Index Vakbarát Hírportál

Ruttner György naponta három órát tölti elektronikus lábbilincsét

2014. március 11., kedd 06:33

A házi őrizetbe került Ruttner György bokáján nyomkövető van, ami azonban a Blikk információi szerint nem működik tökéletesen, ugyanis a lakásból nem ad jelet, csak az erkélyről. Nem elég, hogy a sztárügyvédnek a ceglédberceli kastélya helyett a lakásként is funkcionáló, VI. kerületi irodájában kell töltenie házi őrizeti idejét, naponta többször is ki kell mennie az erkélyre, hogy a szerkezet a bokáján jelet küldhessen a rendőröknek.

És akkor még ott van a szerkezet töltése is. A lap szerint emiatt pedig naponta több órát kell egy konnektor mellett ülnie, és ha nem sikerül feltölteni a szerkezetet, Ruttnernek rögtön telefonálnia kell a rendőrségre, hogy jelezze, nem szökött meg.

A lap szerint az ügyvédnek azért kell az irodájában tölteni házi őrizetét – ahol egyébként külön lakrész lett kialakítva –, mert hivatalosan ide van bejelentve; míg egyik kollégája szerint ezt maga az ügyvéd kérte, mert végig akarja csinálni az ügyet, ami miatt letartóztatták.

Ruttner Györgyöt 2010 és 2012 között ingatlanvásárlás fedezeteként összesen négy ügyfelétől, fejenként tízmillió forintot meghaladó összeget vett át ügyvédi letétként. A vásárlás nem jött létre, a letétbe helyezett összeget az ügyvéd azonban nem tudta visszaadni ügyfeleinek, mivel elköltötte.

Az ügyészség Ruttnert különösen nagy értékre üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette, ügyvédi visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt gyanúsítottként hallgatta ki, majd őrizetbe vette.

Az ügyvéd ellen 2013-ban is vádat emeltek más, hasonló ügyben.

Rovatok