Index Vakbarát Hírportál

Lázár nem mondja meg, miért negyedmilliós hotelszobában aludt

2014. május 27., kedd 20:49

Közel kétmillió forintot költött szállásra Lázár János és egy munkatársa három utazáson, összesen hét nap alatt. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár kiküldetéseinél több esetben is jóval nagyobb összeg szerepelt, mint más hivatali vezetők utazásainál, írja az Origo.

A lap szerint egy 2012 november végi háromnapos angliai utazáson 920 ezer forint volt Lázárék szállásköltsége, egy tavaly márciusi kétnapos svájci úton 469 ezer forintba, egy tavaly júliusi, szintén kétnapos olaszországi úton pedig 582 ezer forintba került a szállás. Az Origo szerint ehhez hasonló nagyságú szállásköltségek nem szerepeltek más hivatali vezetőknél, pedig többen közülük Lázárral azonos tisztséget viseltek.

A Origo cikkéből kiderült, hogy mindhárom kiküldetésen 2 fős delegációk vettek részt, tehát a több mint 1,97 millió forintos költségen ketten osztoztak. Ez azt jelenti, hogy Lázár és társának szállása átlagosan közel 250 ezer forintba kerülhetett éjszakánként. Az nem tudni, hogy a ki kísérte el külföldi útjain Lázár Jánost, csak annyit, hogy az utazásokon minden esetben „közszolgálati alkalmazottak“ vettek részt.

Az Origo még tavaly perelte be a Miniszterelnökség, mert az nem adott részletes tájékoztatást Lázár János több külföldi útjáról és arról sem, hogy a miniszterelnökség vezetői 2012-ben és 2013-ban mennyit költöttek külföldi utazásaira.

Rovatok