Tovább terjeszkedik a zempléni kalandpark Sátoraljaújhely határában. A libegő tetejét lanovka és kötélpálya fogja összekötni a Szár-hegyen lévő Trianon-kálváriával, a 605 milliós beruházás őszre érhet véget. A helyi MSZP ásványvízgyárat építene inkább, a fideszes polgármester a turizmusban több fantáziát lát. Végigjártuk az elcsatolt városok stációit, megnéztük a kőből faragott gigantikus szentkoronát, kipróbáltuk a libegőt és bejártuk a Veresföldet, hogy kiderüljön, mit ér a lanovka, ha nagyon magyar, sőt, új Trianon- és gasztrokompatibilis szlogent is kitaláltunk a bővítésnek.
És most, testvérek, boruljunk le imára,
kérjük Istent, nézzen le szegény hazánkra,
óvja, védje az elszakadt magyarságot,
s vegye le rólunk a trianoni átkot!
– sok látogató kívülről tudja, vagy legalább a prospektusból ismeri Kalászy Erzsébet versét, én itt, a dombtetőn láttam először. Nem véletlenül hívják Veresföldnek a környéket, a cipőm tényleg csupa vörös sár lett, mire felcuppogtunk – pedig először azt hittem, viccelnek a polgármesteri hivatalban, amikor azt mondták, hogy meredek is, az eső is esett, az sem biztos, hogy fel lehet jutni a csúcsra.
A domboldal 14 stációból áll, mint az összes többi kálvária a világon, csak az állomások nem Krisztus útjának pontjait, hanem a trianoni békeszerződéssel elcsatolt fontos városokat jelképezik, Kalászy rezignált sorait 1935-ben írták a századik országzászló oldalára.
Sátoraljaújhely mellett állunk a Szár-hegy tetején, a dombtető, melyre a Magyar Kálvária felvezet, a szlovák határtól szó szerint egy kőhajításnyira van. A kapuig kanyargó szerpentint még lovakra optimalizálták, autóval alig járható a kálvária kapujáig. Ott már csak át kell mászni az építési területet elhatároló sorompón, és szabad az út a dombtetőig. Itt kápolna áll, a teteje méretes kőből faragott szentkorona, pár lépésre tőle az országzászló. Nem egyszerű feljutni, de népszerű a hely: a következő Trianon-megemlékezést épp június 4-én tartják itt.
Az országzászlókat a harmincas években állították, hogy az elcsatolt területek felé jelképezzék az ország egységét, miután az ismertető füzet szerint „Trianonban az elvakultság, rövidlátás, gyűlölet és gonoszság feldarabolta az ezeréves Magyarországot”. A századik zászlóhoz kapcsolódó, adakozásból épített kálváriát a következő évben adták át:
Rákóczi városa, híres, büszke Kassa...
Van-e annyi könny, hogy méltón elsirassa!
Rákóczi csontjai hogy legyenek békén,
Mikor csehek járnak a Hernád vidékén?
– szól például a felirat az első állomáson, ahol a hagyományos kálvárián nagyjából az szerepelne, hogy Pilátus halálra ítéli Jézust, meg talán annyi, hogy (Jn 19,16). Itt viszont van „Tengerre, magyar”, „Lesz még kikelet Szepesség felett”, sőt „Hargita aljáról Csaba unokái / Ott a hadak útján jönnek bosszút állni” is a későbbi stációkon.
A füzet, melyet 2011-ben újra kiadtak, már eredeti előszavában tettre sarkall: „Nem lesz addig megelégedés és jólét ebben az országban, de Európában sem, amíg a rajtunk elkövetett igazságtalanságot jóvá nem teszik. És ha nem teszik jóvá békés úton, lángba borul egész Európa. Belepusztul az egész földkerekség többezeréves civilizációja, és borzalmas nyomor üti majd fel a fejét mindenütt” – mártotta puskaporba pennáját Szepesi Bódog kegyesrendi tanár.
Az új kiadás ajánlójában Szamosvölgyi Péter, a város fideszes polgármestere a fiataloknak ajánlotta a könyvet, akik „figyelmesen átforgatva elgondolkoznak majd, és szívükben ugyanaz az érzelem ébred majd fel, mint a miénkben, ha a Kálváriára gondolunk: Sátoraljaújhely és Magyarország feltétlen szeretete.” Amikor a polgármestert megkérdeztük, nem szít-e indulatokat egy ilyen kiszólásokat tartalmazó könyv újrakiadása, azt mondta, hogy egy alapítvány adta ki, és nem a város, és „egy nemzetnek nincs oka történelmének sikeres vagy szomorú részét eltagadni, esetleg kiretusálni″.
