1. A közjogi rendszer egypárti átalakítása, amihez kétharmados többség kellett, lezárult, de az elkövetkező négy évben számos olyan helyzet adódhat, amikor a kormánypárt dolgát nagyon megkönnyítené, ha nem kéne az ellenzékkel egyezkednie. Orbán Viktor szerint a kétharmados többség az ország legnagyobb versenyelőnye, de például Tölgyessy Péter szerint az új rendszert csak állandó kétharmados farigcsálással lehet működtetni. A közvélemény-kutatók nagyjából az első rezsicsökkentés bejelentése óta akkora előnyt mérnek a kormánypártnak, ami az új, a Fidesznek kedvező választási rendszerben ismét kétharmadot érhet a parlamentben. A baloldal a titkolódzó, rejtőzködő szavazókban bízik.

2. Az új választási szabályok miatt a rendszerváltás óta a 2014-es az első, amikor egyfordulós lesz az országgyűlési választás. A részvétel 1990-ben 65,1, 1994-ben 68,9, 1998-ban 56,3, 2002-ben (a 2. fordulóban) 73,5, 2006-ban 67,8, 2010-ben 64,2 százalékos volt. Az előre jelzettnél általában magasabb volt a részvétel, a közvélemény-kutatók szerint most a biztos pártválasztók legalább 55 százaléka ígéri, hogy elmegy választani.

3. A szocialisták 2010-es katasztrofális vereségét semmi sem mutatja jellemzőbben, mint hogy országszerte összesen két, budapesti egyéni választókerületben sikerült csak nyerniük. Most pusztán ahhoz, hogy a Fidesznek ne legyen kétharmada, az ellenzéknek 15-16 egyéni mandátumot kéne szereznie. De összejön-e ennyi? Tényleg annyian titkolják a valós pártpreferenciájukat, hogy a közvélemény-kutatások semmit sem érnek?

4. A határon túli magyaroknak megadott állampolgársággal és választójoggal idén először olyanok is beleszólhatnak a parlamenti erőviszonyok alakulásába, akiknek a túlnyomó többsége Magyarországon egyáltalán nem adózik, és a kormány döntéseinek hatása is csak minimálisan érinti őket. A Fidesz szerint (bár ezzel akkor még a hazai szavazóik sem értettek egyet) a honosítottaknak azért jár a választójog, hogy ne minősüljenek másodrendű állampolgárnak. A baloldal szerint viszont azért kapták meg, mert biztos Fidesz-szavazók (ami egyebek mellett a 2004-es népszavazás fényében érthető is). A várakozások szerint a határon túliak túlnyomó része a Fideszre szavaz.

5. Az LMP-t jó ideje a parlamentbe jutás küszöbe környékén, mostanában inkább alatta, de a hibahatáron belül mérik a közvélemény-kutatók. Schiffer András pártelnök büszke rá, hogy hűségesek maradtak az alapelveikhez, és szerinte nem tettek vállalhatatlan engedményeket. Vajon sikerül-e a különutassággal másodszor is átvinni a lécet? 

6. A Jobbik a 2009-es európai parlamenti választások óta rendre meglepetést okoz a választásokon:  2009-ben a választók 14,8 százaléka, 2010-ben (az országos listán) 16,7 százaléka szavazott rájuk. Jelenleg 20 százalék körül mérik őket. 2010 őszén a választók több településen, köztük egy városban, Tiszavasváriban is jobbikos polgármestert választottak. De vajon eléggé sikeres-e az új, a cigányellenesség és a gárdisták helyett kisvizslákkal operáló kampány ahhoz, hogy a szélsőjobb megugorja a következő szintet? 

7. Ha a Fideszét talán nem is, a baloldal jelöltjét a Jobbik sok egyéni választókerületben könnyen legyőzheti. Hogy ez mennyire így van, azt jól mutatja, hogy 2010-ben Budapesten kívül többen szavaztak a radikálisokra, mint a szocialistákra, és a Jobbik kilenc megyében végzett az MSZP előtt. Sőt, a Political Capital adatai szerint ha 2010-ben is a mai választókerületek szerint szavaztunk volna, a Jobbik 41 helyen verte volna meg a szocialistákat.

8. Az idei választás egyik különlegessége, hogy a listaállítás megkönnyítése és az ajánlóívek csencselése miatt egy sor olyan kispárt tudott országos listát állítani, amelynek nincs mérhető támogatottsága. A pártok között két olyan van, melyet figyelmetlen választók akár össze is keverhetnek más indulókkal.