Index Vakbarát Hírportál

Vádat emeltek a tömeget heccelő Gaudi-Nagy Tamás ellen

2014. szeptember 22., hétfő 09:39 | aznap frissítve

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség felbujtóként, aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértése és garázdaság miatt nyújtott be vádiratot a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás ellen. 

Május 6-án Gaudi-Nagy tüntetést tartott a Parlament előtt a magyar föld megvédéséért. Már zajlott a rendezvény, amikor észrevette  az Országgyűlés alakuló üléséről távozó Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség és a Vajdasági Parlament elnökét.

Gaudi-Nagy ekkor kivette a szónok kezéből a mikrofont, majd egyre hangosabban hergelte a tömeget a tér másik végén haladó, éppen telefonáló Pásztor István ellen. Gaudi a délvidéki magyarok kiemelt árulójának, hazaárulónak nevezte Pásztort.

Be kell darálni Bajnait, ahogy Rákosi tenné

Pásztor ellen már ekkor ellenséges hangulat alakult ki, de Gaudi-Nagy tovább heccelte a tömeget. Addigra már egy nő odaszaladt Pásztorhoz, és erőszakosan meg akarta akadályozni, hogy továbbmenjen. Gaudi-Nagy ekkor azt mondta a mikrofonba a többi tüntetőnek, hogy ők is menjenek oda Pásztorhoz.

  A vajdasági politikust ezután már 8-10 ember vette körül és fenyegette. Többen megpróbálták megragadni, trágár módon szidalmazták, megcsípték és lökdösték. Két nő – egyikük az ügy I. rendű vádlottja – többször le is köpte Pásztort.

Pásztor István ezután tudott csak – részben a rendőrség közbelépésével – továbbmenni. 

A vajdasági politikus Áder János köztársasági elnök személyes meghívására vett részt az Országgyűlés alakuló ülésén. A köztársasági elnök súlyosan elítélte a Pásztort ért inzultust, megkövette Pásztor Istvánt és minden vajdasági magyart.   

Hétfő délután Gaudi-Nagy a honlapján azt írta: ő maga is a sajtóból értesült arról, hogy vádat emeltek ellene. Szerinte megalapozatlan, koncepciós vádemelésről van szó, ő csak a véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányos alapjogával élt.

Rovatok