcsúton. Sikerült jelzáloghitelükből egymilliót törleszteniük a feleségével., de összességében a pénzügyi vagyona tovább csökkent, immár 8 milliós mínuszban van a miniszterelnök. A háza idén nem bővült, most megmaradt 233 négyzetméteresnek. Továbbra sincs semmiféle járműve, de lett egy nagy értékű ingósága, igaz az 2010-től, egy pontosan 388 633 forint értékű laptop. (Vagyonnyilatkozata itt nézhető meg)

Varga Mihálynak sikerült az adósságcsökkentés

 
Varga Mihály
Jövedelem: 1 341 900 forint (1 110 000 miniszteri fizetés + 231 900 Ft képviselői alapbér)
Megtakarítás: 1,3 millió forint életbiztosítás, 1,45 millió forint államkötvény (összesen: 2,75 millió forint)
Adósság:  8,3 millió forint jelzálog
Pénzügyi vagyon:  -5 550 000 Ft
Ingatlan:  4 (két II. kerületi társasházi lakás, két karcagi telek)
Jármű:  Saját nincs
Megjegyzés:

Tavalyhoz képest az egyetlen változás, hogy 1,7 millió forinttal kevesebb tartozása van.

Pintér Sándornak több mint egymilliárddal tartoznak

 
Pintér Sándor
Jövedelem: 1 101 900 Ft
Megtakarítás: 575 millió + 1,1 milliárd követelése (2013-ban nem fizették ki neki a cége eladása után járó éves részletet)
Adósság: 6 500 000 Ft (ingatlanra)
Pénzügyi vagyon: 569 500 000 Ft (+az 1,1 milliárdos követelése
Ingatlan: 24
Jármű: 1 (Wartburg)
Megjegyzés:

A belügyminiszter a 23. és 24. ingatlanát 2014-ben vásárolta. A számos lakás, garázs, nyaraló és föld mellé Szurdokpüspökin vett magának 120 ezer, Pásztón pedig 23 ezer négyzetméternyi szántót, legelőt, erdőt. Még mindig megvan az 1995-ös örökségéből Wartburgja.

Martonyi János belvárosi lakást vett

 
Martonyi János
Jövedelem: 1 159 900 Ft
Megtakarítás: 173 000 000 Ft
Adósság:  0 Ft
Pénzügyi vagyon:  173 000 000 Ft
Ingatlan: Hat darab, háromnál csak haszonélvezeti joga van, háromnál tulajdonos
Jármű:   1 (Audi A6-os fele, 2006 óta)
Megjegyzés:

Martonyi tavaly vett egy új ingatlant, az V. kerületi, 113 négyzetméteres lakása 2012-ben még nem volt meg. Ez is csak felerészt az övé, mint a többi ingatlana. Megtakarításai viszont alig csökkentek, csak 3,6 millióval van kevesebbje, mivel eladta egy másik fővárosi lakás kisebbségi tulajdonrészét.

Lázár Jánosnak jól fial a föld

 
Lázár János
Jövedelem: 2 022 433 forint. Államtitkárként bruttó 997 200 forintot keres, ehhez jön még a 231 900 forintos képviselői díja, plusz földbérleti díjból 10 millió forintja jött be tavaly.
Megtakarítás: 69 400 000 Ft
Adósság: 55 500 000 Ft, banknak és magánszemélynek is tartozik
Pénzügyi vagyon: 13 900 000 Ft
Ingatlan: 12, 1 lakóház és 11 szántó
Jármű: Nincs.
Megjegyzés:

Odalett a 2009-es évjáratú Audi A6-os, amelyet 2011-ben vásárolt. Műtárgygyűjteményét viszont bővítette, XVIII. századi bútorokat vásárolt. Lázár egyébként nagyon sietett a vagyonnyilatkozatával, már hetekkel a többiek előtt nyilvánosságra hozta.

