Csökkent a kivándorlást tervező egészségügyi dolgozók száma az év első három hónapjában a tavalyi azonos időszakhoz képest – írja hétfői számában a Magyar Nemzet.
A lap az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal idei első összesítésére hivatkozva azt írta: március végéig 477-en kérték ki hatósági bizonyítványukat, szemben a 2013-ban regisztrált 495-tel. Az orvosok körében ötszázalékos csökkenésről tanúskodnak az adatok. Míg 2013-ban 260-an igényelték a külföldi munkavállaláshoz szükséges dokumentumot, idén már csak 246-an.
Az ápolóknál még ennél is látványosabb, mintegy 11 százalékos a visszaesés: az első negyedévben 149-ről 133-ra csökkent a bizonyítványt kikérő szakdolgozók száma.
Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár ezt úgy interpretálta, hogy mostanra lett meg az ágazatban végrehajtott intézkedések eredménye – idézte a lapot az MTI.