Csekély mennyiségű kábítószerrel való visszaélés miatt pénzbüntetésre ítélték Juhász Pétert, az Együtt-PM V. kerületi polgármesterjelöltjét. Juhász maga világosította fel a párt aktivistáit korábbi ügyeiről, miután a Belváros polgármesteri posztjáért folyó kampányban a Fidesz folyamatosan drogosként próbálja bemutatni.
Egyszer kapott pénzbüntetést marihuána birtoklásáért, ez áll abban a bizalmas felkészítő levélben, amelyet Juhász Péter belvárosi polgármesterjelölt állított össze az Együtt-PM és az ellenzéki aktivisták számára.
A kampányanyag szerint csekély mennyiségű kábítószerrel való visszaélés közel 20 éve, még főiskolai hallgatóként ítélték el, és tettéért pénzbüntetést is kiróttak rá.
Voltak más marihuánás ügyei is, de Juhász önbevallós levele szerint a többi „drogos ügy”, amelyet kapcsolatba hoztak vele, „önként vállalt drogpolitikai próbaperek voltak”. A felsorolt esetek között volt olyan, amikor a Kendermag Egyesület aktivistájaként bement a rendőrségre, és feladta magát drogfogyasztásért. Máskor pedig a bíróságra vitt be egy élő kendernövényt, valamint ipari kendert is termesztett otthon, hogy azt használhassák dekorációként az egyesület demonstrációján.
A kampányaktivisták számára megfogalmazott szöveg Juhász „gyermekeit szerető és felelősen nevelő családapaként is egy ésszerű drogpolitika kidolgozásán” dolgozik, és ezért alapította meg a Kendermag Egyesületet is. Valamint „Barack Obamával és más vezető nyugat európai politikusokkal egyetértve - azt gondolja, hogy nem az alkalmi droghasználó gimnazisták jelentik a legnagyobb veszélyt a társadalomra, hanem az olyan intézkedések, amelyek indokolatlanul bűnözővé teszik őket és ezzel ellehetetlenítik a jövőjüket”.
Juhászt már a tavasz óta „drogos ügyeivel” támadja a Fidesz. Rogán Antal közleményei után egy hónapja a Fidelitas is nekiment Juhásznak. A szervezet kordonnal és „Drogos Juhász” feliratú molinókkal felszerelkezve tartott sajtótájékoztatót a Fidelitas az Együtt-PM székháza délelőtt. Böröcz László Belváros- Lipótváros önkormányzatának képviselője, a Fidelitas ügyvezető alelnöke azt hangoztatta, hogy a belváros lakossága drogügyei miatt nem kér az Együtt-PM politikusából.