Index Vakbarát Hírportál

Zuschlag János Gáspár Győzővel üzletel

2014. szeptember 20., szombat 08:30 | aznap frissítve

Gáspár Győző roma showman tévéből is ismert, salgótarjáni luxusvilláját akarta megvásárolni a börtönből nemrég szabadult Zuschlag János, ám az ingatlanbizniszből végül nem lett semmi, inkább közös éttermet nyitnak 2 Zsivány néven, írja a Bors

A bulvárlap úgy tudja Zuschlagról, a bíróság a szabadságvesztés mellett teljes vagyonát is elkobozta, ezért a volt szocialista politikus állítólag

mostanában barátai támogatásaiból tengődik.

Amikor Gáspár Győző megtudta, hogy a volt politikus is érdeklődik az évek óta 49 millió forintért hirdetett luxuskulipintyó iránt, azonnal felsrófolta 76 millióra a hétszobás, több fürdőszobás, garázsos és infraszaunás, szebb napokat is ház árát, ahol

a ház falai repedeznek, hullik a vakolat, a kerítést rozsda rágja, arról nem is beszélve, hogy Gáspárék rosszakarói a kerítés tövében végezték kis- és nagydolgukat, ráadásul tojással is összedobálták a falát.

Zuschlag a Bors szerint először csak 6 milliót akart adni a roma rappernek,

aki ezen úgy kiakadt, hogy a bukott politikus inkább felajánlotta: havi hatszázezerért kibéreli a lakást. Győzike ezen még jobban berágott, végül addig alkudoztak, míg az ingatlanbizniszből közös vállalkozás lett: együtt nyitnak egy éttermet a lerobbant házban.

Bableves helyett NAV-levest kérek, főúr!

Zuschlag állítólag már a 2 Zsivány étterem menüjét is kitalálta:

Már a vendéglő és néhány étel nevét is kitaláltuk. A 2 Zsivány étterem étlapjára olyan fantázianevű specialitásokat álmodtunk meg, mint a NAV-leves, NAV-i menü vagy a rácsos krumpli.

Íme a két zsivány zsiványságai

Ahogy azt korábban az Index ismegírta, Gáspár Győzőt 1 év 8 hónap, feleségét, Gáspár Beát 1 év 6 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte adócsalásért 2012-ben a Salgótarjáni Városi Bíróság. A két valóságshow-hős az RTL Klub Győzike show című műsorában szerepelt 2005-ben és 2006-ban, azonban a fizetésként kapott 76,4 millió után nem fizették be a 27,5 millió forintnyi személyi jövedelemadót. Az eltitkolt pénzek másik forrása a Családom közt című zenei album és a Romantic együttes dalainak sugárzási díja volt.

Gáspár Győző időközben átigazolt a konkurens Tv2-höz az Édes élet című műsorba, ám onnan idén nyáron kirúgták, miután rátámadt az műsor egyik stábtagjára, egy fiatal lányra, akit aztán obszcén kifejezésekkel illetett.

Zuschlag János egykori MSZP-s képviselő szinte napra pontosan tavaly ilyenkor szabadlt ki a kecskeméti börtönből, ahol Mr. Domestosnak csúfolták az őrök. 6 évet ült börtönben amiatt, hogy 75 millió forintot vett fel fiktív civil szervezetek nevében.

Később a Napi Gazdaságnak adott interjújából  és a  Blikk.hu-n megjelent könyvrészletekből kiderült: Zuschlag 2006-ban állítólag 50 millió forintot kapott a párttársaitól azért azért, hogy örökre vonuljon vissza a politikától, miután a Terror Háza előtt a holokauszt áldozatain viccelődött.

Rovatok