Index Vakbarát Hírportál

Horváth András: Az utolsó pillanatig vacilláltam

2014. február 18., kedd 18:33

A NAV-botrányt kirobbantó Horváth András csak hétfőn késő délután döntötte el, hogy indul az áprilisi országgyűlési választásokon – nyilatkozta lapunknak az adóhatóság egykori munkatársa. Horváth úgy fogalmazott, hogy „nagyon sok mindent mérlegre tett”, de végül a „közösség ereje győzte meg”, ezért döntött a kedden bejelentett indulás mellett.

Horváth Andrást Ángyán József mozgalma, a Tisztesség és Emberség Szövetsége (TESZ), valamint az Élőlánc Magyarországért ökopárt jelölte. Mint ahogy azt a TESZ – Horváth András jelenlétében lezajlott – megalakulásakor megírtuk: a mozgalom célja az, hogy a helyi közösségek önmaguk közül válasszák ki a legalkalmasabbnak vélt jelölteket, akiket aztán az Élőlánc Magyarországért egyfajta „társadalmi szolgáltatásként” a saját jelöltjeként indít az országgyűlési választáson.

Az Index azt firtató kérdésére, hogy az ő jelölését mely helyi közösségek kezdeményezték, Horváth úgy válaszolt: őt a TESZ és az Élőlánc köré szerveződött közösség győzte meg, beleértve a tagokat és a szimpatizánsokat is. Utóbbiakat nehéz szétválasztani: Horváth elmondása alapján a TESZ egy „nyitott, informális szervezet”, ha valaki érdeklődik, és szimpatikusnak tartja a mozgalom célkitűzéseit, az „szinte automatikusan” taggá válik.

Horváth a pesti 8-as választókerületben, vagyis Zuglóban indul Papcsák Ferenc jelenlegi polgármester és Tóth Csaba MSZP-s jelölt ellen. A XIV. kerületben élő Horváth az esélyeket latolgatva elismerte, hogy erős ellenfelei lesznek, ugyanakkor szerinte

jó lesz arra ez a választás, hogy megmutassa, hogyan viszonyulnak a választók egy korrupcióellenes szövetséghez.

Az ezermilliárdos áfacsalási botrányt kirobbantó Horváth saját bevallása szerint nem hatalomszerzési céllal indul a választásokon, hanem azért, hogy parlamenti képviselete lehessen az ügyének. Azzal kapcsolatban, hogy a nyílt politikai szerepvállalása nem kérdőjelezheti-e meg a szakmai hitelességét, úgy fogalmazott: kockázatos a politikai szerepés, mert felhasználhatják ellene, de

az eddigi szerepléseimből abszolút látszik az, hogy mit akarok elérni

– mondta, hozzátéve, hogy az utolsó pillanatig vacillált, hogy elfogadja-e a felkérést.

Rovatok