Index Vakbarát Hírportál

Budapest legeslegelső polgármesterének rokonát indítja Tarlós ellen az LMP

2014. augusztus 2., szombat 19:17 | tíz éve frissítve

Osztolykán Ágnes visszalépése után egy ferencvárosi zöldséges vállalkozó a Lehet Más a Politika főpolgármester-jelöltje, aki mellesleg a rokonságában tudhatja a Budapestet 1873 és 1896 között irányító Kammermayer Károlyt.

Csárdi Antal lett az LMP főpolgármester-jelöltje, ezt Schiffer András jelentette be szombaton, a párt budapesti kongresszusa után.

Az LMP eredetileg Osztolykán Ágnes oktatáspolitikust, volt parlamenti képviselőt szerette volna indítani, ő azonban nem vállalta a felkérést. Az Indexnek adott interjújában Osztolykán arról beszélt, nem akarta, hogy a Pásztor Albert jelölése körüli botrány után roma származása miatt a budapesti kampány is a „cigányügyről″ szóljon. A teljes interjú itt olvasható.

Osztolykán visszalépése után teljesen nyílttá vált párton belül a verseny a posztért. Szombaton végül négyen mérkőztek meg: Pongrácz Gergely, Moldován László, Schmuck Erzsébet és Csárdi Antal. Végül utóbbinak szavazott bizalmat a kongresszus, de Csárdi csak szűk különbséggel tudta maga mögé utasítani Schmuckot.

Csárdi Antal 38 éves ferencvárosi zöldséges vállalkozó, 22 éves korától a zöldség- és gyümölcskereskedelemmel foglalkozó Csárdi és Csárdi Kft. családi cégben dolgozik, az üzletvezetést 2006-ban vette át apjától. 2009-ben lépett be az LMP-be, a 2010-es országgyűlési választásokon a párt ferencvárosi képviselőjelöltjeként 14,75%-ot ért el. 2010 őszétől önkormányzati képviselő és LMP-s frakcióvezető a kerületben.  Tagja a párt országos elnökségének, a budapesti választmány egyik vezetője és a párt fővárosi szóvivője.

Csárdinak anyai ágon egyébként rokona Kammermayer Károly, aki Budapest legelső polgármestere volt.

A jelölés elfogadása után Csárdi az MTI szerint arról beszélt, hogy „vissza kell adni a budapestieknek Budapestet", mert az elmúlt 25 évben a várost vezető politikai réteg figyelmen kívül hagyta az őket megválasztókat. Azt mondta, programközpontú, pozitív kampányra készülnek, többek között arról akarnak majd beszélni, hogy a fiatalok életkezdéséhez, a nehéz körülmények között élőknek milyen segítséget tud nyújtani a főváros, illetve hogy energiahatékonysági beruházásokkal hogyan tudnak olcsóbb, gazdaságosabb életszínvonalat biztosítani a fővárosiaknak. Csárdi szerint azért életveszélyes a 3-as metró, mert politikai taktika áldozata lett. Egy konkrét ígéretet is tett: egy olyan, nagyjából százhektáros, Városliget-méretű zöldterületet hozna létre a fővárosban, ahol építési tilalmat rendelnének el.

Kammermayer Károly (1829-1897)

Polgárcsalád leszármazottja, apja gyárigazgató volt. Végigharcolta az 1848-as szabadságharcot, főhadnagyi rangig jutott el. Az 1850-es évektől különböző hivatalokat vállalt: a pesti dologháznál lett tisztviselő, később Buda főjegyzője, 1867-től pedig közegészségügyi és köztisztasági ügyekért felelős tanácsnok – ekkor épült a közvágóhíd. Népszerű várospolitikusként 1873. november 4-én nagy szavazattöbbséggel az egyesített Budapest első polgármesterének választották, majd 1879-ben, 1885-ben és 1891-ben is újraválasztották. Ő volt a felelős a város gyakorlati vezetéséért, míg a reprezentatív szerepet Ráth Károly töltötte be főpolgármesterként.

Kammermayer nevéhez fűződik a főváros korszerű közigazgatásának kiépítése, a városi közúthálózat, víz- és csatornahálózat fejlesztése. Az ő városvezetése alatt épült meg többek között a Fővám téri nagycsarnok is. 23 év polgármesterség után 1896-ban betegsége miatt visszavonult, egy évvel később Abbáziában halt meg. Szobra a Városház utcában, a Fővárosi Önkormányzat és a Pest Megyei Önkormányzati Hivatal között, a Gerlóczy Kávéház előtti téren áll. (Wikipédia, Budapest Lexikon)

Rovatok