Index Vakbarát Hírportál

Földrengés volt Nagykőrös környékén

2014. február 11., kedd 13:38

Kisebb földrengés rázta meg Nagykőröst és könyékét kedden délelőtt, írja az MTI. Az MTA Szeizmológiai Obszervatóriuma szerint 2,7-es erősségű volt a földrengés. A településen csak néhányan érezték.

Czira Szabolcs polgármester elmondta: a járási hivatalban, illetve a nagykőrösi polgármesteri hivatalban dolgozók közül néhányan arról számoltak be, hogy megmozdult alattuk a szék. Lakossági jelzések vagy esetleges kárbejelentések eddig nem érkeztek. A polgármester információi szerint a földrengés epicentruma a közeli Újhartyán községben volt.

Az utóbbi hetekben két földrengés is volt Nógrád megyében: január közepén egy 4,4 magnitúdójú rengés rázta meg a megyét, február elején pedig ennek egy utórezgését, egy 2,1-es errőségű rengést érzékelt az obszervatórium.

Rovatok