Index Vakbarát Hírportál

Tóbiás szeretné, ha az emberek elhinnék, hogy sikeres lehet az MSZP

2014. szeptember 5., péntek 17:10

Tóbiás József pártelnököt választotta meg vezetőjének kétnapos évadnyitó ülésén a szocialisták parlamenti képviselőcsoportja. A politikus a tanácskozást utáni gyöngyösi sajtótájékoztatón máris a devizahitelek forintosítását sürgette.

A korábbi frakcióvezető, Mesterházy Attila május 29-én mondott le posztjáról, azóta Tóbiás József volt a szocialista képviselőcsoport megbízott vezetője, akit a júliusi kongresszuson pártelnökké választottak. Budai Bernadett, az ellenzéki párt szóvivője elmondta: a frakcióvezető mellett négy helyettest is megválasztott a képviselőcsoport: Harangozó Tamást, Lukács Zoltánt, Tóth Bertalant és Tóth Csabát.

A kormány hagyja abba a devizahitelesek ügyében öt éve folytatott aktatologatást, égetően fontos a devizahitelek forintosítása, mondta Tóbiás, aki szerint már ősszel meg kell kezdeni a forintosítás törvényi előkészítését. Mint ismert, a kormány tavaszra ígérte a forintosítást.

Tóbiás elmondta, a mostani önkormányzati ciklusban a fideszes vezetésű Hatvanba 28 milliárd, Egerbe pedig több mint 30 milliárd forintnyi fejlesztési pénz érkezett. Ezzel szemben a szintén kormánypárti vezetésű Gyöngyösre mindössze 5-6 milliárd forintnyi. "Ennek zömét is az én polgármesterségem alatt nyerte el a város. (...) Gyöngyös gyakorlatilag mostohagyermek volt" – mondta. "Ezután azt mondta, azt szeretné, ha az emberek elhinnék, ellenzékből is lehetünk sikeresek" – tette hozzá a polgármesterjelölt.

Rovatok