Index Vakbarát Hírportál

Miből vesz sokat egy lottónyertes hajléktalan?

2014. július 31., csütörtök 07:11

Már tíz házat vett a korábban munkanélküli és hajléktalan László, aki tavaly szeptemberben vett egy skandinávlottó-szelvényt, amivel 600 millió forintot nyert, írja a Borsonline.hu

László és felesége először egy lakást bérelt a pénzből, aztán meg is vették. Ezután minden gyermekének vett egy ingatlant, majd vásárolt egy családi házat is, ahol most élnek, illetve egy balatonszárszói nyaralót. De a férfi itt nem állt meg, mostanra tíz ház van a tulajdonában, amiből négyet kiadott. 

A lottónyertes a Borsnak elmondta, vásárolt egy irodát is, mivel alapított egy kft.-t, ingatlanokkal szeretne foglalkozni a jövőben.

A győri férfi története világhírű lett, riportot készített róla például a Guardian is. Ebből kiderül, hogy amikor Andraschek megnyerte a lottót, egy Győr melletti nyomortelepen éltek a feleségével, ahol már egyéves elmaradásban voltak a lakbérrel. Rendszeres időközönként kapcsolták ki náluk az áramot és a gázt, és rengeteg tartozásuk volt. 

Andraschek a maradék aprópénzéből vásárolta a szelvényt, és épp egy alkoholbetegeknek tartott tréningre tartott, amikor beugrott a lottózóba, hogy megnézze a számokat.

Rovatok