Németh Lászlóné lecserélte 13 éves autóját

 
Németh Lászlóné
Jövedelem: 1 101 900 Ft (miniszteri fizetés)
Megtakarítás: 23 794 954 Ft
Adósság: 59 729 Ft (hitelkártya rá eső része)
Pénzügyi vagyon:   
Ingatlan: 4 (ház, lakás, nyaraló is van köztük)
Jármű:  1 (öreg Toyotáról Skodára váltott)
Megjegyzés:

A fejlesztési miniszternek tavaly még volt egy 39 ezer frankos devizahitel-tartozása, ennek ma már nyoma sincsen, miközben a megtakarításai nőttek. Tavaly 14 344 eurós megtakarítása jelenleg már 15 722 euró. Önkéntes magánnyugdíjpénztári vagyona tavaly még 16 millió forint volt, idén már 18,6 millió. Bankban 610 824 forint megtakarítása van, de ennek csak a fele (305 412) az övé.  Az ingatlanvagyona nem változott. Tavaly még egy 13 éves Toyota Yarisa volt, ma már ezt lecserélte egy Škoda Superbre.

Gyurcsány elkezdett spórolni

 
Gyurcsány Ferenc
Jövedelem: 6 952 381 Ft (főleg az Altus-osztalék miatt)
Megtakarítás: 1 500 000 Ft
Adósság: 64 713 184 Ft
Pénzügyi vagyon: –63 213 184 Ft
Ingatlan: 250 m²-es társasházi lakás Pápán, 267 m²-es családi ház Kötcsén, Dobrev Klárával közösen
Jármű: 0
Megjegyzés:

A jövedelméből évi 79 millió az Altustól kapott osztalék, ezt nem számítva csak havi 370 ezer forint jövedelme van. Egy év alatt 173 ezer forintot törlesztett a lakáshiteléből, viszont már van 1,5 millió forint megtakarítása.

Navracsics mellékese 25 ezret hoz

 
Navracsics Tibor
Jövedelem: 1 126 900 Ft (miniszteri fizetése mellé a Heti Választól havi 25 ezret kap „riportok és interjúk készítése” címén)
Megtakarítás: 0 Ft
Adósság: 9 020 856 Ft
Pénzügyi vagyon: – 9 020 856 Ft
Ingatlan: Egy 772 négyzetméteres telken fekvő 138 négyzetméteres Budakeszi társasház tulajdonosa felerészben.
Jármű: Egy Renault (2006 óta)
Megjegyzés:

Nem volt túl mozgalmas éve a miniszternek, bár előző évhez képest egymillió forinttal nőtt a tartozása. A Heti Választól tavaly kapott először egy kis honoráriumot.

Hende Csaba eladta szőlőjét

 
Hende Csaba
Jövedelem: 1 331 900 Ft
Megtakarítás: 13 259 881 Ft
Adósság: 0
Pénzügyi vagyon:  13 259 881 Ft
Ingatlan: 2
Jármű: 1
Megjegyzés:

A tavalyihoz képest már nem az övé a vaskeresztesi szőlő és borospince. Egy év alatt 4 millió 259 ezerrel nőtt a megtakarítása.

Budai Gyula megtartotta lovait

 
Budai Gyula
Jövedelem: 1 229 000 Ft
Megtakarítás: 7 300 000 Ft
Adósság: 8 000 000 Ft
Pénzügyi vagyon: - 700 000 Ft
Ingatlan: 2., Kiskunlacházán mindkettő
Jármű: 1 Seat Altea és 2 ló
Megjegyzés:

A befektetési jegyeinek és forintbetétjének értéke nagyjából 1,3 millióval csökkent. Az államtitkár egy 1 és egy 2 millió forintra taksált oldenburgi sporlovat tart. A hitelállomány csökkenéséről nem számolt be, csak azt tudjuk, hogy ötmilliós lakáshitele és hárommilliós autólízingje van.

