Index Vakbarát Hírportál

A kormány szerint elfogadhatatlan a budapesti fajvédő-konferencia

2014. szeptember 22., hétfő 20:55 | aznap frissítve

A kormány elfogadhatatlannak tartja, hogy egy amerikai szélsőséges fajvédő szervezet orosz radikálisokkal együtt Magyarországon tartson konferenciát - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium az MTI-vel.

Augusztusban a Cink adott hírt arról, hogy az amerikai székhelyű, szélsőséges, fajvédő National Policy Institute október 3. és 5. között konferenciát szervezne Budapesten. 

A közleményben a magyar kormány élesen elhatárolódik minden idegengyűlölő, kirekesztő és a kisebbségeket vallása, származása miatt sértő szerveződésektől, így a Budapestre tervezett radikális konferenciától is.

A konferenciát a szélsőséges körök arra akarják felhasználni, hogy lejárassák Magyarországot a nemzetközi közvélemény előtt, ami elfogadhatatlan - írta a közlemény.

A konferencia előadói között van Alexander Dugin, "a közismerten radikális, rasszista, nagyorosz nacionalista, illetve ukránellenes nézeteket valló orosz politológus és ideológus", a Nemzeti Bolsevik Párt, az Eurázsia Párt egyik alapítója. A tervek szerint a konferencián felszólal Gyöngyösi Márton szélsőjobboldali képviselő is.

A tervezett konferencia ellen korábban tiltakozott az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció is.

Rovatok