Index Vakbarát Hírportál

Főpolgármesteri programot hirdetett Juhász az V. kerületre

2014. szeptember 11., csütörtök 14:35

Az ellenzék nagyon ráhajt a Belvárosra: Juhász Péter a 2014-es önkormányzati kampány eddigi általános színvonalához képest szokatlanul részletes és nagy neveket felvonultató V. kerületi programmal állt elő. Cserébe a Fidesz is nagyon ráhajtott az ellenzéki polgármesterjelöltre.

Az áprilisi és a májusi választásokon elszenvedett országos vereség, valamint a főpolgármesteri szék előre elbukásának gyors bebiztosítása után nem maradt más az ellenzék számára, mint hogy a belvárosi kerületekre koncentráljon, hátha legalább ezekben a politikailag is fontos körzetekben megvetheti a lábát a következő ciklusra.

A mentőakció keretében Juhász Péter, az V. kerület ellenzéki támogatású Együtt-PM-es jelöltje csütörtökön olyan programmal állt elő, amilyet ebben a kampányban még nem nagyon lehetett látni. A politikus koncepcionális változtatásokat ígér az eddig Rogán Antal által vezetett önkormányzat működésében, a gazdálkodásban és többek között a kutyázásban. Jó nevű szakértőkből álló gárdát is összehozott, akik győzelem esetén segítik majd a program végrehajtásában.

Juhász szerint a Belváros mára csak egy csillogó kirakattá vált, a megújult homlokzatok mögött sok épület belsejében omladozik a vakolat, bármikor elromolhat a lift vagy a közel 100 éves vízvezeték. Az önkormányzati ingatlanokat elkótyavetyélik, a bérlakásokat befolyásos politikusok kapják kedvezményes áron, a turizmusból származó pénzek szétfolynak.

„Polgármesterként ezen akarok változtatni! (...) De ennél többet is szeretnék: azt akarom, hogy a Belváros szolgáljon mintaként az egész országnak arra, hogy mit jelent a valódi demokrácia, a döntések és közpénzek elköltésének átláthatóvá tétele, és a közösségteremtés.”

A vállalkozásösztönzés területén például Bojár Gábor, a Graphisoft társalapítója vállalta, hogy besegít Juhásznak. A célkitűzés az, hogy a Belvárosban működő vállalkozásoktól és a turizmusból származó bevételekből újabb vállalkozások megtelepedését támogatnák. „A Belváros Budapest egyik leggazdagabb kerülete, ezért megengedhetné magának, hogy ide csábítsa az innováció hazai legjobbjait, hogy startupközponttá, inkubátorává váljon a hazai technológiai vállalkozásoknak.”

A média területén Vince Mátyás, a HVG alapítója, az MTI egykori elnöke irányítaná majd a szakmai munkát, az alternatív oktatási programot, amely a „Hoffmann Rózsa modellje szerint működő iskolák” mellett kínálna új lehetőséget, pedig Daróczi Gábor, a Romaversitas igazgatója vezetné.

A Juhász Péter programhirdetés napján sem úszta meg, hogy a Fidesz ledrogosozza. Sőt. A tapolcai frakcióülésen kiadott közleménybe már az alkohollal is kapcsolatba hozták: „Az Együtt-PM egyes vezetőinek drogkereskedelemben van tapasztalatuk, hiszen Juhász Pétert, az Együtt-PM társelnökét kábítószer-csempészet miatt ítélte el jogerősen a magyar bíróság. Úgy tűnik, hogy a drogok után az alkohol iránt is elkezdett érdeklődni a pártszövetség.” Az Együtt-PM a nemzetiitalbolt-hálózat terveivel kapcsolatos sajtóhírek nyomán tartott néhány fő demonstrációt Tapolcán, a résztvevőket azonban elküldte a helyszínről a rendőrség.

Rovatok