Irma néni lassan, öregesen szedelőzködött össze, megfésülte a haját, felkötötte a kendőjét. Nem gyakran járt már ki a péceli Idősek Otthonából, főként csak akkor – mint most is –, ha egy régi ismerősét szerette volna meglátogatni a református temetőben. Seres bácsi éppen egy évvel azelőtt halt meg. Ő is az idősotthonban lakott, nem nagyon volt hozzátartozója, ezért Irma néni különösen fontosnak tartotta, hogy néha gyújtson neki egy gyertyát.

Legszívesebben sétált volna a temetőig, de azok az idők már elmúltak, inkább buszra ült. A temetőben azért szép nyugodtan felkaptatott az emelkedőn, egészen a régi ravatalozóig, aminek a tövében, a kerítésig volt az idősotthon parcellája. Amikor legutóbb itt járt, még egymás mellett sorakoztak a kis dombok a jobbra-balra dőlő egyen fa fejfákkal, amit soha senki nem cserélt ki márvány sírtáblákra. Most viszont csak a fű volt a sírok helyén. Irma néni elsétált oda, ahol – emlékei szerint – egykor Seres bácsi sírja állt, de annak a helyén, szinte teljesen a földbe süllyesztve csak egy márványtáblát talált. Annyi volt ráírva, hogy „Az Ady Endre Szociális Otthon Elhunytjai”. Se egy név, se egy évszám sehol.

Irma néni nem nagyon értette, mi történhetett a sírral. Teljesen megzavarodva és kissé ijedten buszozott vissza az otthonba: a sírok nem szoktak csak úgy eltűnni, vagy legalábbis nem ilyen gyorsan, néhány évig azért még emlékeztetni szoktak arra, aki alattuk fekszik. Az otthonban elpanaszolta a főnővérnek, hogy eltűnt a Seres bácsi sírja. Azt a választ kapta, hogy dehogy tűnt el, csak nem vette észre. Aztán jó sokáig nem engedték el többet a temetőbe, azt mondták neki, nincs elég jól a kimenőhöz.

Túl sok helyet foglaltak

Pedig Irma nénin nem az időskori elbutulás lett úrrá, Seres bácsi sírja tényleg nincs már a helyén. Helyette, Seres bácsi maradványait, az idősotthonban 1998 és 2011 között elhunyt és köztemetéssel eltemetett többi öreg ember maradványaival együtt átrakták egy tömegsírba, amelyen egyikük neve sem szerepel. Az ember szinte át is lépi a földből alig kiemelkedő márványtáblát, ami a nyughelyüket jelzi. A rajta lévő egyetlen felirat még hibás is: ezt a bizonyos idősotthont soha nem hívták Ady Endre Szociális Otthonnak, a neve egyszerűen Idősek Otthona, bár tény, hogy az Ady Endre utcában van.

Az otthont közelről ismerő forrásunk szerint legalább 20-25 ember sírját számolták fel így, de az áthelyezést végző temetkezési vállalat szerint eddig 14 ember urnája került csak a sírba. Akiket 2011 óta köztemetéssel temettek az idősotthonban, mindannyian rögtön a közös sírba kerültek, bármiféle jelölés nélkül. A jelenlegi szabályozás szerint egyébként egy urnasírba vagy urnakriptába legfeljebb négy urna helyezhető el.

A változásról, a korábbi sírok felszámolásáról az otthon vezetői – akik tudtak arról, hogy mi történt – nem értesítették sem az otthonban dolgozó nővéreket, sem az elhunytak esetleges hozzátartozóit. A nővérek csak azt vették észre, hogy most már nem értesítik őket a temetésekről, amelyekre korábban azért rendszeresen kijártak, és az is feltűnt nekik, hogy a fel-felbukkanó rokonok keresik a felszántott sírokat.

Seres bácsi sírjának a nyomában járva először a temetőt fenntartó péceli református egyházközséggel beszéltem, mint a bácsi egy távoli rokona. A hölgy, aki felvette a telefont,  elmagyarázta, hogy hol van az idősotthon parcellája.

