„Hiszem, hogy az új politika az őszinte fellépésről kell szóljon. Ezért tartom fontosnak most, és itt elmondani, hogy 2005 novemberében engem például jogerősen pénzbüntetésre ítéltek közokirat-hamisításért, egy diákigazolványos visszaélésért” – mondta Kunhalmi Ágnes a Hvg.hu-nak adott interjújában.
Az MSZP-s politikus egyszerűen szerzett egy érvényesítő matricát az egyik barátjától, amelyet ráragasztott a már lejárt gimnáziumi diákigazolványára. Kunhalmi ebben az időben már a Miniszterelnökségen dolgozott, de csak nettó 83 ezer forint volt a fizetése, amiből nehezen élt meg, ezért volt szüksége arra, hogy legyen érvényes diákigazolványa, és tudjon diákbérletet venni.
„Nem vagyok rá büszke, de nem vagyok becstelen ember sem” – mondta Kunhalmi az interjúban, amely egyébként főleg az őszi főpolgámester-választásról, az MSZP májusi kudarcáról és Kunhalmi gyors karrierjéről szól.