Index Vakbarát Hírportál

Életfogytiglanit kaptak a halálra kínzott lány gyilkosai

2014. szeptember 17., szerda 14:34 | aznap frissítve

Nem jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Gyulai Törvényszék pénteken a 25 éves battonyai B. Rékát 2010 nyarán halálra kínzó három vádlottat.

Az elsőrendű vádlott M. Zoltánt és a harmadrendű vádlott Sz. Zoltánnét emberölésben, személyi szabadságjogok megsértésében, kiskorú veszélyeztetésében és súlyos testi sértésben, Sz. Zoltán másodrendű vádlottat személyi szabadságjogok megsértésében, kiskorú veszélyeztetésében és súlyos testi sértésben találta a törvényszék bűnösnek.

M. Zoltán leghamarabb 40, Sz. Zoltánné 35, Sz. Zoltán pedig 32 év után helyezhető feltételesen szabadlábra.

A Beol.hu bírósági beszámolója szerint B. Réka kínzása már 2007-ben elkezdődött a battonyai családi házban, de 2009 után durvult be a három vádlott. Ütötték, fojtogatták, áramot vezettek bele, és szexuálisan is bántalmazták a lányt, aki végül 2010 júniusában hunyt el. A vádlottak a holttestét egy melléképület mellett ásott gödörbe rakták, amire betontörmeléket tettek. A rendőrök négy éve októberben itt találták meg a maradványait, és ekkor kerültek előzetes letartóztatásba a vádlottak.

Rovatok