Index Vakbarát Hírportál

Lázárnak nagy tervei vannak a Deutsche Telekommal

2014. június 4., szerda 20:39

Fontos területek tartoznak majd Lázár Jánoshoz a következő ciklusban, derült ki szerdai bizottsági meghallgatásán. A fideszes politikus többek közt beszélt arról is, hogy a kormány átfogó vidékfejlesztési informatikai fejlesztés tervez minden háztartásba a Deutsche Telekommal közösen 300 milliárd forint értékben, a korábban kötött stratégiai megállapodás értelmében.

A meghallgatáson elmondta, a következő négy év egyik legfontosabb feladata a magyar bankrendszer átalakítása lesz. Létrehoznak erős takarékszövetkezeti hálózatot, egy népbanki hálózatot és az állami befolyás alatt is álló agrár- és zöldbankot. Felügyelete alá tartozik majd a Magyar Fejlesztési Bank, a takarékszövetkezetek és a Magyar Posta is.

Lázár irányítja majd a fejlesztéspolitikai államtitkárságot is, ahol a Miniszterelnökségnek minden támogatási döntés felett vétójoga lesz. Ezeken kívül Lázár János felel majd a stratégiai döntéshozatalért, az építésügyért, a kormányzati kommunikációért, informatikáért, az európai ügyekért és a kormányhivatalokért is.

Új terület lesz a Miniszterelnökség alatt a vidékfejlesztés is, a jelenlegi 50-ről 20 százalékra akarják csökkenteni a nagybirtokok arányát és inkább az állattenyésztéssel, a sok kézimunkát igénylő termelési ágakkal vagy a kertészettel foglalkozó kisvállalkozások elterjesztését támogatják. Azt ígérte, csökkenteni fogják a tőkeerős vidéki nagyvállalatok támogatását.

Szerinte az átalakításokkal sérteni fogják több Fidesz-támogató érdekeit, de kell lennie ennyi politikai bátorságnak a kormányban. Lázár úgy vélte, fejleszteni kell a polgári titkosszolgálatokat is, 30-40 százalékkal szeretné növelni a hírszerzők számát.

Beszélt az NSA titkos megfigyeléseiről is. Azt mondta, valószínűleg Magyarországon is zajlottak telefonlehallgatások, alighanem magyar döntéshozók magánéletét is megfigyelték az amerikaiak, ami pedig csak egy későbbi zsarolás miatt lehet hasznos.

Az ügynökkérdésről azt mondta, ő a tejleskörű nyilvánosság híve, de kisebbségben van a véleményével a Fidesz-frakción belül. Nem tervezik a Magyar Posta privatizációját, a paksi bővítésnek pedig külön kormánymegbízottja lesz a kormányon belül.

Rovatok