Fazekas Sándor vett 200 könyvet

 
Fazekas Sándor
Jövedelem: 1 333 800 Ft
Megtakarítás: 1 400 000 Ft
Adósság: 0 Ft
Pénzügyi vagyon: 1 400 000 Ft
Ingatlan: Karcagon nemcsak egy 106 négyzetméteres családi háza van, hanem öt szántója és egy kertje is. Ezen kívül van egy 47 négyzetméteres lakása a Ferenc körúton.
Jármű: 1 (Toyota Corolla)
Megjegyzés:

Vagyona 100 ezer forinttal csökkent, könyvtára viszont 200 újabb kötettel gazdagodott. A Toyotát először LY-lal kezdte el írni, majd áthúzta.

Kétéves Suzukival jár Hoffmann Rózsa

 
Hoffmann Rózsa
Jövedelem: 1 229 100 Ft (államtitkári fizetés és képviselői alapdíj)
Megtakarítás: 14 356 100 Ft
Adósság: 0 Ft
Pénzügyi vagyon: 14 356 100 Ft
Ingatlan: Nincs
Jármű: 1 (kétéves Suzuki)
Megjegyzés:

Hétéves kereszténydemokrata mobiltelefont használ a közoktatási államtitkár, 2006 szeptemberében 36 ezer forintot ért a készülék, amit a KDNP-től kapott.

Balog Zoltán félretett négymilliót

 
Balog Zoltán
Jövedelem: 1 483 800 Ft
Megtakarítás: 24 424 400 Ft
Adósság: 0 Ft 
Pénzügyi vagyon: 24 424 400 Ft
Ingatlan: 34 nm-es minigarzon, Bükkszentkereszten két üdülőház és egy üres birtok.
Jármű: Nincs
Megjegyzés:

Egy év alatt csaknem négymillió forinttal nőttek a megtakarításai. Balog az NKA elnökeként járó havi 150 ezer Ft-os jövedelmét jótékony célra fordítja.

Semjén Zsoltnak csöndes éve volt

 
Semjén Zsolt
Jövedelem: Képviselői (231 900 forint) + miniszerelnök-helyettesi (1 101 900 forint)
Megtakarítás: 0 Ft
Adósság: 0 Ft
Pénzügyi vagyon: 0 Ft
Ingatlan: II. kerületi 123 négyzetméteres lakás, II. kerületi 42 négyzetméteres lakás, Balatonfenyvesi 524 négyzetméteres üdülő haszonélvezője.
Jármű: Nincs
Megjegyzés:

Semjén Zsolt pénztárcájának fel sem tűnt, hogy elmúlt egy év.

Kövér László továbbra is a hozományra gyúr

 
Kövér László
Jövedelem: 2 481 330 Ft
Megtakarítás: 12 319 000 Ft
Adósság: 0
Pénzügyi vagyon: 12 319 000 Ft
Ingatlan: Egy 654 négyzetméteres szigetszentmiklósi telken álló 143 négyzetméteres lakóház tulajdonosa fele
Jármű: Seat Alhambra, még 2002-ben vásárolta
Megjegyzés:

Tavalyi bevallásához képest szinte semmi sem változott: megtakarítása egy jelentős része három gyerekének szóló hozománybiztosítása.

Láng Zsolt építkezik és havi negyedmillióért ad bérbe

 
Láng Zsolt
Jövedelem: 1 433 461 Ft
Megtakarítás: 9 439 900 Ft
Adósság: 0 Ft
Pénzügyi vagyon: 9 439 900 Ft
Ingatlan:   
Jármű: Nincs
Megjegyzés:

Korábban is birtokolt ingatlanjai (két társasházi lakás a II. kerületben és 50 százalékos résztulajdonban egy soltvadkerti üdülő és szőlő) mellett idei vagyonnyilatkozatában feltöntette a 708 négyzetméteres, II. kerületi építkezését: 260 négyzetméteres háza lesz egy hozzátartozó 66 négyzetméteres garázzsal. Ingatlan bérbeadásból havi 250 000 Ft bevétele van (feltüntettük a jövedelménél).

