A Jobbik országos elnökségének a felét kicserélték a legutóbbi tisztújításon, Vona Gábor favoritjai – egy kivételével – be sem kerültek a testületbe. Alelnök lett viszont több radikális is. A változás még okozhat meglepetéseket, mivel a Jobbik éppen komoly stílusváltáson dolgozik, így akarja ugyanis legyőzni a Fideszt.
A Jobbik tagsága eltávolodott a párt vezetésétől
– ezt nem mi mondjuk, hanem azok, akik a párt múlt hétvégi tisztújító kongresszusán arra pályáztak, hogy alelnökök legyenek. Az Index birtokába kerültek azok a belső használatra szánt szándéknyilatkozatok, amiket az alelnökjelöltek írtak, amikor arról győzködték a tagságot, hogy miért rájuk szavazzanak.
A 13 indulóból többen ígérték azt, hogy megválasztásuk esetén azon is dolgoznak majd, hogy az elnökség közelebb kerüljön a tagsághoz. Lényeges, hogy ezt éppen azok ígérték, akik eddig körön kívül voltak. Ez pedig azokat a véleményeket erősíti, miszerint a mezei tagok nagy része úgy érzi, a pártvezetés eltávolodott tőlük.
Az eltávolodás nem új keletű, már két évvel ezelőtt voltak ennek jelei. De a tendencia 2014-re felgyorsult, alapszervezetek tucatjai szűntek meg vagy jelentéktelenedtek el.
Április végén terroristafenyegetés gyanújával néhány napra letartóztatták a Kaliforniában élő Varga Bélát, a Kuruc.info San Franciscóban élő bejegyzőjét - írta az Atv.hu. A portál birtokába jutott dokumentum szerint Vargát több bűncselekmény elkövetésével is vádolják, melyekért akár több év börtönt is kiszabhat a bíróság.
Az Index úgy tudja, Varga felelősségre vonásában a kormányzat is segítséget ad, ugyanakkor a férfi nem központi figurája a portálnak, mindössze technikai segítséget nyújtott. Ennél érdekesebb viszont, hogy az egyik, Japánban élő, de a magyar titkosszolgálatok előtt is ismert finanszírozó nemrég a parlamentbe látogatott, az egyik jobbikos országgyűlési képviselő vendégeként.
„Négy évvel ezelőtt Pilisvörösvár és környékén indultam, ahol a 2010-es választás előtt még tíz alapszervezet volt. Két évvel később már csak három” – mesélte az Indexnek Lenhardt Balázs, a Jobbik volt országgyűlési képviselője. Lenhardt 2012-ben hagyta ott a frakciót és a pártot, miután összerúgta a port a vezetéssel.
Ekkorra csúcsosodott ki a Jobbikon belül
ami a radikálisok és a mérsékeltek között zajlott, bár ezt Vona Gábor és Szabó Gábor korábban rendre tagadta. Ahogy azt is, hogy törésvonalak lettek volna a szervezeten belül.
A hétvégi tisztújításon azonban éppen azok kerültek be újonnan az elnökségbe, akik a radikálisabb szárnyhoz tartoznak, miközben olyanok estek ki, akik Vona Gáborhoz lojálisak. Alelnök lett Apáti István, Szávay István és Z. Kárpát Dániel, és nem sok szavazat kellett volna ahhoz, hogy Hegedűs Lorántné is bekerüljön a testületbe.
Kérdés persze, hogy az újonnan érkezők jelenléte számít-e bármit is a párt politikájában. Az elnökségben ugyanis szavazati joga van Farkas Gergely általános frakcióvezető-helyettesnek, de elnökségi tag Szabó Gábor pártigazgató is, így ha nagyon ugrálnának a „friss arcok”, akkor is le tudnák őket szavazni.
Noha vannak, akik azt állítják, Z. Kárpát éppen Vona unszolására mérettette meg magát, mindegyik újdonsült alelnökre igaz, hogy nem a mérsékelt politizálás hívei. Nem úgy, mint a pártelnökhöz lojális Balczó Zoltán, Gyüre Csaba, Murányi Levente, akik viszont kiestek az elnökségből, pedig nagyon szerették volna, ha pozícióban maradnak.
