Kedden döntött a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa Biszku Béla ügyében. A per igazi tétje az volt, hogy be lehet-e bizonyítani ötvennyolc év után bármit is az '56-os forradalom utáni kegyetlenkedések politikai megrendelőinek felelősségéről. Az ügyész az általános igazságérzetre és a nemzetközi jog alapelveire hivatkozott, az ügyvéd szerint a perre csak a „2010-es rendszerváltás” és az új emlékezetpolitika miatt került sor. Biszku alig szólalt meg a tárgyaláson, végig csendben ült.
A volt belügyminisztert felbújtóként elkövetett szándékos emberöléssel megvalósított háborús bűntett és bűnpártolással megvalósított háborús bűntett miatt, lőszerrel visszaélés és kommunista bűnök tagadása miatt is bűnösnek mondta ki a Fővárosi Törvényszék. Biszku első fokon öt és fél év börtönbüntetést és 10 év közügyektől eltiltást kapott. Előzetes letartóztatásba nem került, így szabadlábon várhatja a másodfokú tárgyalást.
Tóth Szabolcs tanácsvezető bíró szerint Biszku a forradalom előtt is a Magyar Dolgozók Pártjának egyik vezetője, '56 november elejétől a központi hatalom részese volt. Köztudomású ténynek nevezte a bíróság a forradalom során történtek, például a november negyedikei beavatkozást.
Biszku ekkor az Ideiglenes Intéző Bizottságnak tagja volt. A bíróság szerint a vádlott a társaival együtt elhatározta, hogy leverik és vérbe fojtják a tüntetéseket, ezután „válogatás nélkül” lövéseket adtak le a civilekre. A bíró idézett Biszkutól, aki az archiv dokumentumok szerint a forradalom idején keményebb fellépést sürgetett.
A bíróság a salgótarjáni sortűz esetén megalapozottnak találta, hogy közvetve Biszku adott utasítást a tömegbe lövetésre. A döntés ellen az ügyész súlyosításért, Biszku felmentésért fellebbezett. Az ügyész életfogytig tartó szabadságvesztést szeretne elérni, Biszku ügyvédje ezzel szemben esődlegesen felmentést, másodlagosan enyhítést kért. A per tehát másodfokon folytatódik.
Az ügyész előzetes letartóztatást is kért Biszkura, mivel a súlyos ítélet miatt fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye.
Az ügyvéd erre azt mondta, hogy "ne vicceljünk már", a bíróság eddig sem rendelt el előzetes letartóztatást, figyelembe véve Biszku öreg korát és a betegségeit, ez indokolatlan. A bíróság végül elutasította az ügyész kérését, és nem rendelte el Biszku előzetes letartóztatását, aki így szabadon várhatja a másodfokú eljárást.
A tárgyalás elején Biszkut megkérdezte a bíró, hogy mennyi ideig tartsanak a perbeszédek, milyen gyakran tartsanak szünetet. Biszku erre csak annyit válaszolt, hogy
minél tovább.
Embertpróbálóan hosszú volt a keddi tárgyalás, a 92 éves Biszku négy és fél óra után egy külön széket kért, amire feltehette a lábát – a vele lévő egyik nő szerint a volt belügyminiszter arra panaszkodott, hogy már eléggé fárad.
A perben az ügyész dolgát nehezítette, hogy közvetlen tanúk már nem élnek, és egyébként is nehéz bármit bebizonyítani ilyen sok idő után. Biszku mozdulatlanul hallgatta az ítélethirdetést, az őt elkísérő két nőn sem látszott semmilyen különösebb megrendültség az ítélet hallatán.
Biszku Bélát három bűncselekménnyel vádolta az ügyészség:
A három vádpontból értelemszerűen az első, a háborús bűncselekmény a legsúlyosabb, az ügyész, Végh Tamás túlnyomórészt ennek elemzésével foglalkozott kedden. Az ügyész életfogytig tartó szabadságvesztést kért Biszkura, emellett a közügyektől való eltiltását is kezdeményezte.
