Index Vakbarát Hírportál

Eladja a kiebrudalt Becketts ír kocsma helyét az V. kerület

2014. július 25., péntek 12:17

Februárban bezárt Budapest népszerű ír kocsmája, a Becketts Irish Bar. Az üresen álló kocsmahelyiséget most eladja Belváros-Lipótváros Önkormányzat, hogy nehogy visszajöhessen a régi bérlő.

A húsz éven át működő Becketts maga jelentette be megszűnését. A közönség számára akkor derült ki, hogy az önkormányzat már 2011-es hatállyal felmondta a bérleti szerződést. Azóta pereskedtek, tárgyalni is próbáltak, de végül elfogytak az eszközeik, és ki kellett üríteniük a helyet.

Később az is kiderült, hogy valójában nem ők, hanem egy magánszemély bérelte a helyet két évtizede az önkormányzattól. Ő havi 100 ezer forint közeli összeget fizetett a közel 900 négyzetméteres helyiségért, közben a kocsmát üzemeltető cégtől több mint 2,5 milliót kért havonta.

Orbán is ide járt, mégis bezár a Becketts

A Becketts képviselői az Indexnek azt mondták, ők nem álltak kapcsolatban az önkormányzattal, a pereskedés közben pedig hiába próbáltak tárgyalást kezdeményezni Rogán Antalékkal, választ sem kaptak a levelekre.

Az Index információi szerint az önkormányzat képviselőtestülete a napokban megszavazta, hogy értékesítésre írja ki a Bajcsy-Zsilinszky út 72. szám alatti ingatlant és a hozzátartozó pincét.

Rogán Antal, V. kerületi polgármester az Indexnek azt mondta, azért döntöttek az eladás mellett, mert a jelenlegi szabályok szerint egy új bérleti pályázat esetében, ha jó ajánlatot adna be az eddigi bérlő, nem tudnák megakadályozni, hogy ne hozzá kerüljön ismét a helyiség. Az eladási pályázatnál viszont ezt meg könnyen megteheti az önkormányzat. A polgármester azért akarja megakadályozni a régi bérlő újabb szerződését, mert az egészen addig nem akart kompromisszumot kötni az önkormányzattal, amíg egyértelművé nem vált, hogy vesztésre áll a bírósági perben.

Rogán szerint egyébként a Becketts sem egyszerű áldozata volt az ügynek. A szórakozóhely mögött álló vállalkozásban ugyanis kisebbségi tulajdonrésze volt az önkormányzattal szerződésben álló bérlőnek is.

Rovatok