Az elnökség fele lecserélődött, köztük engem sem szavaztak be. Nem tudom, mi lehet ennek az oka. Engem leginkább az lepett meg, hogy Balczó Zolit visszahívták
– mondta az Indexnek Gyüre Csaba. Arra a kérdésünkre, hogy történhetett-e mindez amiatt, mert a tagságnak sokkal inkább a radikális és nem a néppártosodás iránya tetszik, és ezzel „üzentek” a pártvezetésnek, Gyüre azt mondta, „lehet, hogy ez is közrejátszik ebben”.
Az újonnan bekerültek radikalizmusáról a szándéknyilatkozataikban írtak is árulkodnak. Szávay például harcostársnak szólította a párttársait, és noha hasznosnak tartja, hogy újabban nyitott lett a Jobbik, azt írta:
nem szabad elfeledni gyökereinket, nem szabad feladni a nemzeti radikális irányvonalat sem.
Hegedűsné pedig nem került be ugyan az elnökségbe, de talán ő fogalmazta meg leginkább, mi a baja a jelenlegi trenddel, amikor a jelölti nyilatkozatában azt írta:
Alelnökként azt az elvet szeretném képviselni, ami teljesen nyilvánvalóvá teszi hazánk iránt elkötelezettségünkben: itt nincsen alku, nincsen semmi „de”.
Azt, hogy valóban vannak nézetkülönbségek, Apáti István is elismerte az Indexnek, de a frissen megválasztott alelnök szerint „nincsen kibékíthetetlen ellentét a radikalizmus és a néppárttá fejlődés között”. Apáti szerint ezeket a törésvonalakat a Jobbik ellenfelei próbálják felnagyítani, így akarván gyengíteni a pártot.
Vannak konfliktusok, vannak véleménykülönbségek, de nincsen belső háború. A nagy többség akkor is el tudja fogadni a döntéseket, ha nekik azok nem kedveznek
– magyarázta a politikus. Ahogy szerinte mások, úgy ő is elfogadja a stílusváltást akkor, ha ez nem jár együtt tartalmi változással. Márpedig szerinte a mostani stílusváltás nem jelent tartalmi változást. Szerinte ugyanarról beszélnek, amiről beszéltek korábban, csak más stílusban.
Apáti arról beszélt, nem igaz, hogy a „cukiságkampány” egyfajta álarc lett volna, szerinte ők mindig is ilyenek voltak. Példaként említette, hogy amikor 2008-ban jegyzőként dolgozott vidéken, akkor bőrszíntől, származástól függetlenül segítette a helyieket.
– ez a „jelszó”, amivel a pártvezetés a hevesebb politikusait próbálja lehűteni és megbarátkoztatni a stílusváltással. A „szakmai radikalizmus” kifejezést Lenhardt szerint már 2010-ben is bedobta vezetés, amikor a frakción belüli radikálisokat próbálta megszelidíteni, de a kiugrott jobbikos úgy véli, ennek már akkor sem volt sok értelme.
„Nem igaz, hogy a radikalizmust és politikai korrektséget össze lehet egyeztetni. Ez két, egymással teljesen ellentétes stílus” – mondta az Indexnek Lenhardt, aki azt persze elismeri, hogy a jelenlegi állapotok között egy radikális párt nem tudna kormányra kerülni. Csakhogy szerinte a Jobbik tagságának többsége radikális változást akar, „nem pedig egy sokszínű Benetton-pártot, kiskutyákkal és bicikliző csajokkal”, még akkor sem, ha ez nem járna együtt kormányváltással.
Kérdés, hogy a Jobbik hogyan viszonyul a megcsappant tagságához és a fogyatkozó alapszervezetekhez. Elindul-e azon az úton, hogy inkább a szavazókra épít, és nem a tagokra? A tisztújító kongresszus után Vona Gábor mindenesetre azt mondta, hogy pártja kinőtte a hagyományos szervezeti kereteket.
Sőt, a pártelnök továbbment. Közölte:
A párton belül sokan ezt úgy dekódolják, hogy az alapszervezetek szerepe a jövőben tovább csökken majd, bár felszámolni ezeket nyilván nem fogják, ezt Vona is mondta. Viszont kiépülhet egy olyan struktúra, amiben választókerületenként egy főnök van, aki lojális a vezetéshez és akár jelölt is lehet.
Nem mindenki osztja ezt a félelmet. Apáti szerint nem igaz, hogy a Jobbik a centralizáció felé mozdulna el, éppen ellenkezőleg. A politikus úgy látja, hogy ha valóban mindent egy központi erő döntene el, akkor új arcok sem kerülhettek volna be az elnökségbe. Hasonlóan érvelt a tisztújítás után Vona Gábor is, aki azt mondta, örül, hogy voltak, akik nem rá szavaztak; szerinte ezzel is bebizonyosodott, hogy a Jobbik demokratikus párt.
