Index Vakbarát Hírportál

Nem kapott tüzet, embert ölt

2014. március 31., hétfő 19:38

Tüzet és cigit kért egy 58 éves férfitől, de nem kapott, ezért felismerhetetlenre verte az a fiatalkorú fiú, akit hétfőn nem jogerősen 12 év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélt a debreceni törvényszék. Aljas indokból elkövetett emberölésben találták bűnösnek, írja az MTI.

A vádlott és a sértett Hajdúszováton, helyi szórakozóhelyeken italozott 2012 decemberében. A vádlott a hazafelé tartó sértettől az utcán cigarettát és tüzet kért. Mivel ezt a férfi megtagadta, a vádlott indulatos lett, s a nála gyengébb fizikumú sértettet a fején legalább négyszer ököllel megütötte, áldozatát az árokba fordította, majd hazament.

A holttestet másnap reggel fedezték fel. A Haon.hu korábban azt írta,a férfit úgy összeverték, hogy még a falubeliek sem tudták azonosítani. A cipője az árok szélén hevert. 

A bíróság az orvos szakértői vélemény alapján megállapította, hogy a bántalmazás és a halál között közvetlen ok-okozati összefüggés van, a férfi életét szakszerű segítségnyújtással sem lehetett volna megmenteni.

A vádlott legkorábban a szabadságvesztés kétharmadának letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság az ügy másodrendű vádlottját két év börtönbüntetéssel sújtotta.

Rovatok