Veres János az Adria szerelmese lett

 
Veres János
Jövedelem: 1 276 360 Ft
Megtakarítás: 345 269 335 Ft
Adósság:  0 Ft
Pénzügyi vagyon: 345 269 335 Ft
Ingatlan: 4
Jármű: 3
Megjegyzés:

Tavaly vett egy Tohatsu motorcsónakot, amelyet a 2012-ben vásárolt Audi 6-ossal húz, egy 1984-ben vásárolt utánfutón. Az úticél a horvát tengerparton fekvő Zaboric, ahol 2013-ban vásárolt 138 négyzetméteres háza áll, melyet felesben tulajdonol. Van 20 000 forintnyi névértékű részvénye, de nem írta meg, hogy milyen részvény.

Zsiga Marcellnek nincs már szántóföldje

 
Zsiga Marcell
Jövedelem: 1 726 095 Ft
Megtakarítás: 8 800 000 Ft
Adósság: 0 Ft
Pénzügyi vagyon: 8 800 000 Ft
Ingatlan: Több miskolci ingatlan.
Jármű: 2005-ös Volkswagen Passat
Megjegyzés:

Eladták azt a két bükkaranyosi szántót és legelőt, aminek csak kis részben volt a tulajdonosa.

Rogán Antal időutazott és festményt vett

 
Rogán Antal
Jövedelem: 1 699 140 Ft
Megtakarítás: 4 677 587 Ft
Adósság: 30 millió forint bankhitel, 16 800 000 forint hitel magánszemélyektől
Pénzügyi vagyon: – 42 122 413 Ft
Ingatlan: Lakás, nyaraló, lakóház, erdők
Jármű: Audi A3, tartós bérlet
Megjegyzés:

Egy év alatt megduplázta festménygyűjteményét: Iváni-Grünwald festménye mellé ugyanis tavaly óta vett egy Bak Imrét is. Rogánnak összejött az időutazás is: idei bevallása szerint ugyanis a három külterületi erdőt Szakonyfaluban 2088-ban örökölte.

Papcsák Ferencnek remek éve volt

 
Papcsák Ferenc
Jövedelem: 15 467 430 Ft (a rendszesen havi fizetése és juttatásai mellett az igazán nagy pénz a Papcsák Ügyvédi Irodából jön. 2013-ban osztalékként és osztalékelőlegként összesen több mint 160 milliót vett fel innen, 4 milliót pedig bérleti díjként vett kézhez)
Megtakarítás: 254 000 000 Ft
Adósság:  3 000 000 Ft
Pénzügyi vagyon: 251 000 000 Ft
Ingatlan: 6 (ingatlan, szántó, gyep, lakóház)
Jármű: Egy 10 éves Skoda Fabia és egy ajándékba kapott robogó.
Megjegyzés:

Eszerint az augusztusban feltűnt, Papcsák által használt, 20 millió forintos listaárú Mercedes kupé nem az ő nevén van. A megtakarítása több mint százmillió forinttal nőtt, ezt indokolhatják jelentős tavalyi bevételei.

Seszták Miklósnak még összejött 30 millió

 
Seszták Miklós
Jövedelem: 3 821 797 Ft
Megtakarítás: 200 588 000 Ft
Adósság: 10 000 000 Ft
Pénzügyi vagyon:  190 588 000 Ft
Ingatlan:   5
Jármű:   nincs
Megjegyzés:

A kormánypárti képviselők közül az elmúlt években az egyik legnagyobb megtakarítással rendelkező politikus újabb 30 millióval tovább növelte a vagyonát: bevallása szerint most 200 milliója van, amit döntően forintban tart. A legtöbb pénze ügyvédi tevékenységéből származik.


L. Simon László kétszer nyilatkozott

 
L. Simon László
Jövedelem: 1 143 550 Ft
Megtakarítás: 33 60 0000 Ft
Adósság: 23 927 460 Ft
Pénzügyi vagyon: 9 672 540 Ft
Ingatlan: Egy igazi földesúr: 24 ingatlanja van, 22 Gárdonyban és egy-egy Pákozdon meg Sárbogárdon. 2009-ben vásárolt gárdonyi házán kívül mindent örökölt vagy ajándékba kapott.
Jármű:  2, egy autó és egy motor
Megjegyzés:

L. Simon László január 30-án és január 31-én is adott le vagyonnyilatkozatot. Az egyikben szerepel egy 20,5 millió forintos követelés, a másikban viszont nem. Jelentősen csökkentette a tartozásait is. Tavaly még 38 millió forintos adóssága volt, ma már csak 23,9 millió. A kulturális államtitkár egyébként  a Simon & Simon Kft. 57,77 százalékos tulajdonosa. 2012-ben fejlesztésre négy támogatást vett fel: személyként egy százezrest, a cégével pedig két 2 millióst és egy 10,8 millióst. 2013-ban szintén kapott támogatásokat a cége, összesen 18,9 millió forintot.