Vonának most nem volt kihívója, pedig akadna ellenjelölt. Több jobbikos az Indexnek Volner János nevét emlegette, aki nagyon népszerű a pártban. Most is ő kapta a legtöbb szavazatot az alelnökök közül. Népszerűségét ismerősei szerint annak köszönheti, hogy sokat nyilatkozik a sajtóban, a párttagokkal pedig közvetlen. Mellesleg nem tartozik a Vona „emberei” közé.
Volner állítólag szívesen lett volna a parlament Jobbik által delegált alelnöke, de helyette Sneidert választotta a vezetés, utóbbi megbízhatóbb káder. Olyannyira, hogy Sneider egyre több feladatot kap: korábban az Országos Jelöltállítási Bizottság vezetőjévé választotta őt az elnökség, az önkormányzati választás lebonyolításában pedig közvetlenül Vona Gábor és Szabó Gábor mellett dolgozik.
És bár Vona pozíciója továbbra is erős, árulkodó, hogy egyik favoritját sem választották be az elnökségbe. A párton belül azt beszélik, hogy a pártelnök Gyöngyösi Mártont és Szilágyi Györgyöt is szerette volna a testületben látni, ám egyiküknek sem sikerült megszerezni a szükséges szavazatot. Persze az a bizonyos erős pozíció sem annyira erős, mint volt négy éve: amíg 2012-ben Vona jelölésére mindössze öten szavaztak nemmel, idén már kéttucatnyian döntöttek úgy, hogy nem kérnek belőle.
Ahogy arról korábban már írtunk, Európában nem újdonság, hogy egy szélsőjobboldali párt elkezdi magát − akár csak külsőségekben, akár tartalomban, mondanivalóban is − középre pozicionálni. Ráadásul ennek a példák többségében pozitív eredménye van.
Az egyik ilyen példa az ukrán Szvoboda párt, ami a kezdeti neonáci elemeket használó, klasszikus kelet-európai nacionalista, II. világháborús nosztalgiával dolgozó, kis támogatottságú rétegpártként indulva az utóbbi években azzal lett sikeres, hogy sikerült a legfiatalabb szavazókat megszólítania, és egy mérsékeltebb irányba mozdultak el. Igaz, ők az üzeneteiken is finomítottak. De jó példa erre a Le Pen-féle Nemzeti Front, amely az előző elnök lányának színre lépésével egy antiszemita, a posztfasiszta pártokkal kapcsolatokat ápoló, szélsőjobboldali pártból egy komoly tömegpárttá nőtte ki magát.
A mostani tisztújításon szóba került, hogy a Jobbiknak országos tévécsatornát vagy rádiót kellene szereznie, mert csak így van esélye a kormányváltásra. Az ötlet Apáti alelnökjelölti szándéknyilatkozatában is olvasható, a politikus abban azt írta, hogy ha pénzbe is kerül, de sajtót kell szerezniük, országosan, vagy akár helyi, önkormányzati szinten is.
Ahogy a „szakmai radikalizmus” kifejezése, úgy az országos média ötlete is felmerült már 2010 környékén, noha úgy tudni, a pártvezetés tisztában van azzal, hogy ez irreális terv. Ha még meg is lenne rá a pénz, szinte biztos, hogy a Jobbik nem kapna frekvenciát, így sokan úgy vélik, ez az egész ötlet csak egy gumicsont, amit a tagság rághat.
Olyan elképzelés is van (és ez is Apátitól származik), hogy a pártnak meg kell erősítenie a biztonsági rendszerét, és törvényes keretek között ugyan, de információkat kell gyűjteniük a Fideszről, amiket ha kell, fel tudnának használni.
Nehéz ugyanakkor elképzelni, hogy a Fidesz ölbe tett kézzel nézné, ahogy a Jobbik a fejére nő, esetleg fideszesekre „dolgozik”. Az országgyűlési választási kampányban a regnáló kormánypárt ugyan békén hagyta a Jobbikot, de látva az erősödését, az EP-kampányban gondolkodás nélkül előhúzta Kovács Béla ügyét. Azt pedig a Jobbik vezetése is elismerte, hogy a Kágébéla-ügy kifejezetten ártott a pártnak.