Index Vakbarát Hírportál

Több pénzt kap a Jobbik, mint az MSZP

2014. április 30., szerda 16:51

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) megállapította a pártok működésére fordítható állami költségvetési források elosztási arányát. A mintegy 2,5 milliárd forintot az országgyűlési választáson egy százaléknál nagyobb támogatást szerző pártok között osztják szét, írja az MTI.

A 2,5 milliárd 25 százalékát egyenlő arányban az Országgyűlésben országos listán mandátumot szerző pártok között kell felosztani. A fennmaradó 75 százalékot pedig a választások eredménye alapján a pártra, illetőleg a párt jelöltjeire leadott (egyéni és listás) szavazatok arányában osztják szét a pártok között. 

Ennyit kapnak (millió Ft):

Fidesz: 904,8

Jobbik: 466,1

MSZP: 383

Együtt: 178,6

LMP: 170,2

DK: 132,4

KDNP: 103,4

PM: 91,8

MLP: 69,4

 Az NVB döntése szerint a költségvetési keret 25 százalékát a Demokratikus Koalíció, az Együtt - A Korszakváltók Pártja, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Lehet Más a Politika, a Magyar Liberális Párt, a Magyar Szocialista Párt és a Párbeszéd Magyarországért között osztják majd fel egyenlő arányban.

A költségvetési keret 75 százalékának támogatásából ugyanaezek a pártok részesülhetnek különböző arányban, kivéve a Magyar Liberális Pártot, amely - az elfogadott táblázat szerint - összesen 0,19 százalékos támogatottság jutott, és így az egyszázalékos támogatási küszöb alatt maradt.

A költségvetési keret 75 százalékát a következő arányokban osztják majd szét a pártok között: Fidesz: 44,555, Jobbik: 21,155, MSZP: 16,726, Együtt: 5,823, LMP: 5,376, DK: 3,358, KDNP: 1,814, PM: 1,193.

Rovatok