Biszku ügyvédje, Magyar Gábor azzal kezdte beszédét, hogy kifejtette: a Biszku elleni eljárás csak a Fidesz 2010-es kormányváltása után indult el, hiszen semmi sem indokolta, hogy az elmúlt 25 évben vádat emeljenek Biszku ellen. Felemlegette a „mindenféle” történelemkutató intézetek létrehozását, a tankönyvek lecserélését, és idézett az Alaptörvény preambulumából is, hogy bebizonyítsa: a kormány újra akarja írni a történelmet, ennek része a Biszku elleni per.
A védő szerint megalapozatlanok a vádpontok: a leginkább a lőszerrel való visszaélés áll meg, bár a mostani eljárás visszásságaira utalva azon ironizált, hogy a Biszkunál talált lőszerekkel kapcsolatban, hogy
még senki sem fedezte fel újabb sortűz elkövetésének előkészületét.
Ekkor egy pillanatra megfagyott a levegő a teremben, de az ügyvéd folytatta tovább a nemzetközi büntetőjog alapelveinek fejtegetésével. Magyar másfél órán keresztül elemzett különféle nemzetközi szerződéseket és alapelveket.
A sortüzekért az ügyészség szerint közvetetten felelős a 92 éves Biszku, mivel ő is részt vett a sortüzeket végrehajtó karhatalom létrehozásában és irányításában. A volt belügyminiszter ugyanis tagja volt a(z 1956. november elején megalakult) Magyar Szocialista Munkáspárt központi, irányító és döntéshozó testületének – és ezáltal a legszűkebb pártvezetésnek –, az Ideiglenes Intéző Bizottságnak.
Biszkunál 2012 szeptemberében találtak lőszert, amikor őrizetbe vették. Az ekkor tartott házkutatás során tizenegy darab lőszer került elő, amiket engedély nélkül tartott magánál a kommunista politikus. Emiatt lőszerrel való visszaéléssel vádolták meg. Erről a vádpontról az ügyész csak egy-két percet beszélt.
Biszku 2010 augusztusában a Duna Tv Közbeszéd című műsorában többek között azt mondta, hogy 1956 ellenforradalom, és a magyar nép tragédiája volt.
Az ügyész szerint köztudomású tény, hogy a megtorlásokat nem csak jogellenesen, hanem a „jog köntösébe” bújtatott módon is végezték. Ezért Biszkunak az a kijelentése, hogy a forradalom után nem voltak koncepciós perek, hanem az ítéleteket a szuverén magyar bíróság hozta, az ügyész szerint a kommunista rendszer bűneinek tagadása. Az ügyvéd a szólásszabadság oldaláról, a strasbourgi bíróság gyakorlatára hivatkozva támadta a vádat, szerinte Biszkunak joga volt kifejteni a véleményét.
A bíróság szerint Biszku tagadta a kommunista rendesz bűneit azzal, hogy azt mondta: nem voltak koncepciós perek, az ügyészség függetlenül működött, a szuverén bíróság pedig önállóan döntött az '56-os forradalom után. A bíró ezért a kommunista rendszer bűneinek tagadása miatt is elítélte Biszkut.
Ez a testület hozta létre a karhatalmat, aminek az volt a feladata, hogy a forradalom leverése után fenntartsa a rendet és fellépjen a polgári lakosság ellen. Az ügyész a karhatalom felállításáról szóló ülésen elhangzottakat a keddi tárgyaláson is részletesen elemezte.
Biszku ügyvédje szerint az egész eljárás problémás volt, „politikai hecckampányra” használta fel a kormány és a szélsőjobboldal is a pert.
Az ügyvéd Lázár Jánost is idézte, aki szimbólumnak nevezte Biszkut, és örömét fejezte ki, hogy végre bíróság előtt áll a kommunista belügyminiszter.
A strasbourgi bíróság gyakorlatára hivatkozott, ami szerint ha a kormány elvárásokat fogalmaz meg egy ítélet tartalma iránt, az felveti a gyanút a bíróság függetlenségével kapcsolatban.
A védő az ügyészséget és a bírót is élesen támadta: azt mondta, hogy az ügyészség politikai akaratot teljesített. A bírónak azt rótta fel, hogy szándékosan a választási kampány idején kezdődött a per.