A kálvária Bódog atya szerint is a fohász és reflexió helyszíne: „Aki végigjárja a Magyar Kálvária állomásait, megállva elmélkedjék a felirat értelme felett”, majd „a félárbocra eresztett Országzászlónál, az ott lévő térdeplőnél, mint nemzeti oltárnál térdre boruljon a magyar Golgota előtt” Kalászy versét vagy a Magyar Miatyánkot morzsolva, „imádságos lélekkel és honfiúi bánattal” – írja.
Amikor a dombtetőn a kidöntött fatörzsek mellett tátongó építési gödörhöz értünk, bevallom, legfeljebb azért imádkoztam, hogy a sár jöjjön majd ki a cipőmből. Egyébként Kassa és Szepesség ide vagy oda, ezért a gödörért másztunk fel idáig: amikor először láttuk a közbeszerzési értesítőben, hogy Sátoraljaújhely lanovkát épít a magyar kálvária mellé, azt hittük, valakinek elment az esze. A gödörrel már a fogadóállomás alapját készítik elő, a kálváriát a munkagépek miatt zárták le, és ha forgalom úgysincs, az országzászló rúdja is üresen mered az égbe (csak nehogy félreértsék a gesztust a határon túli magyarok, mint amikor Thészeusz benézte a fekete vitorlát).
Ezen a ponton fontos felidézni, hogy Sátoraljaújhelyen nem ez az első felvonó: a Zemplén kalandparkban („A hegyes legjobb!”) nyáribob, négy évszakos síelés, hófánk és libegő is van a szomszédos Magas-hegy túloldalán, az új fejlesztés a libegő tetejét kötné össze a szentkoronás Szár-heggyel, ami 150 méterrel alacsonyabb – lanovkára és kötélpályára írtak ki közbeszerzést, utóbbival a polgármester szerint akár 80 km/órával lehet majd lezúzni a Magas-hegyről a kőből faragott koronához. Visszafelé zárt kabinok visznek majd, a pálya több mint 1000 méteres lesz, a kalandpark brosúrája pedig szlovákul is elérhető, talán éppen azt a liberális tételt bizonyítandó, hogy a kereskedelem áthidalja a nemzeti ellentéteket.
Ha nem a szőlőtermesztés lenne a főprofilja, Veresföld Hrabal-filmek helyszíneként kezdhetne új életet: a völgyben kalyibák állnak egy-egy szőlős közepén, a fele összeomlóban, de van néhány, ahova kijárnak még nyaranta. A kutyák még örülnek is, ha betörő jön, elvinni nincs nagyon mit, de legalább van kivel játszani – mondják helyiek. Egy a kutyasétáltatáson civódó idős párba botlunk, akik itt élnek: „Itt is születtem” – mutat büszkén a hátsó domboldal felé István bácsi, aki megkért, hogy a valódi nevét ne írjuk le. Kopott, de tiszta overálban sétál, az arcáról lefagyaszthatatlan a gondtalan nagypapa-mosoly. „Mióta megszűnt Újhelyen a mustleadás, csak páran vannak errefelé, ők is inkább csak nappal” – mondja.
A már működő libegő a hegy túloldalán indul, az új kötélpálya az ő völgyük fölött épülne, de úgy érzik, őket nem érinti: pénzük sincs rá, de ha lenne, az unokákat akkor sem engednék a libegőre sem, ami azért nem teljesen biztonságos, mert „vagy elkapja őket valaki a végén, vagy nem”. Istvánék úgy látják, a kálváriát egyébként is kevesen látogatják, a fejlesztés viszont nem zavarja őket, még akkor sem, ha szó szerint a fejük fölött libeg majd.
A polgármester szerint sokszor jönnek a kálváriához turistabusszal iskolák, csoportok, bár a pontos látogatottságról nem vezetnek statisztikát (a látogatás ingyenes, így nincsenek jegyeladási adatok). Szamosvölgyi Péter szerint a bővítés után aki erre is fogékony, összekötheti a kötélpályás dombközi átsiklást a Trianon-kálvária látogatásával, de aki nem, az is átrepeszthet csak az élmény kedvéért.