Kósa Lajos kifelé tart az adósságcsapdából

 
Kósa Lajos
Jövedelem: 1 446 441 Ft
Megtakarítás: 5 442 000 Ft
Adósság: 39 916 000 Ft
Pénzügyi vagyon: –34 474 000 Ft
Ingatlan:  4
Jármű:  3
Megjegyzés:

Autója mellett megvan még az orrkiüléses motorcsónakja és a motorja is. A megtakarításai 1 242 000 forinttal gyarapodtak, és ezúttal már devizában is tett félre, átszámolva 1 200 000 forint értékben. Ezzel párhuzamosan 4 084 000 forinttal csökkentek a tartozásai: pénzintézettel szemben 19 916 000 forint, magánszemélyekkel szemben 20 000 000 forint a tartozása.

Két ingatlant eladott Mesterházy Attila

 
Mesterházy Attila
Jövedelem: 1 280 000 Ft
Megtakarítás: 8 000 000 Ft
Adósság: 1 000 000 Ft
Pénzügyi vagyon: 7 000 000 Ft
Ingatlan: 7
Jármű: 1 motor
Megjegyzés:

Tavaly kilenc ingatlanja volt, most hét, de ezek közül csak az egyik lakás, a többi például szántó, nádas vagy rét, és van két garázsa is. Megőrizte a féléves képviselői fizetésnél többet érő Herendi gyűjteményét, készpénzben van 8 millió forintja. A banki hiteléből törlesztett félmillió forintot, így már csak 1 millióval tartozik.

Vágó Gábornak spórolós éve volt

 
Vágó Gábor
Jövedelem: 1 031 955 Ft
Megtakarítás: 3 500 000 Ft
Adósság: 0 Ft
Pénzügyi vagyon: 3 500 000 Ft
Ingatlan: 0
Jármű: 0
Megjegyzés:

Egy kecskeméti kft. 40 százalékos résztulajdonosa. Tavalyhoz képest megszabadult 519000 forintos tartozásától, és 710000 forinttal nőtt a megtakarítása. Pénzügyi vagyona ezzel majdnem három és félszeresére nőtt, autót vagy lakást viszont azóta sem vett.

Gazdasági csodát művelt Szijjártó Péter

 
Szijjártó Péter
Jövedelem: 1 229 100 Ft (képviselői és államtitkári)
Megtakarítás: 78 724 397 Ft
Adósság: 0
Pénzügyi vagyon: 78 724 397 Ft
Ingatlan: 5, ebből két lakóház (Dunakeszin és Győrben), van szőlője és üdülője is
Jármű: 0
Megjegyzés:

Ha havi keresetét felszorozzuk, az jön ki, hogy tavaly bruttó 14 749 200 forintot keresett. Ehhez képest a megtakarításai 62,7 millióról 78,7 millióra nőttek, vagyis 16 milliót tett félre. Brávó, brávó és brávó! Pénze jó részét, mintegy 42 millió forintot értékpapírokban tartja.

Szijjártó Péter titkárságától szombaton érdeklődésünkre a következő levelet kaptuk: "Az idei év elején 62,8 millió forint befektethető pénzeszköz állt Szijjártó Péter államtitkár úr rendelkezésére(ezt az államtitkár úr 2012. évről szóló vagyonnyilatkozata tartalmazza). Ezen pénzeszközökkel kapcsolatos folyamatos befektetési döntések valamint a kb. nettó 9,5 millió forintos éves fizetés el nem költött része okozzák a vagyon növekményt."