„Amióta ügyész vagyok, én még viszontválasszal nem éltem” – mondta az ügyész, de az ügyészséget ért súlyos vádak miatt szükségét érezte, hogy határozottan tagadja, hogy az ügyészség politikai megrendelésre dolgozna.
Kádártól idézett, aki azt mondta, hogy a karhatalomba inkább hűséges pártaktivistákat, mint jó katonai szakértőket kell felvenni. Az 1956. november 21-i ülésen Kádár azt mondta, hogy a karhatalom számára példaként a kegyetlenkedésekről ismert horthysta tiszti különítményeknek kell szolgálniuk.
Az ügyész Biszkutól is idézett, aki a forradalom idején létrehozott munkástanácsokkal szembeni rendőrségi és karhatalmi fellépésről beszélt, mert csak így lehet eredményesen fellépni a „fasiszta elemek” ellen. Biszku – lévén a testület tagja – ezek alapján részt vett a karhatalom felállításában és így közvetve felelős a sortüzekért.
A jogi érveken kívül az ügyész többször mondott közhelyszámba menő igazságokat, mint például, hogy alapvető evidencia, hogy „civileket: nőket és gyermekeket nem ölünk meg.” Az ügyész a beszédét is azzal kezdte, hogy a kommunizmus alatt elkövetett bűnökért nem csak azokat kell megbüntetni, akik közvetlenül elkövették azokat, hanem a parancsot kiadókat is.
A bizottság közvetlenül irányította a karhatalmat vezető Katonai Tanácsot. A karhatalom alakulatai más bűncselekmények mellett országszerte több helyen is sortüzeket adtak le civilekre: 1956. december 6-án Budapesten, a Nyugati pályaudvari „vörös-zászlós” tüntetésen, ahol 3 ember halt meg, majd 1956. december 8-án Salgótarjánban, ahol összesen 46 ember – köztük nők és gyerekek – vesztették életüket.
Az ügyész szerint nincs jelentősége, hogy volt-e konkrét tűzparancs az '56-os sortüzekben, mert a karhatalom célja és a karhatalom működéséről szóló szabályzat már eleve egy általános, „ideológiai tűzparancsot” adott. Az ügyész idézett ebből a szabályzatból, ami kimondja, hogy ellenforradalmi zavargásnál, lázongásnál megengedett a fegyverhasználat. A genfi egyezmény alapján viszont mindez háborús bűncselekmény.
Magyar szerint Biszku felelősségre vonásához viszont az kellene, hogy be lehessen bizonyítani, hogy Biszku – akár több lépésen keresztül – parancsot adott a sortüzekre. Nem került elő olyan dokumentum, ami szerint Biszkuék sortüzekre, vagy bántalmazására utasították volna a karhatalmat. Magyar szerint attól még, hogy egy politikai vitában (a karhatalom létrehozásakor) „tüntetőkkel szembeni kegyetlen fellépésről” beszélnek, még nem egyértelmű, hogy tömegbelövetésről lenne szó.
A politikusok előszeretettel használnak háborús retorikát, mint például „rezsiharc”, vagy „függetlenségi háború az Európai Unióval szemben”, mégsincs szó valódi harcról.
„Csatlakozhattunk volna már akkor a nyugati demokráciákhoz, jogi, politikai és gazdasági értelemben” –mondta a bíró arról, hogy mi lehetett volna Magyarország sorsa az '56-os szovjet bevonulás nélkül.
A bíró az ítélet szóbeli indoklásakor (a részletes indoklást írásban küldi majd el a bíróság az érintetteknek) több megjegyzést is tett Magyarország történelméről. A szovjet bevonuláson kívül például egy félmondatban megemlítette azt is, hogy a magyar hatóságok „szerény mértékben tettek eleget” annak a nemzetközi kötelességüknek, hogy üldözzék a háborús bűnös kommunistákat.
Biszku olvasta a vérengzésekről szóló jelentéseket, ám nem tett feljelentést, irattárba küldte a papírokat – az ügyészség szerint azért, mert a sortüzekre ő és társai adtak parancsot, a védő szerint ez az érvelés nagyon ködös.
