Index Vakbarát Hírportál

Párizsból hozza Orbán Navracsics utódját?

2014. március 27., csütörtök 16:28

Orbán Viktor tartja magát saját elhatározásához, nem beszél az új kormány személyi kérdéseiről még minisztereivel sem. A bizonytalanság és a megindult találgatások miatt több tárcavezető is egyre kellemetlenebbül érzi magát. Egyre biztosabb viszont, hogy a Fidesz választási győzelme után csak egy kis igazságügyi tárca marad meg a KIM-ből, egyben marad viszont a legösszetettebb csúcsminisztérium, az Emmi.

Április 7-ig, a választás másnapjáig nem kerülnek terítékre az új ciklusra vonatkozó személyi ügyek. Ezt Orbán Viktor már korábban leszögezte a kabinet tagjainak, és eddig csak néhány esetben szegte meg saját ígéretét.

A miniszterelnök a január végén tartott belügyminisztériumi éves értékelőjén udvarias dicséretekbe csomagolva jelentette be, hogy a kormány két tagja, Pintér Sándor és Varga Mihály a választási győzelem után is tagja lesz az új kabinetnek. Orbán azt mondta, hogy a jó teljesítmények esetében a „személyi stabilitás híve”.

A belügy- és a gazdasági miniszter mellett a hírek szerint Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár és Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter várhatja nyugodtan a választásokat, biztosra vehető, hogy a kormányfő őket is felkéri, ha az országgyűlési választáson nyer a Fidesz.

A kormány többi tagjának sorsa azonban egyelőre bizonytalan, és már megindultak a változásokkal kapcsolatos kombinációk is.

Régi kormányzati pletyka, hogy Navracsics Tibor, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium vezetője más megbízatást kap április után. Eddig a külügyminiszteri és a magyar uniós biztosi poszt merült fel lehetséges folytatásként.

Úgy tudjuk, Navracsics távozásában szerepet játszhat az is, hogy a közigazgatás és a kormányhivatalok felügyeletét a Lázár János vezette Miniszterelnökség kérte magának. Ha az átvétel megtörténik, akkor valószínű, hogy a Miniszterelnökség a jelenlegi államtitkársági státuszból minisztériummá alakul. Lázárból így miniszter lehet, bár állítólag Orbán többször hangsúlyozta, hogy „nem szeretne még egy Stumpfot a hátában”. (Stumpf István az első Orbán-kormány idején kancelláriaminiszterként irányította a MEH-et.)

Forrásaink szerint Navracsics a közigazgatás elszipkázásának terve miatt már korábban jelezte, hogy egy önálló tárcaként, a parlament új törvényalkotási bizottsága miatt jelentősen kiürült igazságügy-minisztériumot nem akar vezetni. Ezért merült fel az elmúlt napokban, hogy az igazságügyi miniszteri posztra hazahoznák a jelenlegi párizsi nagykövetként tevékenykedő jogászprofesszort, Trócsányi Lászlót.

Trócsányi 2000 és 2004 között Magyarország brüsszeli nagykövete volt, 2007-ben az Alkotmánybíróság tagjává választották, ahol tisztségét 2010-ig töltötte be. Az Orbán-kormány idején nevezték ki Magyarország párizsi nagykövetévé.

Lekerült viszont a napirendről a legnagyobb csúcstárca, az Emmi feldarabolása. Úgy tudjuk, hogy az új ciklusra is biztos hellyel rendelkező Balog szorgalmazta volna, hogy önállósodjon az egészségügy és vele együtt a szociális államtitkárság is. Orbán azonban az Emmi egyben tartása mellett volt. Forrásaink szerint biztos, hogy Hoffmann Rózsa oktatási és Szócska Miklós egészségügyi államtitkár neve nem szerepel majd a tárca jelenleg 10 fős államtitkári névsorában. A tanév végén változás lesz a közoktatást és a középiskolákat felügyelő Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vezetésében is.

Mivel a többi tárca vezető sorsáról még nem mondott véglegeset a miniszterelnök, velük kapcsolatban csak találgatások vannak. Kormányzati körökben a legbizonytalanabbnak Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter esélyeit látják, és sokan labilisnak ítélik Hende Csaba honvédelmi miniszter helyzetét is.

Navracsics távozása miatt bizonytalan Martonyi János is, hiszen egyelőre ő sem kapott felkérést az újrázásra, és posztjával kapcsolatban felmerült már Szijjártó Péter neve is.

Orbán nem mondta ki a végső szót Rogán Antal frakcióvezető miniszteri kinevezésével kapcsolatban sem. Forrásaink szerint a kormányzatban többen vannak azok, akik arra fogadnának, hogy Rogán bekerül a kormányba, de keringenek olyan pletykák is, amelyek azt mondják, hogy miniszterelnök továbbra is az Országgyűlésben számít Rogán munkájára.

Rovatok