– Egy márványtábla jelzi, hogy onnan kezdődnek a sírok.

– De akkor nem a márványtábla alá, együtt vannak eltemetve a halottak?

– Az kizárt dolog, az csak egy emléktábla. De érdeklődjön a pontos helyről az Idősek Otthonában!

Így is tettünk. Meglepő módon az otthonban, elsőre nem tudták, hogy hol lehet a sír, noha az áthelyezésről a vezetésnek biztosan volt tudomása. Azt mondták, kérdezzük meg a köztemetéseket végző, az idősotthon vezetésével egyébként évek óta jó viszonyt ápoló péceli temetkezési vállalatot. Velük ez a beszélgetés zajlott le:

– Egy távoli rokonom, Seres Géza sírját kerestem a péceli temetőben, de nem találtam. Ő a halála előtt az Idősek Otthonában élt, azt mondták, Önök tudni fogják, hová temették.

– Mikor halt meg?

– 2-3 évvel ezelőtt.

– Ja, akkor keresse az „Ady Endre Szociális Otthon Elhunytjai” feliratot, ott lesz. 14 évre visszamenően mindenkit oda raktunk át.

– Egy közös sírba?

– Igen, túl sok helyet foglaltak, ezért összeszedtük őket egy helyre.

Néhány perc múlva az otthonból is visszahívtak. Ők csak annyit mondtak, keressem azt a bizonyos feliratot.

Nincs ebben semmi törvénybe ütköző?

A péceli intézmény lakóinak többsége súlyosan demens – vagy az öregségtől, vagy az alkoholizmustól –, esetleg skizofréniás vagy paranoid tünetekkel küzdő, teljesen kiszolgáltatott öregember. Sokuk korábban hajléktalan volt, vagy kunyhókban élt Budapest peremén. A nem hajléktalanok közül is csak kevés olyan lakójuk van, akiket rendszeresen látogat valamelyik hozzátartozójuk. Ezért aztán, amikor meghalnak, a többségüket köztemetéssel temetik el, tehát a költségeket az önkormányzat állja, és ő is rendelkezik a sírhelyek sorsáról.

Egy urnás sírt alapesetben 10 évente kell újra megváltani, azaz a temettető legalább 10 évig rendelkezik a sírhellyel. Ha a sír kezelője úgy dönt, hogy még a használati idő lejárta előtt áthelyezné a maradványokat máshova, akkor ezt a temető üzemeltetőjével egyeztetve megteheti. Fejfát, egyéni sírjelet pedig senki nem köteles egy sírra tenni a törvények szerint, ilyen szempontból tehát teljesen szabályosan helyezték át a korábban elhunytak urnáit és temetik el az újakat.

Vannak azért a történetnek jogilag és persze etikailag sokkal kifogásolhatóbb részei is. Nem valószínű például, hogy a temetkezési vállalat egyeztetett volna a tömegsír kialakításáról a temető tulajdonosával, a református egyházzal, hiszen ők többszöri érdeklődésünkre is teljes értetlenségüket fejezték ki az üggyel kapcsolatban. Sem a jelenlegi, sem a 2013-ig éveken át Pécelen szolgáló lelkész nem tudott arról, hogy a felszámolták az idősotthon parcelláját.

A maradványok áthelyezéséről, illetve a különös köztemetésekről a sírok tulajdonosa, az önkormányzat sem tudott. „Ha valóban így van, ahogy mondja, az felháborítónak tartom. Minden embernek kijár a rendes végtisztesség” – mondta az Indexnek Szöllősi Ferenc polgármester. Szöllősi elmondta, hogy az önkormányzat csak finanszírozza a köztemetéseket, azaz megbízást ad a temetések elvégzésére és kifizeti a költségeket, de azt nem követik nyomon, hogy pontosan mi történik egy ilyen temetésen. „Egy köztemetésre információim szerint 110-140 ezer forint közötti összeget költünk” – tette hozzá.