Az egykori belügyminiszter az eljárás korábbi szakaszában tett egy rövid vallomást, ezt a keddi tárgyaláson is felolvasta a bíró a védő kérésére. Biszku ebben tagadta a bűnösségét. Azt mondta, hogy az Ideiglenes Intéző Bizottság üléseinek gépírásos jegyzőkönyveit utólag készítették Kádár János instrukcióinak megfelelően, ezek a leiratok ezért nem pontosak. Az ügyész szerint ezek a papírok hitelesek, hiszen ezeket az állampárt készítette és őrizte, utána kerültek az állami levéltárba.
Az ügyész azt is elmondta, hogy olyan szintű terror és fellépés, ami a forradalom után Magyarországon volt, a kommunista rendszerben nem történhetett a legfelsőbb pártvezetés tudta és beleegyezése nélkül, ennek a pártvezetésnek pedig Biszku is tagja volt.
Az ügyészség dolgát nehezítette, hogy közvetlen tanú, aki ott lehetett a párt vezetésében vagy a sortüzeknél, már nem él. Ezért történészek véleményére, iratokra és az áldozatok leszármazóinak vallomásaira alapozták a vádiratot. A bíróságnak alapvetően azt kellett eldöntenie, bizonyítható-e, hogy a polgári lakosok elleni sortüzek az MSZMP vezetésének tudtával, jóváhagyásával, sőt kezdeményezésére történtek.
A perben csak az áldozatok leszármazóit tudták tanúként meghallgatni. Az egyik tanú elmondta, hogy a pufajkások azt kérdezték az apától: mit jelent az, hogy MUK (Márciusban Újra Kezdjük), és
először azért verték meg, mert nem tudta a választ, majd pedig azért, mert tudta, és ezt többször újra és újra megismételték.
Egy másik tanú arról számolt be, hogy apját bántalmazták, nem sokat beszélt róla, de amit mondott, megrázó volt. Először falhoz állítva, majd a priccsre fektetve gumibotozták, hogy vallomásra bírják.
Az ügyész a keddi tárgyaláson is hosszan sorolta a kegyetlenségeket, idézett a tanúk vallomásaiból. Biszku csendben ülve hallgatta ezeket.
A bizonyítás nehézségét mutatja, hogy Biszku Béla ügyvédjének kérdésére a korábbi tárgyaláson több tanú is elmondta, hogy nem tudja, ki adott utasítást a bántalmazásokra. Biszku ügyvédje korában indítványt tett az 1989-ben elhunyt Kádár János tanúkénti meghallgatására is, hogy ezzel illusztrálja az eljárás abszurditását. Szerinte semmi sem indokolta, hogy az ügyészség 23 évet várjon a felelősségrevonással (az eljárás 2012-ben indult): ezzel megfosztották a vádlottat az érdemi védekezés lehetőségétől, mert azok a tanúk, akik Biszku ártatlanságát bizonyíthatnák, már meghaltak.
Biszku a perben nem tett vallomást, és tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el. Azzal védekezett, hogy a sortüzeknél nem volt ott, így nem adhatott rájuk parancsot sem. Az elmúlt években többször elmondta, hogy az 1956 után történtekkel kapcsolatban nem bánt meg semmit, nincs miért bocsánatot kérnie, Nagy Imre pedig „megérdemelte a sorsát”.
Az ügyészség szerint Biszku tette a polgári lakosság háború idején való védelméről szóló genfi egyezmény szerinti súlyos jogsértésnek minősülő, felbujtóként, aljas indokból és célból, több emberen elkövetett emberöléssel, valamint más bűncselekményekkel megvalósított háborús bűntettnek minősül. A genfi egyezményt egyébként 1954-től kellett alkalmazni Magyarországon.
Az ilyen cselekményekért az 50-es években halálbüntetés is kiszabható volt, ám ez a szankció ma már nem létezik. A most hatályos büntető törvénykönyv szerint kiszabható legsúlyosabb büntetés, a tényleges életfogytiglan viszont a tettek elkövetésekor még nem létezett, ezért Biszkut legfeljebb életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélhette volna a bíróság.