Adósságokkal küzdenek Dúró Dóráék

 
Dúró Dóra
Jövedelem: 689 903 Ft
Megtakarítás: 1 400 000 Ft
Adósság: 25 900 000 Ft
Pénzügyi vagyon: – 24 500 000 Ft
Ingatlan: Egy budaörsi családi ház
Jármű:  0
Megjegyzés:

Felerészben tulajdonosa a Novák Előddel 2012-ben közösen vásárolt 154 négyzetméteres budaörsi családi háznak és az 566 négyzetméteres teleknek. A lakás megvásásárlásakor alaposan kiköltekeztek és hitelt is vettek fel: egy banknak 18,4 millió forinttal, magánszemélyeknek pedig 7,5 millióval tartoznak.

De vettek egy autót

 
Novák Előd
Jövedelem: 689 903 Ft
Megtakarítás: 1 400 000 Ft
Adósság: 25 900 000 Ft
Pénzügyi vagyon: -24 500 000 Ft
Ingatlan:  2 (Budaörsön mindkettő, az egyik egy gyümölcsös, a másik egy családi ház)
Jármű:  1 (2003-as Fiat Stilo, 2013-ban vette)
Megjegyzés:

Vett egy autót, és Dúró Dórával közösen több mint kétezer könyvük van.

Hová lettek Vona Gábor ingatlanjai?

 
Vona Gábor
Jövedelem: 1 281 266 Ft
Megtakarítás: 3 000 000 Ft
Adósság:  0 Ft
Pénzügyi vagyon: 3 000 000 Ft
Ingatlan: 0
Jármű: 0
Megjegyzés:

Havi rendszeresen 1 159 500 forintos jövedelmét egyszeri 1 461 200 forintos könyvkiadásból származó jövedelem egészítette ki (havi bontásban ez 121 766 forint extra jövedelemnek felel meg). Tavaly két ingatlant is feltüntetett a bevallásában, idén egyet sem.

Lakhatási támogatást is kap Pálffy István

 
Pálffy István
Jövedelem: 1 263 855 Ft
Megtakarítás: 25 500 000 Ft
Adósság: 5 500 000 Ft
Pénzügyi vagyon: 20 000 000 Ft
Ingatlan: 2, budai és balatoni
Jármű:
Megjegyzés:

Van egy 3,5 milliót érő könyvtára, és többségi tulajdont szerzet egy bizonyos Szola Kft.-ben. II. kerületi lakása ellenére kéri a lakhatási támogatást. Egyéb megtakarításaiból 5,5 milliót tart részvényben és kötvényben, 3 milliós életbiztosítása van, 10 milliónyi állampapírt tart. Emellett 1,5 milliója van forintban a bankban, 1,5 millió forintja devizában van, 4 millióval pedig ismeretlen cég vagy személy tartozik neki, 4 milliós banki hitele van, 1,5 millióval ő tartozik egy magánszemélynek.

Bejött a rezsicsökkentés Német Szilárdnak

 
Németh Szilárd
Jövedelem: 1 583 579 Ft (csepeli polgármesterként, fővárosi önkormányzati képviselőként és országgyűlési képviselőként is keres)
Megtakarítás: 3 827 829 Ft
Adósság: 0 Ft
Pénzügyi vagyon: 3 827 829 Ft 
Ingatlan: 3, két ház és egy gyümölcsös, mind Csepelen
Jármű:  0
Megjegyzés:

Tavalyhoz képest megduplázta a megtakarítását.

Menekül az adósságcsapdából Hegedűs Tamás

 
Hegedűs Tamás
Jövedelem: 907 309 Ft
Megtakarítás: 0 Ft
Adósság: 38 880 000 Ft 
Pénzügyi vagyon: –38 880 000 Ft 
Ingatlan:  egy családi ház
Jármű:   egy Citroen
Megjegyzés:

Az eladósodott jobbikos képviselő kis lépésekkel, de jön ki a gödörből: 40 millió forint fölül 39 millió alá csökkentette a tartozását tavaly.

Rovatok