Index Vakbarát Hírportál

Megszöktek az oviból

2014. február 22., szombat 10:15 | aznap frissítve

Megszökött két nagycsoportos a komáromi Gesztenyés Óvodából - írja a Bors.  A két kisfiú előre megtervezte a szökést, akkor másztak át a kerítésen, amikor a nevelőik nem figyeltek. Ezután hazamentek, de mivel nem találtak otthon senkit, elindultak világot látni.

Az ovisokra a közterület-felügyelők találtak rá, és vitték be őket a rendőrségre. A rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indít eljárást.

A Borsnak nyilatkozott az óvoda vezetője, Halászné Szeder Anikó, aki szerint a pedagógusok őrizték a gyerekeket, a kapuk zárva voltak. "Bármennyire is figyelünk mindenre, ilyen helyzet sajnos előállhat. Úgy látom, hogy a munkatársaimat nem hibáztatja senki, még a szülők is mellénk álltak".

Decemberben egy hároméves kisfiú lépett meg egy kecskemétei bölcsődéből egy kismotorral. A gyerek egy forgalmas utcára is kiment, a négysávos úton egy nő meglátta az autójából, ő hívta ki a rendőröket. Az ügyben múlt héten született ítélet, a gyerekek felügyeletével megbízott bölcsődei kisegítőt három év próbára bocsátották.

Rovatok