Egy köztemetésnek törvényileg meghatározott elemei vannak, és ezeket a megszabott ár mind fedezi. Benne van az árban például a holttest hűtése, szállítása, a sír kiásása és behantolása is.  Mivel a péceli tömegsírnak csak a tetejét, a márványtáblát kell elmozdítani egy új urna behelyezéséhez, és nem kell új sírt kiásni, a temetkezési vállalkozó a sírásást is megspórolja, ahogy a fejfát is. Egy sír kiásásáért egyébként a szolgáltatók 18–41 ezer forint körüli összeget is elkérhetnek akár. 

A holttesteket, illetve urnákat ráadásul nem lehet csak úgy exhumálni, ehhez a helyi ÁNTSZ engedélye kell. A polgármester nem tud arról, hogy bárki kapott volna ilyen engedélyt sírnyitásra az elmúlt években. Az ügyről az ÁNTSZ-t is megkérdeztük, ők későbbre ígértek választ.

Ez így most klassz

„A temetés hamar meglesz, nem akarom sokáig feleslegesen hűteni, meg azt sem akarom, hogy sokáig a polcon álljon” – mondta a köztemetéseket végző temetkezési vállalat vezetője, amikor egy másik álnéven bejelentkezve egy nemrég az otthonban elhunyt idős, hajléktalan néni temetésének az időpontjáról érdeklődtem nála. „Lesz majd egy másik temetés valamikor a jövő héten, és akkor ahhoz fogjuk ezt is hozzácsapni, előtte vagy utána lesz, hogy ne kelljen kétszer kimenni. Oda fogjuk tenni az Ady Endre Szociális Otthon feliratú kő alá.”

„Nagy volt ott az idősotthon parcellájában a gaz, ki-be dőltek a fejfák, elmosódtak a feliratok, csúnya volt az egész. Nem járt ki senki gondozni a sírokat. Ezért gondoltam, hogy jó lenne őket összeszedni egybe. A név meg az évszám elhagyása az egy nagy kérdés volt, de hát ki faragná azt mindig rá egy márványtáblára? Így viszont van márvány, most klasszul néz, ki lehet oda járni. És megmondom őszintén, rögtön el is adtunk három sírhelyet a régiek helyén” – válaszolta, amikor kissé értetlenkedtem a közös sír koncepcióján.

Ez a bizonyos temetkezési vállalat egyébként régóta együttműködik az Ady Endre utcai idősotthonnal, bevett gyakorlat, hogy az idős emberektől előre beszednek pénzt a temettetésükre. Forrásaink egy olyan temetési szerződést is mutattak, amelyben egy idős nénivel aláírattatták, hogy nem kéri majd a saját kórboncolását. Ez ugyanis jóval megnövelné a hűtés költségeit. 

De hová tűnt Bende bácsi pénze?

Nem mindenkinek sikerült azonban a temetésére fordítania a félretett pénzét az otthonban. A súlyosan leépült, demens Bende bácsi például 121 ezer forinttal érkezett az otthonba 2012-ben, ennyit spórolt össze a nyugdíjából. Az összeget sosem vezették fel arra a kis kartonjára, amely minden lakónak van, és amelyen a lakók anyagi helyzetét dokumentálják. A pénz viszont egyszer csak elfogyott, és Bende bácsit néhány hónapja köztemetéssel a közös sírba tették.

Az otthonban azonban nemrég több pénzügyi ellenőrzést is tartottak, ekkor előkerült egyrészt a bizonylat Bende bácsi félretett pénzéről, másrészt az is kiderült, hogy a járni sem nagyon tudó, beteg öregúr elvileg 60 ezer forint értékben vásárolt különböző ruhaneműket – például öt törülközőt, négy köntöst és öt tréningalsót –, és hatvanezerért édességekből is beraktározott. Nevük elhallgatását kérő forrásaink szerint a számlákon szereplő ruhák és élelmiszerek soha nem jelentek meg az otthon raktárkészletében vagy Bende bácsi szobájában. 

(A cikkben szereplő neveket kegyeleti okokból megváltoztattuk. A cikk bevezetője egy megtörtént esetet dolgoz fel, így derült ki az otthonban több ápolónővér számára, hogy valami baj van a sírokkal.)