Index Vakbarát Hírportál

A kormány tájékoztató kampányt indít a bankok elszámoltatásáról

2014. szeptember 3., szerda 06:41

A kormány ezen a héten tájékoztató kampányt indít a bankok elszámoltatása, valamint az újabb rezsicsökkentés ügyében, írja az MTI. A tájékoztatás célja, hogy a „lakosság pontos képet kapjon a legfontosabb intézkedésekről, a döntések menetéről és a családok várható megtakarításairól" − írja közleményében Dömötör Csaba, a Kormányzati Információs Központ vezetője, aki szerint „a kormány kiemelten fontosnak tartja, hogy a lakosság nyomon tudja követni a bankok elszámoltatását"

Dömötör szerint a családok joggal várják el, hogy megtudják: mekkora összeget veszítettek a tisztességtelen hitelezési gyakorlatok miatt, és azt milyen formában kapják vissza, az elfogadásra váró jogszabályok jelentős segítséget jelentenek majd a bajba jutott magyar családoknak, egy átlagos törlesztőrészlet akár 25 százalékkal is csökkenhet.

Emlékeztetett:

Mindeközben Lázár bejelentette, hogy 2015. január 1-jén elindítja az Államreform 2 nevű programot a kormány, amelynek része lesz az úgynevezett állami rezsicsökkentés, vagyis az állami szolgáltatások díjának csökkentése. Lázár szerint ez egy "bürokrácialebontó csomag" lesz, mert el kell érni, hogy "jóval kevesebb hülye szabály, kevesebb bürokrácia legyen az életünkben".

Summa summárum: "Az állam legyen olcsóbb, gyorsabb, hatékonyabb, hagyja békén az embereket, és ne keserítse meg az életüket" − mondta Lázár.

A tervek szerint 15 napra csökkentik az általános ügyintézési határidőt a mostani 21-ről, illetve a cél az, hogy az összes állami szolgáltatás díját jelentősen csökkentsék, sőt egy részüket ingyenessé tegyék. Példaként említette, hogy a tervek szerint legalább egy igazolványt mindenki ingyenesen kap majd.

Rovatok