Hétfőn reggel megkezdték a 40 ezer négyzetméteres józsefvárosi kínai piac kiürítését és átadását a terület tulajdonosának, a MÁV Zrt.-nek. A piac területének kiürítését a Pesti Központi Kerületi Bíróság rendelte el hónapokkal ezelőtt. A végrehajtói kamara szerint ilyen nagy volumenű kiürítésre eddig nem volt precedens.
– Nem ebben egyeztünk meg – nézett szét a hajdanvolt piac elhagyott bódéin és a körülöttük hagyott szemeten a végrehajtó.
– Még két hétre van szükség, hogy teljesen kitakarítsuk a területet.
Posztapokalipktikus, háború utáni állapotok között hangzott el ez a párbeszéd a bérlő, vagyis Bálint György, a Komondor Kft. ügyvezetője és Schmidt Zoltán önálló bírósági végrehajtó között. Tudósítónk szerint az árusok már nincsenek kint, félig lerombolt bódék, otthagyott szemét, flakonok jelzik, hogy valaha pezsgett itt az élet, meg a vietnami kajálda körül a kajamaradék.
Körülbelül 60-70 rendőr járta be a területet, minden bódéba benéztek, erővágókkal nyitották fel, ami zárva volt. Bálint jelezte: örült volna, ha nem jön ki a sajtó, és újra szóvá tette azt is, hogy nem érti, miért kell kiköltözni. Szerinte bőven működhetne még a piac, egyelőre semmilyen tervet nem láttak, hogy mi épülne a helyére, és biztos, hogy sok idő, mire bármit megterveznek és felhúznak.
A végrehajtó szerint a kft.-nek volt két hónapja kitakarítani és tisztán átadni a területet. Bálint arra hivatkozott, hogy ez nem olyan egyszerű, mert ezerféle nemzetiség van jelen, annyi nyelvvel, mint ahány imaház van. A MÁV is tartott sajtótájékoztatót; Korsós Boglárka elmondta, hogy a Komondor Kft. a MÁV-nak november óta nem fizetett bérleti díjat, miközben ők úgy tudják, hogy az árusoktól ugyanúgy szedték a bérleti díjat. Arra a kérdésre, hogy miért kell kiüríteni a piacot, annyit mondott, hogy
mert a tulajdonos így döntött.
Arra a kérdésre, hogy miért volt szükség ennyi rendőrre, a végrehajtó azt mondta, hogy bár nem feltétlenül számítottak konfliktusra, a rendőrség segítségét kérték, mert „ez egy nagy terület″.
Schmidt a kínai piac szélén tartotta az utolsó sajtótájékoztatót. Véget is ért a bejárás háromnegyed kilenckor, a sajtót kiterelték, még egy-két napig leltároznak egyébként.
A piac területére 2007-ben megkötött szerződést tavaly júniusban, 150 napos határidővel, közjegyzői okiratban felmondta a MÁV. A vasúttársaság szerint már tavaly október 21-én át kellett volna adnia a bérlőnek a kiürített területet. A bérlő Komondor Kft. azonban vitatta a felmondás érvényességét, és bírósághoz is fordult. A MÁV kikapcsolta az áramot, és a víz kikötését is kilátásba helyezte, majd közjegyzői záradékkal alátámasztott végrehajtási eljárást indított a Komondor Kft.-vel szemben.
A X. kerületi jegyző egy hónappal ezelőtt visszavonta a Négy Tigris piac üzemeltetési engedélyét és elrendelte a piac bezárását és törlését a nyilvántartásból. Tavaly készített rejtett kamerás riportunkban még minden árus bizakodó volt:
A nagy túlélő józsefvárosi piac elleni utolsó támadás pont egy éve történt: Kocsis Máté, VIII. kerületi polgármester 2013. június elején bejelentette, hogy a bérleti szerződés felmondására kérik a terület két tulajdonosát, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt és a MÁV Ingatlangazdálkodási Igazgatóságát.
Kocsis akkor elmondta, az önkormányzat jó ideje be akarja zárni a piacot, már csak azért is, mert becslések szerint évi 15 milliárd forint adókiesést okoz az államnak. Emellett a piac „bűncselekményi gócpont” is, sok lopott áru itt talál vevőre.
A Józsefvárosi piac körüli hercehurcáról itt olvashat bővebben.
A terület hasznosításával kapcsolatban korábban megírtuk, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem megkapta a Ludovika épületét, és hozzájuk kerül az Orczy park is. Itt tehát a kerületi önkormányzat elveszti a kezelési jogát, de mivel fontosnak tartják, hogy a kerületi lakóinak elég zöldterület álljon rendelkezésére pihenni, sportolni, ezért a józsefvárosi piac területére sport- és szabadidőparkot terveznek, ami részben kiváltja, illetve kiegészíti az Orczy parkot.
Ahogy korábban beszámoltunk róla, a józsefvárosi piac hasznosításáról több elképzelés versengett egymással. Az egyik terv szerint a Vidámpark került volna a bódéváros helyére. De volt olyan ötlet is, hogy a Combino villamosok számára kocsiszínt alakítanak ki a piac helyén. A legmerészebb elképzelés pedig az volt, hogy magántőkéből „luxus china town” épüljön a bódéváros helyén, olyanféle, mint a nyugat-európai nagyvárosokban.