Index Vakbarát Hírportál

Miskolci Fidesz: Az ellenzék hergeli a szegényeket

2014. június 12., csütörtök 11:32 | aznap frissítve

A miskolci nyomortelepek felszámolásáért támogató aláírásgyűjtő kampányt indít a városi önkormányzat Fidesz-KDNP-frakciója – közölte a frakció szóvivője, Soós Attila.

Megbánják még ezt

Az Index pár napja a helyszínen készített riportot a nyomortelepek felszámolási tervéről. Az egyik ott élő asszony így nyilatkozott:

„Majd megbánják még ezt a miskolciak. Hogy elzavarnak innen. Mert aki itt él, az szinte mind közmunkás. Mit gondolnak, ki fogja a városban takarítani az utcákat, ha elküldenek minket? Senki. Itt a cigányon kívül más seprűt, lapátot nem nagyon vesz a kezébe. Meg fog fulladni Miskolc a szemétben, meg bizony. De megérdemlik.”

Nem egyeztettek

Ahogy azt az Index is megírta, a miskolci önkormányzat közgyűlése május 8-án megszavazta a Fidesz-KDNP-frakció azon javaslatát, miszerint a városi nyomortelepekből környékbeli falvakba költöztetnék a szegényeket.

A nyomortelepeken élőknek azt ajánlották fel, hogy ha hajlandóak eladni a tartós lakhatásra, gyermeknevelésre alkalmatlan házakat, és a város közigazgatási határán túli településeken vesznek új, magasabb komfortfokozatú ingatlant, másfél-két millió forintot kaphatnak, azzal a feltétellel, hogy az ingatlanokat öt évig nem adhatják el.

A terv ellen számos politikai párt és civil szervezet is felszólalt, mondván Miskolc városa így akar megszabadulni a szegényektől, és rátolni a szociális problémákat a környékbeli falvakra, méghozzá úgy, hogy az érintett polgármesterekkel egyébként semmilyen módon nem egyeztettek.

Hergel az ellenzék

Soós Attila most a kritikákra úgy reagált, hogy az ellenzék „Miskolcot és a városvezetést politikai haszonszerzésből ország-világ előtt igyekszik lejáratni”. Szerinte „egyes balliberális miskolci képviselők” megkezdték az úgynevezett számozott utcák és a többi érintett városrész lakóinak hergelését, ezt a társadalmi feszültséget gerjesztő tevékenységet a különböző ellenzéki erők azóta is folytatják.

A fideszes várospolitikus szólt arról is, hogy időközben megalakult az úgynevezett „kitelepítés elleni bizottság”, amelynek képviselői bejelentették: országos demonstrációval tiltakoznak a városrendezési program ellen, amelyet "hamis lózunggal már egyenesen kitelepítésnek neveznek." Soós Attila leszögezte: Miskolcon nem lesz semmiféle kitelepítés, aki ilyet mond, az társadalmi csoportokat ugraszt egymásnak, felelőtlenül. Soós Attila szerint azért indítják el heteken belül az aláírásgyűjtést, hogy megkérdezzék a „józan miskolci többséget”, a város lakóit a tervről.

A Jobbik is aláírásokat gyűjt, de nem azért

Jakab Péter, a Jobbik miskolci önkormányzati képviselője bejelentette, hogy pártja is aláírásgyűjtésbe kezd azért, hogy a város számolja fel a nyomortelepet, ugyanakkor ők azért kampányolnak, hogy a város úgy tegye ezt meg, hogy nem fizet a nyomortelepen élőknek.

Jakab szerint Kriza Ákos (Fidesz-KDNP), Miskolc polgármestere azzal, hogy a csütörtöki közgyűlésen levette a napirendről a Jobbik ingyenes gettófelszámolásról szóló javaslatát, egyértelművé tette: "esze ágában sincs felszámolni a város cigánytelepeit, helyette továbbra is kétmilliókkal jutalmazza a renitenseket". A Jobbik fontosnak tartja, hogy a képviselők olyan gettófelszámolást szavazzanak meg, amely az adófizetőknek nem kerül pénzbe.

Rovatok