Index Vakbarát Hírportál

Megkezdődtek a kilakoltatások Miskolc híres utcájában

2014. augusztus 5., kedd 13:07

Egy mozgáskorlátozott nénit és kisgyermekes családot tettek utcára ma a miskolci számozott utcákban - adta hírül a Roma Sajtóközpont. A városvezetés ezt a városrészt akarja felszámolni, hogy helyet csináljon a közeli stadion parkolójának. 

Az egyik kilakoltatott, Szamkó Józsefné éppen a tanfolyamon volt, amikor a szomszédok értesítették, hogy a városi ingatlankezelő emberei ürítik a lakást. A nyolc hónapos kisgyereket nevelő asszony sokkot kapott, hiszen állítása szerint semmilyen értesítést nem kapott a kilakoltatásról.

Az asszony szerint sem a lakbérrel, sem a közüzemi számlákkal nincs elmaradásban. Korábban volt lakbértartozása, de azt már rendezte.

A miskolci városvezetés májusban szavazta meg a helyi Fidesz-KDNP frakció előterjesztését, mely szerint a közbiztonság javítása, és a lakosok szociális helyzetének javítása érdekében felszámolnának több „gettót és nyomortelepet” a városban, köztük a számozott utcákat is. A tizenöt igennel, négy nemmel és hét tartózkodás mellett megszavazott javaslatot a Fidesz támogatta, a Jobbik és a DK  nemmel szavazott, az MSZP tartózkodott.

Egy a közelmúltban lezajlott, kiértékelés alatt álló szociológiai felmérés alapján az itt élők több mint 90%-a miskolci születésű, a többiek zöme pedig évtizedek óta a városban lakik.

A Miskolcon Maradunk Kitelepítés Elleni Bizottság az egyik kilakoltatott család otthona előtt, a 6. utca 15/2 előtt tart ma délután 13 órakor sajtótájékoztatót – közölte az RSK-val Váradi Gábor, a bizottság tagja és a helyi roma nemzetiségi önkormányzat elnöke.

Rovatok