Szamosvölgyi neve akkor járta be a napokban a hazai sajtót, amikor bejelentette: olyan előterjesztést készít elő, mely előírná, hogy azok, akik más településen pénzt kaptak azért, hogy elköltözzenek, öt évig nem kaphassanak segélyt vagy önkormányzati közmunkát Sátoraljaújhelyen.
Szamosvölgyi az Indexnek azt mondta, az előterjesztést úgy próbálják megfogalmazni, hogy ne legyen törvényellenes, azt akarják biztosítani, hogy a segélyből elsősorban a helyiek részesülhessenek.
„Amíg Magyarországon pingpongozunk a szerencsétlen emberekkel, addig soha nem lesz megoldva semmi” – mondta a terveiről, melyekről mi is beszámolunk, amint elkészül a végleges rendelet.
A polgármesterről egyébként akkor írtunk először, amikor tíz éve kötelező rovásírás-oktatást vezettetett be Sátoraljaújhelyen.
A költségvetés 605 millió forint, ez egy korábbi előterjesztés szerint ez „a Tokaj-hegyaljai Világörökségi Program és egyedi kormánydöntések alapján” áll rendelkezésre. Amikor ott jártunk, a libegőt és a félúti kiszállóról induló bobpályát iskolás csoportok használták, és úgy tűnt, kezd beépülni a helyi köztudatba, hogy a kirándulás mellett új programokra is be lehet fizetni a Zemplén szélén.
A polgármester szerint évi 250 ezer látogatójuk van, arra számítanak, hogy az új fejlesztésekkel ez megduplázódik, és „ha kicsit ügyesek az itt élők és az önkormányzat, akkor ebből a félmillió emberből karban lehet tartani a költségvetést és lehet fejleszteni”. Vannak ellenkezők is: egy vendéglőben arról panaszkodtak helyi fiatalok, hogy a bobpálya miatt megszűnt az a downhillpálya, ahol korábban nemzetközi versenyeket is szerveztek – most is van hol bringázni, de már nem olyan jó a hely, mint régen.
Szabó János, a képviselőtestület szocialista tagja másra költené a pénzt, inkább ásványvízgyártó és -forgalmazó céget hozna létre belőle (Szamosvölgyinek ezt felvetettük, szerinte „Sátoraljaújhelyen és környékén nincs egy molekula ásványvíz sem a fölben, amire egy ilyen üzemet alapozni lehetne”). Szabó azt is kifogásolja, hogy a kalandpark nyereségét ottani fejlesztésre költik, nem más beruházásra a városban – pár napos a hír például, hogy 17 embert kellett kimenteni, amikor kigyulladt egy ágy a sátoraljaújhelyi Erzsébet kórház sebészeti osztályán. (A tűzről a polgármester elmondta: a kórház állami fenntartású, a kórház új szárnyában épült, és „a tűzeset első vizsgálatra emberi gondatlanságból történt″.)
Amúgy a környéken nemcsak itt pörgetik a vendéglátást: a libegőzés után hazafelé menet kis kitérővel az encsi Anyukám mondtában ebédeltünk, ami tavaly az év étterme lett, és ahol délután háromkor majdnem teltház volt, sok külföldi vendéggel, nagy részüket a borvidékek vonzották ide. Sátoraljaújhely polgármestere egyébként épp arról panszkodott, hogy bár sok a látogató a kalandparkban, sok vendég nem száll meg, csak napközben marad – lehet, hogy hozzájuk is a gyomrukon át vezetne az út, Zemplénnek a gasztrotörténelem szerint amúgy is rengeteg helyi specialitása van, a zsámiska néven futó kásától a bobájkán át sárgatúróig, avagy szirkáig.
Ezzel összefügg egy fontos teendő: a településnek a lanovka indulóállomására olyan feliratot kell vésnie, ami méltó a Trianon-kálvária szellemiségéhez, de utal a lanovkára és akár a helyi specialitásokra is. Csak egy javaslat:
És most, testvérek, mélyedjünk magunkba,
míg a Szár-hegy lankáin repít a lanovka.
Fingassuk úgy meg a trianoni átkot,
mint zempléni szirka a szórványmagyarságot!